2008. október 28., kedd

Misja Pec


SMS. Szabad hely. Kocsi. Mászás. Gábor is? Igen. Mikor? Oké.
Kedden felhívott Budapestről Bubb Feri (bővebb infóért 8a.nu ajánlom), és mondta, hogy Szlovéniába mennek mászni, Misja Pec-re és lenne még hely a kocsijukban. Nagyon örültem, hogy rám gondolt, de egyedül mégse szerettem volna elmenni. Szerencsére Gábornak is volt hely, így Szerdán 3 órakor már egy Kelenföld felé tartó vonaton csücsültem. Gáborral az állomáson találkoztunk, majd átsétáltunk a megbeszélt találkahelyhez. Sajnos egy dugó miatt késtek egy kicsit, de a hátralevő út már zavartalanul telt. Szépen elaludtam, s csak a sziklák illatára ébredtem fel az apartman közelében. Korom sötét volt. Éjjel 2 re értünk a szálláshoz. Felvittük csomagjainkat, majd gyorsan ágyba bújtunk. A szobában majdnem olyan hideg volt mint kint.
Amikor reggel felébredtem gyorsan konstatáltam hogy még mindenki alszik, pedig én már kialudtam magam. na jó alszok még egy kicsit. Nem sikerült. Lassan a többiek is elkezdtek mocorogni. A szobában korom sötét van. Megnézem az órám-->11 óra. Mi van??? Kinyitom az ajtót. Minden fehér és fénylik. Megvakolok. Ez a Menyország??? Nem ez a budi és süt a nap. Később kiderült, hogy az ablak előtt lévő spaletta miatt nem láttunk semmit. Amikor kinéztünk, az ablakon megláttuk a sziklákat... hát azt nem lehet szavakba önteni. Gyors reggeli, vagyis inkább korai ebéd után, bevettük a már hőn áhított Misját. Először valami könnyűvel akartunk kezdeni, ezért beszálltunk egy 13m hosszú 6a (VI+) nehézségű útba, mely a Harry Potter névre hallgat. Ezt kinyomtuk majd kicsit komolyabb kihívást kerestünk. Gábor kinyomta a 6b+ (7+) nehézségű Variante Pepele nevű utat. A pepele hamut jelent. Nekem ez az út sehogy se sikeredett, egyszerűen nem feküdt. Ezután Gábor beszállt a Jumbo nevű 7a+ os útba. Nehézsége VIII/VIII+ , ami nem semmi ebben a 19m hosszú útban ami ráadásul még át is hajlik. Mire a végére, a 8+ os kunszthoz érsz, már teljesen elfáradsz s ott igen nagy kitartás kell a megmászásához. Gábor rengeteget próbálta mind sikertelenül. Mászásaink közben néztük a többi mászót, akik ostromolták a nagy áthajlások kemény útjait. A Velünk utazó másik budapesti mászó Vad Norbert volt, aki az első nap megtolta a Tortuga nevű 7b (8+) utat. Nagyon szurkoltam Ferinek aki többször is megpróbálta a Corto nevű 8a utat(IX+/X-). Sajnos nem sikerült neki. Saját elmondása szerint, ha mindent jól csinál akkor is csak éppenhogy elég az ereje az út végére, azonban ha elront valamit...akkor fly. A kallerből megtetszett nekem egy nagyon rövid út, mindössze 4 méter ami hihetetlen maxerőt kívánt. Sistolicni vrt a neve. (Éden kert) Rengeteget próbáltam rá mire sikerült megmászni. Nehézsége 7b+ (IX-). Sajnos az ujjaimról elég szépen leszedte a bőrt, úgyhogy nekem a következő nap többnyire pihenéssel és biztosítással telt. Gábor másnap újból próbálta a Jumbo-t, s már egy beleüléssel ki is ment neki elölben(!). Délután átmentünk egy másik falhoz, és itt megmászta a Kravelj nevű "táblamászásos repedést" 5a ért. Majd mászott még egykét utat elölben, felsővel, de sajnos pontos kaller nélkül nem nagyon tudtuk beazonosítani őket. El is vette a kedvem a mászástól. Este Norbi a fülünkbe tette a bogarat a nagyfalas mászással kapcsolatban. Misja mellett ugyanis van egy hasonló "egérlyuk" 130 méteres utakkal. Itt kinéztük a legkönnyebb utat, amit 5c nehézségért adtak. A képen Misja Pec a jobb oldali, Osp a bal oldali mászóparadicsom. Már este felkészültünk a nagyfalas mászásra.
