2009. május 31., vasárnap

Boulder WorldCup Vienna

Előszöris hosszú lesz szóval csak akkor kezd el olvasni ha elég elszánt és kíváncsi vagy. Sok címet lehetett volna adni, mert annyi fordulópont, érzés, és emlék húz ide vissza, remélem lesz bennem kellően elég erő hogy mindent megpróbáljak visszaadni azon barátaimnak akik el szerettek volna jönni, de valamely furcsa oknál fogva otthon kellett maradniuk. Sebaj Robi, remélem a ballagás is legalább olyan jó volt mint a BOULDER VILÁG KUPA Bécsben. A kezdetről mindenki mást tudna mesélni, szóval kezdjük csak ott hogy utoljára hétfőn aludtam otthon. Egyrészt a suliban közeledik az év vége, nő a feszültség, másrészt lengyel cserediákok is jöttek, szóval hát meg kellett nekik mutatni a helyi kocsmákat, és hát nem is olyan rosszak ezek a Lengyel lányok. Szóval kedden este is már előbulit tartottunk, és mivel csütörtökön lettem 18 éves, hát ezt el kellett menni megünnepelni. Szerdán pár osztálytárssal, haverokkal, meg a cserediákokkal elmentünk az Expresszó nevű szórakozó helyre. Fergeteges este után egyből mentünk a suliba. Ott vegetáltam egy keveset, majd délután már a Budapest feliratú buszon ültem. Megpróbáltam feldolgozni az eddigi hetet, mert nagyon tömény volt, és fel kellett készítenem magam az elkövetkező napokra. Budapesten a Petőfi híd Budai hídfőjénél leszáltam, mert valamit már régóta meg akartam csinálni. Soha nem láttam a Dunát, mármint mindig csak buszról, szóval most én is a "Rakodópart alsó kövén ültem, s néztem hogy úszik el a dinnyehéj..."
Mivel Gábor és Robi épp Franciabányában másztak, én az Ujjerőt választottam. Vörös Tomival beszélgettünk a hétvégéről, az időjárástól függően lehet ők is benéznek a versenyre. Egy jót bouldereztem Patkánnyal, majd hazamentünk, és megnéztünk még pár videót Mina Markovičról , Johanna Ernstről (L) , és Kilian Fischhuberről. Egyszerűen nem voltam képes felfogni hogy ez megtörténhet, igen holnap teljes életnagyságban látni fogom ezeket a világklasszis mászókat. Nem bírtam gondolkodni. Reggel Gáborral a Kelenföldnél száltunk vonatra ahol 31 euróért retúrjegyet vettünk, amivel Bécs központjában ingyen utazhatunk a közlekedési eszközökön. Az odaút fantasztikus volt az elsőosztályú vagonban. Már azért megérte ezzel a vonttal menni mert előttünk egy amerikai magyar házaspár ültek, valszeg régen diszidáltak és velük volt még egy időebb 80 körüli úr. Mellettük egy afgán ember ült aki szintén diszidált hazájából, Magyarországra. Érdekes helyzet. Elkezdenek politizálni, vitatkozni. Gáborral a végén kicsit mi is belefolytunk, sajnálom, hogy nem ébredtünk fel előbb. :) 10 óra kor már a Wien-Westbahnhof állomáson álltunk, de havá is akarunk menni? Gyorsan kerestünk pár Stadtplant bár nehéz volt normális térképet találni. Kinéztük hogy két metróval kell mennünk, majd egy busszal és már ott is vagyunk a Erzherzog-Karl-Straßeban, a 108-at meg majd csak megtaláljuk valahogy. Nem nagyon kellet keresgélnünk, már messziről láttuk a hatalmas új falakat, nem volt nehéz odatalálni. Kicsit ugyan bolyongnunk kellett a bejárat miatt, de végül pontban 11 órakor ott álltunk a Bécsi Kletterhalle-ban. A pultos nők nagyon segítőkészek voltak, (ez nagyban hozzájárult, hogy a boltban elbasztam a pénzem:-) a nagy utazótáskát is le tehettem náluk. Aztán már nem volt más hátra csak előre. Belépünk a terembe, ahol mindenütt emberek. Szánk tátva marad. Felmegyünk a lépcsőn a páholyba. :D A versenyt közvetlen közelről csak a Teammanagerek, edzők, fotósok láthatták, habár később volt egy magyar kivétel. :D Ahogy felmentünk az emeletre, kinéztük magunknak a lépcsőt onnan viszonylag közelről egész sok falat lehetett jól látni. Egyszer csak valaki megütögeti a vállam. Megfordulok. Fekete haj, barna arc, vágott szemek. Odébbállok a lépcsőn, hogy elférjen mellettem David Lama. Ez volt az első pofon amit kaptam. Lamaval kapcsolatban olvastam egy cikket, melynek ez volt a címe: Mért nem szeretik Lamat? Gáborral kicsit tovább vittük a dolgot, csak Nándi kérésére került ide.
Verseny közben egyszer csak mondom Gábornak; te, ne nézz oda hirtelen, de meletted áll jobbra Kilian Fischhuber, aki megnyerte az előző boulder versenyt, és szerintem most is ő fog nyerni. Gábor feje 200km/h sebességel fordul oda majd csillogó szemekkel néz vissza rám. Csak pár perce vagyunk ott, bár a női selejtező már több mint egy órája kezdetét vette. Nagyon izgulok hogy vajon mászott-e már Johanna Ernst. És akkor egyszer csak kilép az izolációból. Kb lefagytam, majd gyorsan felocsúdtam ebből az álomól és gyorsan felvettem ahogy on-sight lenyomja az első boulder utat. Minden mászását, és mozdulatát, követtem, le sem vettem róla a szemem. Sajnos a második útját nem láttuk mert a félgömbön volt. Viszont nagy élmény volt amikor második kísérletre lenyomta a harmadik utat.
A negyediket elsőre. Az 5. et szintén elsőre.

