2009. február 25., szerda

Verseny előtt..

Húúú. Most olvastam el Peti bejegyzését. Engem nagyon megfogott, főleg ez hogy célt tűzött ki magának. Ezen elgondolkodtam és én is megtettem. Közzé tenni nem merem, mert még amikor leirtam én is el, elmosolyodtam...Ha az még csak úgy lenne...

A másik A Sportmászó edzésen a Feri által leírt sorok. Még Misja Pec en volt szerencsém ezeket először hallani, de már akkor is úgy gondoltam hogy aki ilyet ír, annak aranyba kellene foglalni a nevét...:D

Nemsokára boulder verseny. Klébi. Remélem jobb lesz mint a tavaji 26. helyezés. Kicsit gáz volt meghúzni magam az első út első mozdulatában. Az a zöld AIX. Sose fogom elfelejteni...
Szóval nemsokára találkozunk...:P

2009. február 12., csütörtök

Lógni az edzésen

Már az odaúton nem éreztem magamban sok erőt, a tegnapi padányis boulderezés reggel éreztette a hatását. Mégis valamit kell csinálni ha már egyszer edzés van. A suliban volt egy bombaroadó amit ma kellett bepótolni így összesen 11 órám volt ma. Teljesen kivoltam, vagyok. Mégis valahogy amikor elolvastam a sportmászó edzés legujjabb, Bubb Feri által irt cikkjét, el gondolkoztam sok sok dolgon. Mit szeretnék. Hova szeretnék eljutni. Mi kell ehhez. Melyek azok a lépcsőfokok amit nem szabad kihagyni.

Csak a boulderzsákomat vittem be a terembe, a lógáshoz másra nincs is szükség. :D Ja de mégis! Az mp3 lejátszóra ugyanis meg tudok őrülni ha csak lógnom kell. Jól fel tekertem a hangerőt, hogy e is halljam a többi embert. Nem akartam hogy megzavarjon bármi is. Elkezdeni mindig nagyon nehéz, s én sokat tököltem és nem is melegítettem be igazán. Igen. A Balázs rekordjára fájt a fogam. 17 perc. Ez azt jelenti hogy 17 percen keresztül lógott egy csövön, semmije se ért le, egyik keze mindig a csövön kell hogy maradjon. Felpörgettem magam, ez egy kivülálló számára úgy nézhet ki hogy egy barom vagyok, de nekem szükségem van rá. Zene indul stopper bekapcs. Már lógok is. Még húzódszkodtam egyet a poén kedvéért, lehet ez sokba került csak nem tudok róla... Az első percek elég lassan teltek, majd jött egy két pörgősebb szám, és nagyon élveztem az erőlködést. Gyakran ziázok. Meg van a 11 perc vagyis a tavaji rekordom. Kinevetem magam. Nem értem hogy ezzel hogy szenvedhettem egy évvel ezelőtt. Ám innen már az erőlködés mintha egy x négyzet függvény lett volna, nőtt. Elkezdtem szuszogni. A folyamatos lerázások segítettek, egész jól ment, ám úgy a 13 percnél az mp3 vicces módon a gatyámba csúszott, én meg elkezdtem egy kézzel kihalászni. Ez a kivülállók számára elég furcsán nézett ki, mindenesetre, sikerült, bár nagyon sokba került. Rögtön elvesztettem magam fölött az uralmat. Nem más, hanem én zavartam meg a saját nyugalmamat. Folyamatos durranást éreztem a kezeimben, a a végén már nem tudtam elengedni a csövet hogy lerázzam a kezem, mert nem birtam volna el magam. Szorítottam és éreztem hogy kezd kicsúszni kezemből az irányítás... Még 20 másodperc. Tartom fogaim összeszorítva a szívem kalapál. Leesek. Sopper megáll. 15 perc 2 másodperc.
Sajnos nem lett meg a rekord, bár talán lett volna rá esély. Évente egyszer csinálok ilyet hogy meddig birom, ajánlom mindenkinek, mert nagyon jó "akaraterő megszilárdító" gyakorlat. Stromi szerint sokminden dől el fejben, de azért több az alkarban. Örülök ez a negyed óra igen jól esett. Majd jövőre ismét megpróbálkozok. Szeptemberre jó lenne ilyen 20 perc fölé menni, és onnan még mindig messze lesz Törpe rekordja. De ez a jövő zenéje...

2009. február 8., vasárnap

Egy kis mászás

Hát így tél víz idején elég nagy kincs, ha mászásra alkalmas az időjárás, úgyhogy kapva-kaptunk az alkalmon. Péntek este akartam hazamenni, de ügyes-bajos dolgaimat elintézve már tudtam, hogy ez csak szombaton lehetséges, tehát igent mondtam Robi invitálására a Kecske-hegyre mondván, majd szombat este ráérek hazamenni.


Csepergett az eső, de ideális volt a hőmérséklet, amolyan "perem-tapasztó". Célba vettük Kecske-hegyet, amit egy kis séta (eltévedés) után meg is találtunk. Először látván a falat a benyomás nagyon jó, királyok a falak csak minden csupa víz. Hát ezeket az utakat nem most fogjuk megismerni, de mindegy, Francia-bánya biztos, hogy most is száraz.