Szombat reggel korán, 8 órakor keltünk, majd reggeli, kajacsinálás és magánozás várt ránk. 9 órakor elindultunk, 10 óra fele már a fal alatt voltunk. Itt rögtön egy kis probléma adódott ugyanis nem tudtuk, hol is kezdődik a beszállás. Hangokat halottam úgyhogy lementünk a nagyfal másik végébe informálódni a Medo útról. Itt idősebb mászókkal találkoztunk, akik egy kis zia fejében adtak információt. 11 óra körül beszáltunk az útba. Az első kötélhosszt Gábor mászta előre, ennek a nehézsége 3 volt. Ezt hallva nem kell lebecsülni ezt a mászást ugyanis a 40 méteres kötélhosszban 4 szög volt összesen. Nekem ez az alsó 8 méterre elég is lett volna. :D Az ételek, kamera és ruhák miatt egy táskát is vittünk. Ez kb. 15kg lehetett. Közös megallapodásal konstatáltuk, hogy a másodmászás is van olyan nehéz mint az elölmászás. Minden remekül haladt, lassan de biztosan közeledtünk az út vége felé. Az utolsó kötélhosszban még a tengert is megpillantottuk, hogy Gábort idézzem: itt a harmadik standban a tenger szelleme hatja át közérzetünket. - Végül 3 óra 22 perc 42 másodpercel a beszállás után átmáztuk a falat. Nagyon örültünk, pihentünk és sokat ettünk. Nem nagyon gondoltam rá, de most jött a visszaút; az ereszkedés. Kicsit paráztam a dolognak ettől a részétől. Gábor biztatására és mer télleg nem volt más út, belementem. Útólag azt hiszem egyik legjobb mászó élményeim közt van. Beereszkedni egy áthajló falba, úgy hogy alattad 100m mélység van, nagyon nagyon jó érzés.
Aznap már nem volt mászás, fáradtak voltunk. Este filmnézés és beszélgetések, egy kis tanulással fűszerezve. Másnap vasárnap az utolsó alkalom, hogy másszunk valami nehezet. Gábor úgy döntött, hogy mászni szeretné a Sistolicni vrt utat. Beraktuk a közteseket. Gábor többször próbálta, végig statikusan. Nagyon határán volt a mászásnak, télleg nagyon nehéz így direktben, a kis cseppkőlefolyásokon felmászni. Kitaláltuk hozzá a jó lépést. Látszott, hogy benne van az út. Rápihent majd kinyomta a 9- t. A Gábor által mászott út melett volt egy Peskovnik, vagy általka elnevezett Szputnyik nevű út. IX ért adták. Kitoltuk a végéig elölbe pihikkel, de a végén az áthajlás sehogy se jött össze. Eközbe tőlünk balra a nagyáthajlásban egy csávó 3 beleüléssel kinyomott egy 8c+ os utat. (XI)!! Kimászott az útból, átmászott a kötelünkön majd kinyomta az utat. Megkértük akassza be a kötelünket. Kicsit nagyképűnek látszott, lehet hogy ez lenne a titka?? :) Ezután megnéztük a Cortora vetett próbálkozásokat, majd Gábor nekiállt a Jumbo nak. Először köztesről köztesre ment pihenőkkel A0 val. Majd pihent eggyet és neki ment elölbe. Nem érezte az utat és a 4. köztesbe beleült. Leeresztettem. Beszélgettünk a motivációról. Kicsi pihenő után ujra nekiment, majd a 4. köztesnél lévő NO Hand Rest ben összeszedte gondolatait. Ami ez után következett az maga volt, a lehetetlen. Szépen haladt köztesről köztesre. A legvégén járt, láttam remeg a lába. Eljutott az allulrólhúzóhoz, és felált belőle, majd folyamatos fújásokat halottam; nem igaz le fog esni. Ekkor egy hatalmasat nyúlt balra a kunszt végét jelentő zsebre és ordított. Eközben egy Cseh mászó bíztatta a melette lévő útból: Davai, Davai!!! Hihetetlen élmény volt lentről végignézni ezt a mászást. Hogy Ferit idézzem: "Azt mászod amit megérdemelsz, amiért megdolgoztál." Ez után lassan indultunk haza. Útközben egy kis dugúba kerültünk ugyan, és a kocsi kereke is majdnem kiesett, de azért jó túra volt. :)
Ha még indén sikerül a gépet megjavítani, akkor elméletileg videó is lesz...:D

2008. október 15., szerda

A végtelenbe és tovább...