Ott van tőlem pár méterre. Ez annyira futurisztikus. Majd jönnek sorba a klasszis mászónők. Katja Vidmar, Gerda kedvence Anna Stöhr. Természetesen ne feledkezzünk el a hazai női mezőnyről sem: Király Nóra, és Széll Boróka személyében. A lányok befejezik a selejtezőt, majd kezdetét veszi a fiúk versenye. Szintén hihetetlen nevek. (HUN=Stikter Farkas, két Széll) Az első kunsztból rögtön sorra mindenki kidőlt. Talán a 30 próbálkozóból egy ketten tudták megmászni. Hallani lehetett olyan elkapott foszlányokat hogy ez az út kb. 8A/8A+ körül lehet. És egy ilyen nehézségű bouldert összerakni 5 perc limitidő alatt, emberfeletti teljesítmény. A zóna (náluk bónusz) még könnyen abszolválható volt, de onnan felállni pff. nem is értem egyébként mért nem tudta egy magyar se megmászni. Majd Fischhuber és Ondra. Semmi. Amikor Adam Ondra kilépett az izolációból, Gábor első szava az volt, hogy ez nem lehet ő. Ez a vézna, nyüzöge 20 kg gyerek, igen ő az Adam Ondra aki 9a+ mászik.
Az első kunszttal ő se tudott mit kezdeni. Bár látszott mennyire technikás, és vagy csak hülye, de teljesen máshogy próbálta megmászni az utat mint az addig kísérletezők. A második útban nem mászott semmit. A harmadik kunsztot kétszer is elcseszte és nagyon csapkodott dühében, egyszer a lába és kétszer a keze csúszott le, és még így is majdnem mindig tovább mászott. Azért összeszedte magát, és legalább halhattuk a híres ugatását, mint anno az Aktion Direkteben.
Nagyon keményen kicsapta, ahogy at kell. A negyedik bouldert is lenyomta, bár ezt sem elsőre. Úgy szált be az útba ahogy senki sem tudott. A 5. boulder is könnyűnek látszott, ám amikor másnap belementem éreztem hogy nehéz, de akkor is úgy gondoltam hogy ez összerakhatónak néz ki. Ondra Top- mászott.


