2007. december 24., hétfő

Ünnepek

Mivel már csak pár perc van a karácsonyból, ezúton is kívánok minden kedves olvasónak barátnak, mászótársnak kellemes olvasgatást/hülyülést/ mászást! Ez legyen az én ajándékom.

Redrock reggeltől- estig!




Hát hol is kezdjem. Talán ott hogy kicsit téli pihenőre küldtük a blogot. Ennek több oka is volt, a klubtagok lustaságaitól eltekintve, betegeskedtem az ujjammal és kihagytam 3 hónap mászást. Ez volt életem legrosszabb 3 hónapja. De ennek vége, s visszavonulásom megcáfolására mentünk el Gáborral a Redrock boulder kupára. Reggel 9-órakor vette kezdetét az "A" kategória ahol mindössze Kámvás Bálint /Törpe/ és én versenyeztünk, de ő későn érkezett és kizártzák a versenyből. Így nyertem meg az a kategóriát. A selejtezőben 12 kunszt volt, 11 elsőre egyet másodikra csináltam meg. Szóval meglett volna azért a második hely is. Gábor ekkor lépett be a képbe, vagyis a redrockba. A nyilt kategóriában hihetetlenül mászott minden mozdulata kidolgozva, ahogy azt kell. Nekem kicsit nehéz volt 3 hónap után a verseny, de nem is akarok mentegetőzni; 12 útból 5 TOP, 2TOP-. Gábor 7 TOP mászott és 2 TOP-. Ez elég is volt arra, hogy Gábor döntőbe kerüljön. A döntő 4 bitang nehéz kunsztból állt, melyből Gábor egyett megmászott volt egy TOP- utja, s ez elég volt egy nyíltkategóriájú 6. helyezéshez. Strommer Laci a 2. helyen, Pulinka Zsolti a 7., Gozony Gergő pedig a 8. helyen végzett. Tőle az alábbi linken találhattok részletes leírást a verseny útjairól. http://www.redrockmaszoterem.hu/ Gyömörei Máté a 13. helyezést szerete meg. Vígh Zoli és én pedig (szinte szégyellem) a 23. helyen végeztünk. Strommer Soma a kategóriájában az 5. helyen zárt, sajnos - saját elmondása szerint - messze voltak neki a fogások. Természetesen a hangulat is Topon volt, a döntőben egy-egy top mászás vagy szép technikázást hatalmas ovációval fogadott a tömeg, szinte egy arénává alakult át a kis helység. Végül nézeteltérések sokasága miatt Gábor Fehérváron töltötte az estét, nekem pedig szerencsém volt Stromival és Mátéval hazajönni.
Talán nincs is tanulsága a mostani mászásnak; annyi biztos mi legközelebb is tuti megyünk.

2007. október 5., péntek

Nem (csak) az erő számít

Egy kezdő mászónak alapvető a jó erőnlét, ami a rendszeres mászás mellett rendszeres erősítő gyakorlatokat jelent. Nem kevésbé fontos ez a rutinosabb mászóknál bár a profiknál már kizárólag a mászásból kell a szükséges erőnlétet megszerezni.

Maya Vidmar, 2005
Viszont van egy harmadik edzéstípus az erősítés és a tulajdonképpeni mászás mellett. Ez a nyújtás. Ezzel a bejegyzéssel a nyújtás fontosságára akarom felhívni a figyelmet.
Kámvás Bálint, 2005

Egyértelművé válik az ilyen típusú edzés fontossága, amikor testüket, lábukat kitekerve küzdő mászókat látunk a falon, és saját tapasztalatom szerint is ugyanolyan fontos lehet az izmok kinyújtása, mint a megfeszítése. Vagyis tornászi hajlékonyságra szert téve kompenzálhatjuk esetleges erőhiányunkat a technikás utakban.

A lényeg ezeknél a gyakorlatoknál is az, hogy nem lehet bemelegítés nélkül elkezdeni, mindig muszáj előtte egy minimális láb- és törzsmozgást végezni, de a legjobb, ha minden mászás vagy edzés után kinyújtjuk az izmainkat. Nagyon fontos, hogy ne kapkodjunk, a gyakorlatokat lassan, az izmainkra figyelve végezzük. Nem szabad túlerőltetni, de mindig feszülnie kell az adott végtagnak, ami sosem kellemes, de annál hasznosabb.