Sokat gondolkoztam a címen. Tudjátok vannak dolgok, amiket nem lehet szavakba önteni. MOst nagyon boldog vagyok, sikerült. De nem csak a Dózsavárosi rekordot (Veszprém egy része), nem csak veszprémi rekordot, nem csak megyei rekordot, és nem csak dunántúli régióét döntöttem meg. Legalábbis Rákosy Laci szerint.
Mostanában a 222 cm óta mióta elmegyek a fal mellett, felnézek a zöld top fogásra és mindig elgondolkodok: -Nem, ez még nem ez a nap.- Mi dönti ezt el? A kedvem? Az időjárás? Nem, nem. Szentbékkálla óta van bennem valami, amit nem értek! Mért van az hogy amikor Gábor a Kapálódzá utat mászta, semmivel sem csinálta rosszabul mint én. A technika is azonos volt. A felkészültség és az erőnlét is. És mért volt az, hogy ahányszor ugrottam mindig leestem, és csak akkor lett meg amikor András kamerázta. Rájöttem; minden kérdésre a válasz a motiváció. Békkállán Gábor nem volt ott 100% osan fejben, nem szorította eléggé, nem akarta annyira. Én pedig itthon csak ugráltam a semmibe, de amikor ketten látták és kamerázták, akkor sikerült.
Tegnap már a mechanika óra közben éreztem, hogy ma lesz valami. Ahogy hazajöttem nem ettem, rögtön leraktam a szivacsot. És feljebb tettem a fogást. Nem sikerült. Megjött anya, s én megkértem hogy kamerázzon egykét próbálkozást. Egyből meglett a 232 cm. Ezután azonnal feltettem egyel távolabbi lyukba a top fogást. Nagyon messze van. Ugrálok. Már vagy a 10. amikor anya azt mondja, ha így folytatom nem lesz meg. Nem hiszem el, hogy meg lehet. Majd hangosan mondta, hogy mondjam Megtudomcsinálni!!! Elmondtam ötször-hatszor és megugrottam. 247 cm. Hát remélem nemsoká' télleg meg tudom mutatni nektek azt a várva várt videót. De szerintem megéri várni...:)