Egyszerűen a mászások, és az emberek magukért beszéltek. Érdekes volt hogy mindenkinek volt viszonylag egy normális mászóalkata. Majd megjöttek a Francia mászók. Kb egy kupacban, és annyira szembeszökő volt a különbség, hirtelen nem tudtuk hogy egy divatbemutatón vagyunk-e vagy valami Body Boulding shaw-on. Szerintem vagy ostorral csapkodják őket hogy így néznek ki vagy szednek valamit. Mindenesetre nem voltak se túl jók se túl rosszak. Legjobb helyezésük 5. lett, a legrosszabb 69. lett. (jó szám, de azt hittem a franciák másképp szeretik:) .
Mivel több mint 140 induló volt, nem lehetett egyesével kiküldeni az embereket, mert akkor még most is ott lennék. Kisorsolták külön a nőknél, külön a férfiaknál, hogy ki lesz A és ki B csoportban. És ők csak azokat az utakat mászhatták. 5-5 darabot mászott mindenki. Ez a szituáció nekem még ismeretlen volt mert, kicsit igazságtalannak éreztem hogy a középdöntőbe valaki más teljesítménnyel jut esetleg be. Viszont ez egy nemzetközi verseny volt, szóval az utak nehézsége mindkét csoportban szinte pontosan ugyanott volt. Olyan 5 óra körül kaptunk észbe hogy még csak most jöttünk és ugyanott álltunk a lépcsőn mér vagy 6 órája. Kezdtem érezni a lábaim. Nem baj, remélem egy év múlva már ugyanitt a kezeimet fogom érezni.
Szóval Gábor úgy döntött hogy hazamegy Hegykőre. Nekem ez drága is lett volna és maradni akartam mindenképpen. A magyar különítmény még aznap haza is ment. Mielőtt elmentek Szélapukától elkértem a Teammanager kártyáját, és innentől már olyan 5 méter távolságból láthattam minden mászást. A selejtező 7-8 óra körül véget ért. Ettem még az étkezőben, és német magazinokat olvastam, sétálgattam. Szépen lassan mindenki elpárolgott. kb. már csak a falépítők, a takarítók és még talán pár kósza versenyző maradtunk. Fogtam a háózsákomat, és felmentem az emeletre, majd egy fasza kis kanapán bevackoltam magam. Kiolvastam a Csontbrigádot, majd lefeküdtem aludni. Egyszer csak két takaírtó felkelt. Mi a faszt keresek itt? Én kb úgy hazudtam ahogy cska a torkomon kifért. Megengedték meg meg van beszélve meg iyesmik. Egész jó pofák voltak, azt mondták hogy a boltig ne menjek ki mert ott be van riasztva estére. Olyan éjfél körül mindenki hazament és leoltották a vilanyokat. 2 körül felkeltem, mert wcznem kelett. Komolyan elgondolkoztam, mit tegyek. Leirni már nem merem.
Reggel arra ébredtem olyan 8 körül hogy nagyon pakolnak. Összepakoltam a cuccom majd elmentem reggelizni. Megkajáltam ami megmaradt, ekkor küldték Gerdáék az sms-t, hogy már Bécsben vannak, nemsoká jönnek. Elkezdtem boulderezni. Bemelegítés nélkül 5 percen belöl lenyomtam zónáig az első férfi selejtező utat. Azt ahol a Széllék nem birtak megmozdulni. Egy koreai mászóval és két osztrák csajjal bouldereztünk együtt. Igazából én voltam köztük a legszarabb mászó, nem kell ezt szépíteni. A csajok is keményen nyomták. És mien szépek voltak. Amibe be se tudtam szállni, ők simán mozogtak. De sokat segítettek. Csak az a baj hogy nem kértem el az msn címüket. Ez idő tájt, belopózkodtam az izolációba, majd összeszedtem minden bátorságomat és megszólítottam Ondra-t. Szerényen azt mondta nem beszél németül, bár szerintem jobban tud mint én. :P Olyan 5-10 percet beszéltem vele, de ez valami fantasztikus volt. Edzés, mászás, tervek, pofátlanul mindent kérdeztem ő pedig lelkesen válaszolt. Majd mondtam hogy szurkolok neki kezet fogtunk és elmentem mászni. Szívesen lecserélném az ujjaimat az övékre. Mindegyik ujja virsli vastagságú, és olyanok belül mint a fakéreg.
A középdöntő első útja Anna Stöhr OS.