Szóval a jól megszokott outdoor-termünkben kezdtük el nyomni, persze egyedül, ki az a hülye, aki ilyen időben kint van. Bemelegítésnek a Létra, mindketten párszor kitoltuk. Ezúttal odafigyeltünk a bemelegítésre (ami nagyon fontos már ebben a hajlott korban), így már izmainknak és a sziklának is megfelelő volt a hőmérséklete. Átszereltünk az Ypszilonba felsőre, ebből sok utat lehet biztosítani. Először Robi megy bele és kitalál egy új variánst: az Inkvizíció eleje és a Rinó vége. Ez már szinte hagyomány tőle, meglátni és megszeretni, csak úgy költi az új utakat. Az az igazság, hogy kezdünk úgy mászni itt, mint egy teremben; adottak a fogások és új utakat találunk ki, hát ez az outdoor-terem. Szóval ez az út két kunszt részből áll, az első egy kicsi, oldalhúzós, éles peremből való felnyúlás, aztán a másik kunszt a végén egy szar oldalsós támasztó fogásból felállás. Ezt én másztam meg először, aztán Robi kitalálta, hogy a második kunsztot át lehet ugrani és így meglett neki. Ez a dinamikus verzió, de így is kunsztos ez a rész. A két út azonos nehézségű (VII+) csak más a vége. A szép mozdulatok inspirálták bennem a nevét: Szellemkutya. A statikus, meg a dinamikus verzió is nagyon élvezetes és letisztult, nevén nevezve: Kúszó Szellemkutya és Ugró Szellemkutya (már készülnek a Vad Daru és a Gyilkos Flamingó nevű utak is pont a Részeges Karatemester mellett). Végül mindketten megmásztuk mindkét módon, a kihívás most az előlmászásban van, ami a gyér nittelés miatt elég nehéznek tűnik, főleg, ha a dinamikus verziót próbálod. Dehát Robit nagyon érdekli az E-skála nyújtotta pszichikai kihívás.


Eddigre már volt társaságunk, két ismerős arc, akikkel már korábban ismerkedtünk össze ezen a helyen, meg egy barátnőjük. Az egyikük az Aranyesőt próbálgatta, amiben Robi tanácsai is segítették (a Felfedezés még mindig vár). Én még belementem a Rinóba és át is másztam a kunszt részt, csak utána kiestem, ennyire még nem voltam közel, de majd legközelebb, ha hideg lesz. Persze a Felfedezés sem maradhatott érintetlen ilyen jó formánkban, csak az erő volt már kevés, Robi darabokban átmászta, aztán irány haza. A srácok elvittek kocsival a kolihoz és én már csak haza vágytam.


Az biztos, hogy kár lett volna kihagyni ezt a napot, mert végülis jó időben tudtunk mászni és jól is ment, nameg az sem elhanyagolható, hogy ez a héten a negyedik mászás volt (két Ex és egy Bercsémyi mellett) és az edzés ügyebár a legfontosabb. Hát legyen ez mára a tanulság.

2009. február 7., szombat

Végre.

Körülbelül 1 hónap, (annyi nem is volt picit több mint 3 hét, de így szebben hangzik:) kínlódás után végre sikerült megmásznom a boulderfalon lévő projektemet, az eddigi legnehezebbet. Pistike csinálta meg először. Aztán most én. Kb. egy hét után már megvoltak a mozdulatok, és két részben meg is másztam. De egyben egyszerűen nem ment. Minden edzésen próbálgattam kissebb-nagyobb szerencsével. Néha már elég közel voltam hozzá s nem szoktam ideges lenni, de nagyon fel tudott idegesíteni, hogy milyen közel van, és mégis milyen távol. Egy hét pihentetés után amikor Gábor is lejött edzeni, megmutattam neki is,d e ahogy láttam nem fogta meg. Pistike azt mondta még mindig ezzel szarozok. És valóban igaz. Mintha évek teltek volna el közben. Aztán sekerdett. Más utakat másztam, és hirtelen eszembe jutott ez a retegett. Gondoltam tobok rá egy próbát. Már a szar beszálló utáni peremet szarul kaptam el, de a következő mozdulat mérnöki pontosságú volt. Sikerült rázárni is. Behúzom magamalá a lábam, majdkinyúlok a segítőre, nagyon szorít. Rögtön tovább egy mondjuk "jobbra". Bár ezen a döntött boulderfalon én megkérdőjelezném hogy hány jó fogás van. de nem is kell. Szóval innen nagy betartás következett, és pontos lépés, majd egy kicsit dinamikus nyúlás egy sárga ujjtörő peremre. Innen már lötyögés volt az út, már az elejéhez képest, bár itt is el lehet rontani. Nagyon örültem, hogy meglett. Ezen kívül másztam még a napokban pár nehéz bouldert, s a csütörtök se volt rossz. A Cry Babyre kicsit felkészültem, végig a döntött boulderfalon másztam, 4 től úgy két órán keresztül csak pici peremeken. Nagyon jó volt. A végére már ropogtak az izületek. Lesz Márciusban kettő boulderverseny is amire most edzek, fontos hogy az állóképességem és erőnlétem is javuljon. Ma voltam lent a Betekincs völgyben. Sajnos a falak teljesen vizesek, a talaj most tolja ki amit eddig magában tartott. Remélem nemsokára elmúlik ez a télies idő, és újra ostromolhatjuk a sziklákat.