A feladatsor 10 gyakorlatot tartalmaz, összesen 25-30 percig tart, bármilyen sík talajon elvégezhető. Ha naponta csinálod, már 1 hét után látványos fejlődést lehet elérni, de heti fél óra is növeli a mozgásteredet. A 25 percet viszont be kell tartani, kevesebbet nem éri meg csinálni.


A gyakorlatsor leírását letöltheted innen
(tömörített word dokumentum)

2007. szeptember 27., csütörtök

Vége a repedésnek; tehát Vakvágány!

Hiába próbál az ember nem figyelni néha bizonyos dolgokra, ha azok akaratlanul is a szemünk előtt vannak és nem lehet mit tenni velük. Próbáljuk nem tudomásul venni, hogy ott vannak, pedig ők érzékeltetik is- Igenis megtörtént. Próbáltam nem észre venni, amikor a Mandulafa utcában jártam, de mindig megakadt rajta a szemem. Lassan de biztosan érződött, hogy jön az ősz. Ez a bizonyos természeti jelenség, mely minden évben megmutatja arculatát, idén a szokottnál is hamarabb érkezett. Nem a falevelek, inkább az időjárás tett erről tanubizonyságot. Mint mindig, az iskola idén is szeptemberben elkezdődött, ez kivéthetetlen. De azzal mégsem számoltam, hogy az iskolával majdnem naprapontosan fog megjönni az ősz. Délután még pólóban mászunk a Völgyben, másnap reggel azt se tudom melyik télikabátomat turjam elő a szekrényből. Megdöbbentem, hogy ennyi, kész vége a nyárnak? És...tényleg. Tudtuk, hogy már nincs sok hátra a nyárból, egy szebb "naposabb" délutánt néztünk ki magunknak és Andrással kimentünk a Betekincs-völgybe. Meglepően kellemes volt az időjárás. Úgy döntöttünk, hogy a Nagy-falnál próbáljuk ki magunkat. Kezdetnek András kimászta elölben a Gödröt(VI) majd beszerelt felső biztosításhoz, még egy másik utat. Vagyis inkább az utat. Az utak útját. Tovább nem ragozom pedig lehetne, mert ez az út megérdemli. Ez itt helyileg az egyik legnehezebb.A Vakvágányról van szó (VIII+). Nem is hossza inkább nehézsége az ami elriasztja az embereket. A kb.15m magas falon egy repedés fut fel az út kétharmadáig, ennek itt vége innen jön a kunszt. Eddig olyan VI+/VII- körül megy a repedés, szép kis piaz-technikával (ha valaki tud a lépés nélküli falon) igen szépet mászhatunk. De amikor az utolsó repedésben lévő fogást elhagya a kezünk onnan egy horrorisztikus áthajlás jön. Egy 4-5 fogásos kunszt következik, amely mint boulderprobléma, gyönyörű szép ebben a magasságban.
Felveszem a cipőmet, Andrással megbeszéljük az út részleteit, hogy is lehetne megmászni. Viszonylag gyorsan mászom a repedést nehogy fáradtan érjek a kunszthoz. Megállok előtte ziázok átgondolom, pihenek. Csak egy próbálkozásom van. A kapkodásba csak belebuknék. Elindulok, keresztbenyúlok majd egykét újjtörő fogáson: Kétujjas alúlhúzó, 45°-os háromujjas oldalhúzó, reibung majd egy repedés vagy inkább odu jelzi a kunszt végét. Megcsinálom, András leereszt gratulál. Ő is megpróbálja de az út nem engedi fel. Későre jár, hazamegyünk de megfogadja, hogy másnap kijön megpróbálni.
09.26. Szerda Ezúttal Mülly is velünk van, gyönyörűszépen kitolja elölben ő is a Gödröt. Szintén beszerel a Vakvagiba. A forgatókönyv ugyanaz mint tegnap, most csak a vége más. Én nem mászom nézem Andrást szurkolok neki Somával, ki buzgón ecseteli iskolai élményeit. András cipőt vesz, ekkor már többen vannak a falnál (Dely Peti, felesége, Luca, Stenszky Jani, Soma, Balogh Ádám, Mülly András, Még két csávó és én), vagyis tizen, rég láttak ennyi embert egyszerre ezek a falak. András elkezdi a mászást. Mindenki őt nézi, hogyan tolja, elejtek egy gyors poént aztán én is befogom a számat. Pihenés nélkül azonnal nekimegy az áthajlásnak. Kiemelkedően gyönyörű lábtechnikája, és gyors, megfontolt mászás ellen nem tud mit kezdeni a fal, pár másodperc múlva már a standban pihen. Hogy mit éreztünk? Talán csak a szúnyogokat, vagy az örömmámort, nem tudom. És hogy mit tartogat még számunkra a jövő, Passió direkt (projekt), Hátas(valaholIX-körül), Tehéncsöcs direkt(nah ez is több VIIInál), hát majd meglátjuk.