10re irták hogy elkezdik a középdöntőt ám az eső miatt áttolták 11re. Majd 12re, délben egy órára. Szerencsére az eső alább hagyott és fél kettőkor már el is kezdődött a verseny. Közben egy kis prágai eltévedés után megjöttek Imiék, és Gáborék is. A középdöntőben felváltva másztak a fiúk és lányok. Johanna kezdte, gép élesítve. Az első utat lenyomta OS. Minden felhoz mentem oda a géppel, (a kordonon kívülről még itt még nem voltak oylan sokan), ahol ő éppen mászott. És persze ordítottam a Geh't schon! -t. Majd észreveszem hogy egy ősz úr áll melettem és valszeg a feleségével. Azonnal megismertem az öreget egy Klettern magazinból már láttam, ő Johanna apukája. Nem volt túl barátságos, gondolom jobban izgult mint a lánya, így az anyukát szólítottam meg. Sie sind Johanna's Mutter? Aztán onnantól kezdve végig együtt maradtunk amíg mászott. Tökmegértette hogy nem vagyok olyan vagány németből, és szépen lassan mondta, én meg az információáradatot próbáltam bekaparni. Majd elköszöntem. Johanna eszméletlen utakat mászott, ám nem sikerült neki a ...... boulder. Akkor még nem tudtuk, hogy ezen mien sok fog múlni. A középdöntőbe 20-20 mászó jutott be. Viszont innen már csak 6 jutott tovább a döntőbe. Nem volt elég megmászni a 4 kunsztból 3-4 et. Nagyon kevés kísérletből kelett ezt végrehajtani. Amikor kiderült hogy Johanna Ernst nem jut be (10), én összeestem. Szerintem komolyan jobban el voltam keseredve mint ő. Sajnos vele nem volt lehetőségem beszélni, megrohanni meg nem akartam. Talán majd egyszer. Haza mentek. Olyan délután 4 felé már tele volt a nézőtér. Vörös Tomiék is eljöttek, azt mondja ellesi a trükköket a következő Ujjerő versenyre. :) Mindenki fotózott, szurkolt, kiabált kedvenceinek. Sajnos Ondra se jutott be a legjobb 6-ba. Ekkor már annyian voltak, hogy nem volt mit tenni felvettem a Szélapuka Teammanager kártyáját, meg vettem egy helyi pólót, és be jutottam a falakhoz. Egészen a szivacsra könyökölve fotóztam és videóztam végig a versenyt. A hangulat fergeteges volt.
Az udvarban lévő kis sziklatömbökön Gáborék sokat másztak. Kajálás alvás, pihentek az emberek és a versenyzők. 6 órakor elkezdődött az ugróverseny. Peter Würth-el a verseny előtt szerencsére sokat tudtam beszélni, nagyon szimpatikus ember, 100% ig biztos volt benne hogy világrekordot ugrik ma. Összesen 6 ugró indulhatott, mert be kelett fejezni 8 óráig a dynozást, akkor ugyanis kezdetétvette a döntő. 2 méteren kezdtek, majd 220cm ig meg se állt senki. Innen már elkezdtek kipotyogni a versenyzők, végül az eddigi hivatalos WR a 262cm megdőlt, és az új rekord 272.5 cm lett. Szerintem olyan 250ig birtam volna. Nemhiába Peter Würth 2 méter magas. :D Befejezik az ugróversenyt, majd kihívják a döntőba jutott 6-6 főt. Bemutatják őket. A közönség már nagyon fel van csigázva. Izzik a levegő a falak körül. MIndenki a mászást várja. Biztonsági őrök mindenhol. Nem engednek be senkit. Nagy nehezen sikerült belógnom, így a döntőt is közelról tudtam fotózni, bár kicsit kilógtam a sorból, mert minden nagy fotós hatalmas teleobjektíves gépekkel kattogtat, én meg a kis egyszerű Sonymmal játszadozok. Közelről valami fantasztikus élmény volt. Szinte átéled a versenyző szenvedését. Méterre van tőled. Látod ahogy ziázik, nézi az órát, agyal. Majd amikor megmássza és örömujjongásba tör ki. Érdekes. Minden mozdulatnál örjöngnek az emberek, az ováció hatalmas. Vannak mászók, akik még direkt hergelik is az embereket. A döntő első női kunsztját, viszonylag mindenki könnyedén mászta, csak az volt a kérdés elsőre, vagy másodikra nyomják-e le.
Anna Stöhr Female 1.
A verseny után ezt én is megpróbáltam, és hát kemény út de megoldható. Férfi első kunszt. Elég magasra tették a lécet, hiszen itt már télleg csak a legjobb mászók voltak. Az első helyezett Gelmanov Rustam, és a döntő legszebb női indulója negyedik helyezett: Juliane Wurm.
Rengeteg megoldást láthattunk egy egy útra. Legendásan nagy fogások. Ilyeneket itthon egyáltalán nem látni. A Női második út már megszórta a mezőnyt, csak 3-an mászták meg. Ám a harmadik út volt a sorsdöntő. Nekem ez nem nagyon jött be, mert az nő volt a legtöbb előnyben aki magas volt. Így csúszott le a dobogóról Juliane. A férfi negyedik boulderről egyenlőre nem találtam jó képet, bár nem is mozogtak benne túl sokan. Azért két megmászás itt is lett, Kilitől, és Gelmanovtól. Az utolsó kunszt, melynél már mindenki beleadott mindent, már nem kellett, fejben sakkozni, csak csapatni kelett amennyit csak lehetett.
A Male4 volt az amire talán a legjobban várt mindenki. Gyakorlatilag nem voltak benne fogások, csak elemek. Kb. azt gondoltam, hogy senki se fogja megcsinálni, erre mindenki vagy elsőre vagy másodikra lenyomta. Csak pislogtam. Eszméletlen mászások, azt hinnéd ezek nem is emberek.
A két orosz
A döntő 4. női kunsztja számomra nagyon meglepő volt. A Top előtti utolsó két fogásig mindenki eljutott (mintaképen) de onnan a felnyúlás már csak nagyon keveseknek. A verseny végetértével nagyon sokan megrohantuk a falakat, és mindenki elkezdte próbálgatni az utakat. A női kunsztok nagyrészét utcai cipővel is meg tudtam csinálni, bár nem hiszem hogy fáradtan ment volna.
Noguchi Akiyo és Sean Mccoll
A versenyzők és a nézők is türelmetlenül várjáj a nagy kivetítőn az eredményt, majd hirtelen megjelenik. Egy pillanatig a versenyzőkön is a meglepettség látszik, de egy fél perc múlva már mindenki mosolyog: Vége van. Fényképek, riportok, autogrammok. Nagy mosoly:
Anna Stöhr és Vetzl Gerda

Mindenki megrohanja a versenyzőket, a saját kis kedvencét. (Bár én is megtehettem volna...) Először a verseny szervezői, majd az osztrák miniszter, a IFSC vezetője, szépen sorban mindenki beszédet mond. Eredményhirdetés ünnepélyes keretek közt. Virág, zene, himnusz, könnyek. A japán hölgynek aznap volt a 20. szülinapja szóval még egy kissé hamis Happy Birthday is elhangzott. MIndenki tapsol. Még bemondják a hangosba, hogy a Club U nevű szórakozóhelyre várnak mindenkit, egész estés After Partyra. Direkt buszok is indultak onnan. A szerveszés tökéletes volt. Mi is átmentünk, de a magyaroknak nem nagyon jött be és hamar hazamentek, mivel nekem nem volt választási lehetőségem ott maradtam. Összehaverkodtam egy osztrák mászóval, Joe-val és így nála alhattam aznap. 4 re értünk hozzá. Korán haza akartam jönni, de egyszerűen nem birtam felkelni, szóval csak 10 kor búcsúztam el véglegesen Joetől. 11:50 kor jött a vonatom. A Südbahnhofba mentem kb. egy óráig tartott míg odataláltam, majd ott közli velem a nő hogy a vonatom nem innen megy, hanem a Westbahnhofból. Fasza. Szépen villamosozhattam megint át, végül szerencsére elértem, majd egy nagyot aludtam. 3 kor értem Pestre, majd este 6 ra Veszprémbe. Persze nem maradhatott ki a részletes élménybeszámoló, az biztos hogy ez az egész túra felejthetetlen élmény volt! Gábor Hegykőn maradt, a magyarok másik fele pedig kint maradt sziklát mászni, ahogy Vörös Tomiék is.