2008. október 11., szombat

Békkálla VEFK módra

Csütörtökön a veszprémi egyetemen voltam edzeni, és nagyon lefárasztottam magam egy - Dezső által kitalált- hosszú és nehéz útban. Hétvégére Dörgicse volt a terv, de amikor meghallottam, hogy Szentbékkállára meg egy kisebb csapat, nem tudtam ellenállni. Szóltam Gábornak is, neki is nagyon tetszett ez a terv. Volt itt valami. Egy projekt. A Lacoste. Ez krokodilt jelent, ezt nagyon szerettem volna megmászni. Kis bemelegítő után (nekem még a bemelegítő sem lett meg...) elkezdtük próbálgatni ezt a hüllőt. Dezső, Gábor, Gyufa, én mindent beleadtunk, hogy meglegyen. Próbáltuk jobbról, próbáltuk balról. Sehogy se sikeredett. Talán Gábor volt hozzá a legközelebb. Ez egy nagyon odafigyelős út. Ha az ember rosszul akaszt sarkot, és közben esik le, akkor nagyon csúnyán is végződhet a dolog. Egyszer Gábor is esett egyet rosszul. Vagyis nem. A mászó nem eshet rosszul. A spotoló embernek kell ott lennie fejben, testben. Mi akkor nem voltunk ott. Nem tudtuk elkapni, s ez egy nagyon nagy hiba volt. Szerencsére nem lett belőle komolyabb sérülés. Miután kellően lefárasztottuk magunkat, úgy gondoltuk átmegyünk egy kiszemelt projektre. Az útnak nem volt neve csak egy-két római betű és egy kötőjel mutatta- ez nem akármi. Ez valami. Ez IX-. Elkezdtük mászni az utat, de egybe úgy tűnt nem megy sehogy, ezért csak a kulcsrészt gyakoroltuk. Ez egy nagy nyúlás, vagyis inkább ugrás egy nem túl jó peremre. Végig csapkodtuk de megtartani nem tudtuk. Kezdtünk fáradni, picit elpilledtünk. Ettünk, ittunk. Kis pihenő után elkezdtünk mindenféle variációkat mászogatni. Eközben visszamentem a bemelegítő boulderhez és sikerült megmászni szerintem VII+ ért. Ezután az Underground traverz alján akartunk beszállni. Ez Dezsőnek lett meg legelőször, így Yellow Submarine nevezte el. A nehézsége pedig VIII- lett. Ezután kivették az egyik beszálló fogást, ezzel eléggé nehezítették az amúgy se könnyű utat. A neve Gelben Reiben lett. (sárgás dörzsölés, az eredeti nevet nem tudom) Ezt nem próbáltam, de nekik meglett.
Kitaláltam egy utat, de mindenki lehurrogott, hogy ez szar. Aztán nehezítettük, és egy térd akasztásos, reibungos, peremes, nagyugrós út lett, olyan VIII-/VIII körül. A "Noszty fiú esete Tóth Marival" nevet kapta, igazából nem tudjuk mért. Dezső említette, hogy Zoli azt mondta van egy vénasszony nevű jó kis kunszt. :) Ez lényegében az Underground traverzen megy végig, majd a kimászás helyett jobbra megy tovább és a két fa közt ér véget a VIII- os út. Egybekötve egy másik úttal nagyon tetszett. Gábor vissza ment a 9- os utacskánkhoz, s újra elkezdett mozogni benne. Nagyon kevés hiányzott mindegyiküknek. Én is elkezdtem próbálgatni. Ekkor már mindenki abbahagyta a mászást, ettek, ittak, pihengettek az emberek. Én meg repültem, és becsapódtam. Repültem és becsapódtam. És ez így ment egész délután. Csodálkoztam is mert fáradtság helyett egyre közelebb lettem az úthoz. Egyszer csak sikerült az ugrás. Nagyon örültem neki. Ezután már csak egyben ki kellett mászni. Összeszedtem magam és sikerült. Nagyon örültem neki. Az út neve (mint kiderült volt neki) Kapálódzá. Találó. Pistike csak annyit irt hozzá a 8a-n : dyno. Ez mindent elárul...

2008. október 4., szombat

Dyno

Mára egy Dörgicsei mászást terveztünk Gáborral, de sajnos nem jött össze. Részben az időjárás, részben a Gábor kitartásában esett egy kis csorba. Legalábbis én a családi elfoglaltságokat és betegségeket is ide sorolom. A szikla helyett, Noémivel, és Andrással a "udvari" bouldert választottuk dacolva a szélsőséges időjárással. Csináltunk pár nehéz kunsztot, nem is sikerült mindet megcsinálni. Noémi is nagyon szépen mozgott a kis fogásokon. Kicsit odébb toltam a szivacsot, hogy legyen hova esni. A hetek óta tartó próbálkozásaimat, végül siker koronázta. Noémi és András hatására ugyebár. :) Ennek a kunsztnak csak egy mozdulata van. Ez pedig egy ugrás. Két jó beszállófogás van, természetesen minden lépés. Majd messze fent -már szinte az eresz alatt- van egy nagy zseb kiszálló fogás gyanánt. A beszálló fogás és a kiszálló között a távolság 222 cm. Igen. nagyon örülök, hogy meglett, még videó is készült róla. Nemsokára felteszem. Most azon gondolkodok, hogyan lehetne javítani ugrástechnikámon, és hogyan tolhatom még egy kicsit kijjebb ezt a határt. Jó lenne 230 ig eljutni, a mostani technikámmal, aztán majd ráérek még csiszolni rajta. Addig is itt egy link ha valaki kedvet kapna...
A világrekordot sokáig Peter Würth tartotta 2 méter 60 cm rel, a mostani rekordot az ukrán Sergeii Topishko tartja, 270 centivel. Hát rendesen feladta a leckét...
http://www.youtube.com/watch?v=04n4BedX5Vg&feature=related