2007. szeptember 8., szombat

Idén sem maradhatott ki: a Balatonkörút

Már egy ideje aggódva figyeltük, milyen ütemben fogy a nyár, és mi még nem tekertük körbe a Balatont. A tavaly nyáron elsőként megrendezett balatoni bringakörút rögtön tradícióvá vált hármunk közt. Idén azonban úgy tűnt minden ellene dolgozik. Kb. egy héttel a nyár vége előtt vettem a fejembe, hogy kerüljön bármibe, idén is megcsináljuk. Eredetileg három napot akartunk rászánni, miután a tavalyi négynapos időkorlát nagyon lightosnak bizonyult. Akadtak azonban problémák. Bálint utánaszámolt és kijelentette, hogy ő sajnos nem tud csatlakozni, de sok sikert kíván, ha mi ketten (Ádám, András) elindulunk. A következő problémát az időjárás jelentette, és az amúgy is szűk határidő, mivel szeptember harmadikán reggelre már az iskolába voltunk hivatalosak. Rövid gondolkodás után kitűztük az utolsó szabad hétvégét, így már indulás előtt többszörösen izgalmassá téve a túrát: egyrészt két nap alatt kellett teljesítenünk a 240 km-es távot, ami mindkettőnktől rekordokat kívánt, mivel egyikőnk se tekert még kilencvennél többet egy nap, másrészt remélt megérkezésünk utáni reggelen már kezdődött a tanítás.

Könnyű menetfelszereléssel (a sátrazáshoz kocsival hozták utánunk a cuccokat) szeptember 1-jén, szombaton reggel találkoztunk Veszprém határában, és nekimentünk az első napra kitűzött távnak. Teljesen pihentek voltunk, így az elején nagyon gyorsan haladtunk, két óra múlva már Tihanynál jártunk. Minden reményünkkel ellentétben egyre inkább feltámadt a szél, ami itt uralkodóan kb. ÉNY felé fúj, így nem éppen szerencsés módon épp szembe kaptuk. Ennek ellenére továbbra is jó tempóban haladtunk, néhány rövid pihenőt és nyújtást iktattunk csak be. Az első problémák Zánkánál kezdődtek. Ekkorra már nagyon viharra állt az idő, és a szél is ezt bizonyította. A dolgot csak tetézte egy pár kilométeres kerülő, amire a táblák követése vitt rá. Utunk legkeservesebb része Zánkától Keszthelyig tartott. Itt a terep tipikusan az Északi partot idézte: dombra fel, dombról le. Keszthely mellett nagy örömmel, éhesen és fáradtan leszálltunk a bicajról, hosszabb pihenőre. Ettünk, ittunk, nyújtottunk, közben kisütött a nap és elállt a szél. Erre volt csak szükségünk, új lendülettel nekimentünk a Fonyódig hátralévő távnak. Ekkor már nemcsak az időjárás, de a terep is nekünk kedvezett, a déli part, hosszú, egyenes, lélekölő, ám szinte teljesen vízszintes útszakaszait meglepően gyorsan tettük meg, este hétre így végülis elérve aznapi úticélunkat, a Fonyód előtt pár km-rel lévő kempinget. Gyorsan felállítottuk a sátrat, megfőztük a vacsoránkat és betámadtuk a zuhanyzót. A melegvíz körülbelül másfél percig tartott, zuhanyzás tehát rövidre sikerült, de azért jól esett. Meleg víz helyett meleg hálózsákokba bújtunk, és alvás keretében rápihentünk a következő napra.