Végül íme a sorrend:
1.Gelmanov Rustam-Balakireva Aleksandra (RUS)
2.Sean McColl-Noguchi Akiyo (CAN-JAP)
3.Kilian Fischhuber-Anna Stöhr (AUT)

A verseny hivatalos honlapján, számos profi fotós alkotását megtalálhatjátok. (video is van!!!)
http://www.boulder-worldcup.com/

2009. május 23., szombat

Padányi Himnusz

Azt hiszem ezt már rég fel kellett volna tenni, hát most itt van. Egy, örök, igaz hitvallásunk Onsight SecondGo módra.

Miatyánk aki a Padányiban vagy,
Magnéziáztassék meg a te kezed,
Jöjjön el a te mászásod,
Legyen meg a te nyúlásod;
Amint a plafonon,
Úgy a boulderekben is.

Mindennapi edzésünket add meg nekünk ma,
Bocsásd meg eséseinket,
Miképpen mi is megbocsátunk a soloval vétkezőknek.

És ne vígy minket kísértésbe,
De szabadíts meg a Hatosoktól;

Ámen


Izer Bálint tollából az Úr 2007. esztendejének 12. havának 19. napján

2009. május 17., vasárnap

If-direkt, avagy az első 8a utam

Hát őszintén megmondom, nagyon vártam már, hogy ezt a címet felírhassam. Pénteken hívott fel Pistike hogy vasárnap kimehetnénk, majd szombaton Stromi is bejött a képbe, és vasárnap egy órakor már a kocsijában száguldottunk Eplény felé. Itt felvettük Pistikét, és négyen folytattuk az utat. (Soma, Stromi fia is itt volt)
A klimatizált kocsi kicsit csalóka, ugyanis kint gatyarohasztó hőség uralkodott. A szikláknál szintén folytatódott az elviselhetetlen meleg. Az utamat teljesen süti a nap. De egy magas bükkfa nemsokára, be fogja takarni ha minden igaz. Ebben reménykedem. Gyorsan felveszem a cuccokat. Hátramegyek a beereszkedéshez. Kicsi leülök és átgondolom a dolgokat. Beereszkedek, beteszem a közteseket, megtisztítom a fogásokat. Leereszkedek, majd neki is esek az útnak. Az első próbát eléggé elcsesztem, lehorzsoltam a lábam, és fejben sem voltam ott, az első köztesbe bele is estem. Pistike leereszt, majd átgondolom. Két-három perc múlva újra az útban vagyok.
Az alján nem úgy jönnek ki a lépések ahogy szoktak. Sikerül felnyúlni a háromujjas lyukba, az akasztófogásba. Nem igazán érzem most hogy tart, de azért lenyúlok a kötélért, és akasztok, bár nem túl gyorsan kicsit szarozok. Ez azért nagyon sokat kivesz. Majd nyúlok is fel a reibis peremes fogásokra. Legutóbb amikor kint voltunk, itt estem ki. Fejben már ezerszer eljátszottam ezt a mozdulatot. Egy hatalmas nyúlás balra, egy peremre. Sikerül csak pár ujjam éri el először de odatornászom a többit is. Melléfogok majd felnyúlok. Hirtelen elkezdek nagyon izgulni, még az is előfordulhat hogy sikerül megmásznom ezt az utat? Gyorsan akasztok, majd tovább nyúlok, a stand alatt már ordítok, és nagyokat szuszogok, még a lélegzetem is elakadt mászás közben...Végre szólhat a Játááá! Pistike leereszt és gratulál. Tart az örömmámor. Nagyon jó érzés. Azt mászod amit megérdemelsz, amiért megdolgoztál,-szól Feri példamondata. Úgy érzem ezért megdolgoztam. Ezután megpróbálom még a Vágási Ferit, és a folytatását, ahova Pistike betett még egy nittet. Nah ez aszem egy újabb korrekt út lesz. Gyakorlunk még pár bouldert, mászok egy új egyszerű áthajló utat. Soma és Stromi is sokat másznak. A mászásainkat, egy girhes kiscica figyelgeti. Más veszprémieket is idecsalogatott ma a fal.
Amikor hazaértem, megbontottuk anya Tequilaját, ez kellően szép alkalom. Nagyon izgultam, a megmászást illetően mert szerettem volna még a 18. születésnapom előtt megmászni ezt az utat, vagyis május 28-ig volt időm. Ma 11 nappal előtte sikerült, még 17 évesen kitolnom. Aszem ez a 8a elég jó szülinapi ajándék. :D

2009. május 16., szombat

Mert edzeni azért kell...

Kedden doga, szóval sajnos a hétfői edzés kimaradt. A szerda kivételes nap volt, és el kellett menni megyei magasugróversenyre, nem mintha kicsit is foglalkoztatna az ugrándozás. Az országos kvalifikációs szintet (178cm) nem sikerült megugrani, szóval elfecséreltem egy napot. De ellenben rohadtul elfáradtam, és már nem bírtam elmenni edzésre. Tök kár hogy ilyen hülyeség miatt kimaradt egy edzés. Péntek szombat meg osztálykirándulás. Szóval elméletileg egész héten nem sikerült eljutnom terembe edzeni...meg sziklára se. Azért ez gondolom kicsit elég erős szóval lesz ami lesz, nekem csütörtök délután másznom kell. Gábor és Robi a Bercsényis mászóversenyen voltak, aminek annyira későn volt vége hogy nem értem volna el az uccsó Veszprémbe tartó buszt. Szóval a Vertigo és az Ujjerő között filóztam, ám nekem a vertigo színpatikus hely és szeretem is, és némi szerencsével még egy két jó mászóval is összehozhat a szerencse. Szóval meglátogattama jó öreg Lehel teret. Már komolyan mondom hiányzott. Ahogy feljövök a föld alól a Váci útra, összetalálkozok Törpével. Pont amikor jövök Csohány Csabi akkor megy el, kár hogy nem tudtunk együtt mászni. Sok az ismeretlen arc, és vannak kemény srácok. Megdöbbenek mennyien másznak. A campuson (a nagyon!) megcsináltam a 0 ról az 5 re való páros kezes felugrást. Azután a 0-4-8-4-0 fokokat. Létráztam és lógicsáltam, élveztem a lehetőséget. Másztam pár könnyebb bemelegítős bouldert. A teremben két mászót ismertem csak, a mindig mosolygós Martincsák Istvánt, és az idei év üstökösét Gyenes Balázst. Az első kunszt, igen kemény volt, akkor ott csak Martin mászta meg. A második kunszt is keméyn volt, de ezt Martin is és én is egy kis pihi után elsőre lenyomtuk. volt egy nagyon tetszetős boulder, szintén Martin mászta meg, és Balázzsal próbáltuk. Neki is meglett. Már csak én voltam hátra, és amikor a kemény kunsztot átmászom, elfordul a lépés és leesek. Annyira ideges lettem, hogy egy ilyen objektív tényező miatt nem sikerült, nem is próbáltam többször. Ez után másztunk még pár nehezet, ám már mindannyiunkon látszott a fárattság. Másztunk egy kis plafon bouldert, majd egy reibiset is. Ezt már csak ketten Balázzsal másztuk. Nagyon tetszett ez az út, de csak a magasság miatt tudtam megoldani. Ő meg pont elfért és tudott egyensúlyozgatni, szóval tök más módszerrel de megmásztuk a plecsnis bouldert. A végén másztam egy teljes levezetőkört, úgy hogy csak egyszer ziáztam az elején. Erősítettünk még egy kicsit, majd eljöttem. Gáborékhoz felmenni már nem volt idő. Kb. 2-3 perc híján pont lekéstem a veszprémi buszt, és várhattam egy órát az uccsóra. Hazafelé egy jót aludtam. A másnap is jó volt. Osztálykirándulásról kidobtak minket, valszeg egy tantestületivel, és örülök ha nem jeletenek fel minket. :)