Vasárnap reggel gyors sátorbontás után már ismét a bicajúton voltunk. Továbbra sem volt nehéz a terep, hiszen még bőven a déli parton tekertünk. Délután egykor már Siófokon voltunk, itt hosszabb pihenőt tartottunk, és ami a legfontosabb, hogy a tavaly hagyománnyá előléptetett jégkrémet itt végre be tudtuk szerezni. Siófok után még élveztük egy kicsit a könnyű terepet, majd Akarattyánál felküzdöttük magunkat az emelkedőkön. Ekkor már nem volt sok hátra így fokoztuk a tempót. Fűzfőnél gurultunk egy nagyot, onnan már fél órán belül Almádiban voltunk. Akkor már csak a túra utolsó szakasza volt hátra: 15 km emelkedő Veszprémig. Ezt elcsigázva, de jókedvűen tettük meg. Út közben Ádámot felhívta egy osztálytársa. Másnap első néhány óra osztályfőnki, majd matek, tesi…

2007. augusztus 24., péntek

Gábor- és az esőcseppek zuhanása

Némi egyeztetés után hétfő reggel álmosan, de indulásra készen találkoztunk a megbeszélt helyen. Legújabb úticélunk Tardosbánya volt, ahol két napot szándékoztunk eltölteni mászással. Gyorsan haladtunk, így reggel tízre már a falaknál voltunk. Egy pillantás elég volt a Nagy-falra és már tudtuk: rövidebb útban kell bemelegítenünk. Így a Sáros-falhoz cipeltük a felszerelést, és rávezetésképpen mindnyájan kimásztuk a Sárost (V), ami a nevéhez hűen rettentő dzsuvás volt. Ezután még másztuk a Pszichoszexuális identitás-zavart (VII+), továbbá a Csergincet (VII). Mondván bemelegítettünk, átmentünk a Nagy-falra, ahol Gábor bepróbálta a Moha & Páfrányt (VI+) előre. A fal utolsó harmadában beleesett, és rejtélyes módon az első köztes magasságában fogta meg a kötél. Bálint itt felső biztosítással megmászta a Zergevadászt (VIII), majd szintén felsővel a Csigavadászt (VII+/VIII-). A környező falakon még sokáig mászogattunk, megpróbáltunk nem figyelni arra, hogy az idő közben vészesen romlik. Ám ez nem segített rajtunk, a kőfejtő délután öt óra fele majdnem teljesen kiürült, de mielőtt örülhettünk volna hogy nincs tömeg, elkezdett zuhogni az eső. Körülbelül fél órát vártunk a Nagy-fal áthajlásai alá húzódva, hogy csillapodjon a vihar, de csak rosszabb lett, így magunkat és a felszerelést egy gyors rohanással és sárban csúszkálással a sátrakba menekítettük. Ott átöltöztünk száraz ruhákba, és az előtérben főzve, viszonylag kellemesen eltöltöttük az időt, amíg elült a vihar.

Másnap elmentünk megkeresni Kis-Gerecsét, de nem találtuk meg, visszafele meg még el is tévedtünk. Végül közös megegyezés alapján, a bánya irányába indultunk és hamarosan rá is leltünk a jó útra, mely visszavitt a kőfejtőbe. Ekkor lebontottuk a sátrakat, majd összepakoltuk indulásra készen, csak a mászó felszerelést hagytuk elöl. Egy gyors ebéd, majd célba vettük a „száradó” falakat. Bálinttal beszereltünk három utat: a Pelét (VI+), a Zergevadászt és az Ébent (VIII+). Gáborral megmásztuk felsőbiztosítással a Pelét, Bálint a vadászt próbálgatta. Az Ébenhez már se kedvünk se időnk nem maradt. Indultunk haza.

Irta: Szabó András, Izer Bálint

2007. augusztus 16., csütörtök

Sportnap - mindenáron!!!

Kimentünk a mólóra, Gáborra néztem. Kémlelte a vizet - én is néztem, de nem láttam, mit is kell nézni (?)- és már mondta is milyen szél lesz, és honnan jön. Nem értek semmit. Hát igen, ez a jópár éves vitorlás tapasztalat ez nekem eddig kimaradt. Tanítgatott, próbáltam megjegyezni mikre kell figyelni a vízen. A klubban mindenki azért imádkozott hogy vihar legyen. Nagy vihar.
Balatonfüreden voltunk, a helyi vitorlás klubban, éppen nézegettük a hajót amellyel állítólag ki fogunk menni a Balatonra. Kalóz. A tökéletes név, illik a hajóra. Lassan megjött Lili is, a hajó ideiglenes tulajdonosa. Fölszereltük (vagy inkább csak ők én néztem), a kocsiról betoltuk a vizbe, beszálltunk, és rükvercben kimentünk a kis öbölből. A fedélzeten Gábor egyszerre húzkodott 10-20 kötelet és mindeközben még a kormányt is kezelte. Már értem, hogy is sikerült neki a KÉK- SZALAGON több mint 500 hajóból, 84. ként célba érni. Nagy szerencsénk volt, ugyanis volt szelünk. Nekem személy szerint az a rész tetszett, amikor -hogy a hajó fel ne boruljon- ki kellett dőlni, és minden ruhadarabom csontig ázott. A Kalóz szinte repült a vizen. Sajnos a vitorlázás hamar véget ért. De van ám program délutánra is. Alighogy hazaértünk, már pakoltam is a 70 literest,- készültünk sziklára. Ezúttal egy még nem ismert, ritkán mászott helyre mentünk. A cél most : Csesznek. A tervben van egy kis streetboulder a váron, és sziklamászás a vár mögötti "sziklameredélyen". Az odajutás kicsit necces volt, nem találtuk meg a sziklát. Kb. 1 órányi gyaloglás után találtuk meg a 10-15 méteres falakat. Hazafelé kiderült hogy 5 perc a buszmegállótól. Beereszkedtünk a standot itt egy, vagy jó esetben két rozsdás szög jelentette. Nittek itt-ott voltak, kb. 10 méteren egy. Az első mászást szabályosan akartam végrehajtani, így jó alaposan megnéztem a Magyar Sziklamászó Kalauzt, hogy merre is megy pontosan az út. A kalauzban a nehézségét VIII ra adták. Namármost szerintem aki ezt a kalaúzt készítette... ő még életében nem mászta ezt az utat, vagy pedig kezdő volt tériszonnyal. Na mindegy mi Gáborral egy VI/VI+ -os nehézséget tippeltünk neki. A következő utat szintén VIII ra írták, habár ezt meg alábecsülték,-tük. Nehezen eljutottál kettő csipethez -ami itt most pihenő fogás-, és az áthajló falon egy repedésen kell fölmenned, ami úgy 1-5 mm széles, és itt ott vannak rajta egy-kétujjas fogások. Ez a szakasz körülbelül 3 méteren keresztül tart, de ez a rész nagyon emberpróbáló, ugyanis nem tudsz ziázni, mert ha elengeded a falat leesel. Nincs lépésed és el vagy durranva. Az út neve a kaller szerint: Lehetetlen/ Cseszneki VIII. Hát az biztos hogy nem egy mindennapi út. Fene se tudja hány beleüléssel de megmásztam, de a boldogság most elmaradt, nem volt jó hangulatunk. Összepakoltunk, vártunk a buszra, hazamentünk. Itthon a nap végén még erősítettem egy nagyot, majd nyujtással levezettem, másnap reggel pedig úszással zártam a sportnap fáradalmait.

2007. augusztus 11., szombat

Szentbékkálla; egy morzsányi boulderparadicsom

Gáborral, és Müllyvel úgy gondoltuk ideje meglátogatni a Kőtengert, mely a földtörténeti Ókorban képződött, szürke, narancssárga kőgombócok, fal letörések és tornyocskák ágaskodnak, melyeket már a '90-es években a magyar mászok próbálgattak. Ez a hely az utolsók közt van melyet még nem ért utol a civilizáció, hála a hegyeknek melyek körbezárják. Amikor megérkeztünk mintha visszarepültünk volna a múltba; a 70 Ft fagyi (gombóc!), utak, táblák. A faluból alig 10 perc gyaloglás után megpillantottuk az első sziklákat, a hely előőrseit. Már maga a táj annyira szép volt, hogy próbára tette kameránk és fényképezőgépünk aksiját. A mászásra is tartalékolni kellett. 150 méteren történő akklimatizáció során a kb. 3-4méter magas hátsó fal könnyű reibungos fogásain bemelegítettünk, majd nehezebb falatra vágyva; egy zegzugos, árnyékos falhoz mentünk. Itt rögtön adta magát egy út, aminek a neve Elton John lett. (a nehézsége kb. VII a felső képen ezt mássza Tódi, keze a topfogáson van). Majd miután ezt megmásztuk rögtön mellette megtaláltuk a következő kunsztot, s ezzel igen magasra tettük a mércét, a nap egyik legnehezebb útja lett. Csak TOP- -ig tudtuk Gáborral megmászni, bár ő már a tetejét egyszer átmászta. A nehézsége súrolja a VIII-at. Az itt lévő képen épp ezt mászom a topra felcsapás előtt. (a kép hátterében az Elton John.) Ez után másztuk, a híres Krokodil fejet, és a mellette lévő sima falacskát. Itt is belemelegedtünk egy IX- -os útba, de még csak közünk se volt hozzá, a kulcs mozdulat az 1-2 mm -es peremeken hiányzott. Next time!