2009. május 9., szombat

Türelem

Sokáig gondolkodtam mi legyen a cím. Sokan tudtak róla.
Ebéd után lefeküdtem aludni, mert nagyon izgultam, parázok az esésektől. Fél 3 kor indultunk Andrással kocsival Veszprémből. Elég gyorsan vezetett hamar a szikláknál voltunk. Ám ahogy megláttam az "If falat" rögtön hatalmas elkeseredésben volt részem. Már tudtam ez a jövő zenéje lesz. Hőmérő: árnyékban 29.9 °C volt. A falon amit tűzött a nap, kicsit melegebb. A lélegzés is nehezünkre esett, ilyen meleg még nem volt idén. Nem baj azért beereszkedtem és betettem a cuccokat. András egy VII útba tette be a kötelet. Ezt másztuk bemelegítésnek. Ám Tisztán egyikünk se mászta meg. Valahogy rejtélyesen a fal közepén elfogytak a fogások és nem vágtam merre is megy ezt az út. Kis kitérésekkel azért felmásztunk, jó is volt bemelegítésnek, habár nem tudom hova kell még melegedni ebben a hőmérsékletben. Kicsit átmasszíroztam az ujjaimat, mostanában gyakran lüktet a középső. Nagyon meleg volt, de egyszerűen nem akartam várni a mászással, mért féljek ettől a faltól. Hirtelen az egész olyan egyszerűnek tűnt. Neki mentem, és egész könnyedén tudtam, akasztani a második köztest. Még én is meglepődtem, innen jön a jó kis rész ahol, cak-cak csapkodni kell és nincs idő ziázni. A tenyerem izzadt mint az állat, szemembe folyt a veríték. Ordítottam, a hidegben jól tartó peremek, most rémesnek tűntek. Sikerült azért megfogni őket. A következő hatalmas balra nyúlásból estem ki, egyszerűen nem volt már zia a kezemen és leolvadtam a falról. Kicsit idegesítő volt úgy leesni, hogy el sem durrantam rendesen. Háttal lefelé estem, András jól beleengedett úgyhogy nem értem még a sziklának sem. Hihetetlen volt, ezután innen (nem a földről) ahol kiestem folytattam az utat. Simán meglett a teteje. Utána még egyszer felsővel átmásztam a két lyukas kunszttól. Komolyan mondom közelebb vagyok ennek a 8a -s útnak a megmászásához, mint egy ismeretlen 6c hez. Annyira egyben van minden. Azon gondolkodom a jövő héten mikor tudok úgy kijönni, amikor árnyék van, és nincs nagyon huszonegykétfoknál melegebb. Kicsit a saját pofámra estem most. Legutóbb aszem azt mondtam Pistikének, engem a hőmérséklet nem nagyon befolyásol. Hát rácáfoltam.
Már összepakoltunk, ebben a melegben nem volt értelme többet próbálni. Épp elindultunk az ösvényen vissza amikor, egy szörmók úr megszólít minket, hogy mi mászók vagyunk-e? Majd megkérdezte, hogy tetszenek a helyi utak. Én közöltem hogy hát nagyon király a hely, és imádjuk, ám a biztosítás a sok hevederrel és nagy nitttávolságokkal nem a legjobb. Erre a válasz, hogy hát igen, én építettem itt ki az utak nagyrészét. Magázva megkérdeztem hogy hívják, mire megtudtam, hogy Kovács Tamás. Persze egyből minden beugrott. Rengeteg utat nyitottak itt testvérével, Nagy Krisztiánnal, Nádasi Oszkárral, Vellai Zoltánnal. Sajnos nem tudtunk túl sokat beszélni, mert Andrásnak sietnie kellett vissza a városba. De felhívta a figyelmünket, hogy a vár alatti fal is kiépítésre került, amiről nemsokára rendes kaller lesz, (mint ahogy új kaller lesz a Kő árokról is!!!) Elmeséltem hogy születtek itt új utak is, és van még itt egy nehéz projekt is. Örült hogy legalább mi kijárunk, sajnos nem sok visszajelzést kap a helyről.
Ami zavar az az hogy még el sem fáradtam rendesen...

2009. május 7., csütörtök

Projektest

Kedd délutánra terveztem egy kis mászást, Kő-árokban, ám hétfő délután elkezdett frankón esni az eső. A másnapot el lehetett felejteni. Mivel a Padányiban érettségi szünet volt, az egyetemre mentem fel edzeni. Szeretem ezt a helyet, mert ha egy-kéthavonta feljutok, mindig tök király új utakkal fogadnak, amik nem könnyűek de első, második próbára sikerül kitolni őket. Kedden este Pistike felhív, ő kimenne Kő-árokba. Miután letettem a telefont teljesen transzba jöttem. Nem tudtam semmit sem csinálni annyira izgultam. Másnap se nagyon. Fél 5 kor indultunk Veszprémből. Az idő hihetetlen volt, egész nap semmi eső nem volt, néha még a nap is kikukucskált, és amikor elindultunk meg elkezdett csepegni. Szerencsére nagy eső nem volt, az utak szárazak maradtak. Nem éreztem magamban erőt a projektemhez. Viszont nagyon kíváncsi voltam a Vágási Feri beszáll az internetbe- világsztár útra. :) Meglepő hogy csak két akasztás és a stand. Ha Pistike nem szól, hogy próbáljam meg felsővel, lett volna pofám elölben belemenni. Az alsó egy két méteren nem nagyon kell erőlködni, bár a kis áthajló pocak néha elgondolkoztat. Még azt mondom a második akasztás is jó, nem olyan rossz az akasztófogás. Viszont ahogy utána keresztbenyúl az ember, aztán kicsap egy eszméletlen reibungra, hát az mesés. Akkora boulderprobléma... És eközben eszeveszetten szorítasz egy kis peremet, majd felnyúlsz -ha eléred- egy mégkissebre. A következő mozdulat is kemény. A végén elméletileg No hand ből lehet a standot akasztani. Nagyon kemény 7c az biztos. :D
Ezután lehúztuk a kötelet és Pistike próbálta a Mikrokozmoszt. Az első nittől kinyomta egyben és olyan légiesen mozgott benne, hogy az ember télleg azt hihetné zsebekről zsebekre nyúl. És hát nem. Nagyon nem. Fölhúztam magam a kötélen, és amikor megnéztem a fogásokat elhessegettem a gondolatot, hogy én azt az utat a közeljövőben megmászom.
Felváltva másztunk, próbálkoztunk. Az If-direkt alján sikerült elrontanom, majd rájöttem, hogy múltkor hogy is másztam amikor sikerült. Pff, nagyon határomon van. Többször nekimentem az akasztást is megjátszva a kunsztrészének és elég jónak éreztem benne magam. Sőt, amitől tartottam az utolsó kemény mozdulat is meglepően jól sikerült.
Próbák a kozmoszban. Eszméletlen nehéz. Én nagyon szurkolok, hogy beakadjon, és amikor megmászás lesz láthassam. Sőt jó lenne felvenni, mert ez olyan amit érdemes.
Végül semmi megmászást nem hoztunk haza, de részemről-részünkről tapasztalatszerzésnek mindenképpen jó volt.