Miután ezt a nagy tömböt előről-hátra, oda-vissza megmásztuk, tartottunk egy kis pihenőt az árnyékban, ugyanis legalább 35°C volt. Ebédeltünk majd visszamentük a faluba a kutakhoz lehűteni magunkat. Miután megettük az "olcsón" vett fagylaltunkat, visszaindultunk a sziklákhoz. De nem csak mi voltunk ám ott! Átlagosan úgy 20-30 túrista nézelődött, és másztak fel a híres krokodil fejre egy fénykép kedvéért, sikongatva merthogy -nekik tériszonyuk is van-. Visszafelé megismerkedtünk a helyi kút örzőjével: a póker arcú békával. Visszaérve nehéz volt újra belerázódni a mászásba, és már nem nagyon volt bőr az ujjunkon, de egy adag leukoplaszt megtette a hatását és újra tudtunk mászni. A délutáni első kunszt igen nehézre sikeredett, kb. VIII- volt. Rengeteget gondolkodtunk rajta hogyan is lehetne felmászni a tömb tetejére, az apró reibungos fogásokon. Mivel ez a boulder csak nekem sikeredett, Gábornak TOP- volt, így én elnevezem Mandala delight -nak. Mivel hasonlít a mandala nevű boulder elődjéhez, csak a nehézségük kicsit különbözik. :)
A képen az út tőlem balra megy fel, az előttünk járók ziás foltjai felé.
Majd a kiszállásnál valahogy eltűnnek a fogások.



Mandala delight -et magunk mögött hagyva fejembe vettem az Underground, azaz aluljáró, vagy metró néven emlegetett VIII- os utat. Mivel nap vége volt, ez már nem ment ki, habár valószínűleg ez itt az egyik leggyönyörűbb boulder. Urbanics Áron:"Egyharmad erő, egyharmad technika, és egyharmad psziché, ez a mászás" mondása tökéletesen érvényesül erre az útra. Mivel ez senkinek nem ment ki, azért hogy legyen egy kis siker élményünk a végére kimásztunk egy könnyű repedésekben gazdag utat. Ez talán az egyetlen út, amely mindhármunknak sikerült, ezért erről készült egypár, mi a "Hármas" nevet adtuk neki.

Gábor a beszálló mozdulatnál.
Én küzdök a folytatásban.
Majd a Top előtti mozdulat.
Gábor ugyanott és aztán...
Gábor a Top fogáson már csak fel kell mászni...

Na ez is megvolt! Indulhatunk Haza! Visszasétáltunk a faluba, ettünk ittunk, majd a helyi busz pályaudvarról (ez itt egy darab megállót jelent) továbbmentünk Tapolcára. Mivel a buszunk késett, nem értük el csatlakozást és másfél órát ültünk, és fagyit ettük. Majd irány haza, hisz hivatalosak voltunk még Müllyékhez vacsorára, ahol Hortobágyi húsos palacsinta várt minket, éhes mászókat. Ez után elbúcsúztunk és mindenki ment a maga útjára, álmosan, fáradtan.

Végre elkészült!!!

Üdv, minden kedves mászó,- és sporttársnak. Ez a blog azért készült, hogy leirjuk hol, mit másztunk-túráztunk. Ez amolyan mászónapló a neten. Nyugodtan irjátok le észrevételeiteket javaslataitokat a bloggal kapcsolatban.
Bálint