2009. május 2., szombat

1770Ft

Én is elcsodálkoztam, hogy ennyiből megvan. Húú ezt nagyon megéri. 1770Ft ból eljutottam három különböző mászóiskolába Veszprémből...
A program Kőkapu volt, ami majdnem Ezüsthegyre módosult, ám a csütörtökesti Jäger és a Sharp end kicsit átirta terveinket, úgy döntött hogy a tervezettnél később kelünk fel és megyünk mászni. Én már 8 órakor ébren voltam, kicsit szédülve de kitaláltam a koleszszobából. Kicsit később felkeltettem Robit is, majd felhívtuk Gábort. Hangjából ítélve nem sokat alhatott az éjjel (itt kell megemlítenem barátnőjét Blankát, szia üdv a csapatban:P), egyszerűen nem volt kedve felkelni. Reggeli, összepakolás. Robival elindultunk a koleszből, majd a buszmeghez vezető út felénél találkoztunk Gáborral, aki rosszabbul festett mint a hangja. Mindkettőnkben az az érzés lebegett, hogy ma semmit se fogunk tudni csinálni, ám Robi a Tóth-sejtésre alapozva bátorított minket. (Csak akkor tudod meg milyen formában vagy amikor már ott vagy és mászol...). Először a 86-os buszra száltunk majd a 11 es buszra amit már az 1997 Magyarország Szikláin kalauz is ír. A buszon egy kis megtévesztésben volt részünk(Akurvaanyát:) Innenolyan 5-10 perc séta kellett hogy eljussunk oda, ahova már réges rég szerettem volna. Őszintén megmondom voltak kételyeim a hellyel kapcsolatban, Kangyal Andrástól kérdezgettem róla pár dolgot még nagyon régen és azt irta: "Kőkapura csak akkor menjél ha nagyon elszánt vagy, mert az nem egy szép hely, hanem csúnya De mi nagyon szerettük, mert közel volt es tenyleg lehetett nehezeket mászni." Kezdünk sziklákat kivenni a fák és növények alkotta monotonitásból. Szívem a torkomban dobog, pupillám kitágul, szám tátva marad, lehelet megszegik. Nem is hiszem el hogy itt vagyok. Eszméletlen szép, fantasztikus kilátással. A szivacs nem sokat ér, maximum ha leesel nem leszel olyan piszkos. :P Lassan melegedtünk bele, én inkább csak gyönyörködtem. Miután átöltöztünk mindenki más utakat kezdett próbálgatni. Hát ez a '97 es kalauz valami tragédia. A falrajzok egyszerűen szörnyűek, már az egy tizes kunszt hogy megfejted melyik út melyek sziklán. Fölismertem sokat, de annyira nem volt egyértelmű, úgyhogy inkább hagytuk a kallert. A nagy tukkós fogások nagyon megtetszettek úgyhogy mint a kisgyerek a játszótéren előszeretettel lógicsáltunk rajtuk-->mint a nyitókép is mutatja . :) Gábor először átmozgott egy könnyebb bouldert amit már múltkor is megmászott. Nekem ez annyira nem tetszett úgyhogy nem is próbáltam. Viszont volt még itt Gábornak egy projektje, amit Robi már megmászott, és a Pirospaprika nevet kapta. Nem annyira nehéz egy két próbából, összehoztam. Kell benne csinálni egy nagyon király lábakasztást, talán csak ennyi a kunszt, onnantól pedig csak szorítasz, feltéve ha megtalálod a fogásokat. :D Ezt végül mindhárman kitoltuk, tetszett télleg nagyon szép boulder. A következő út már picit nehezebb lett. Egy váratlan örömkitörés következtében a Buda mestere nevet kapta. Ez eleje megegyezik a Hommage to Nándi nevű IX+ os boulderéval ám a vége picit más, kijön a plafonból. Aszem harmadik próbára lett meg de szerintem elég kemény boulder. Nagyon kell szorítani. Gábor egy szép nagy esés után szintén megcsinálta. Ezután már úgy éreztem ennél nehezebb plafonos bouldert nem hiszem hogy ki tudnék tolni, úgyhogy inkább rápróbáltam a hirhedt csak karból boulderekre. Meg is született egy szép út, ami a Hármasugrás nevet viseli. Videó később...
Eztán még egy két akrobatikus mutatványt csináltunk, majd pakolás. Innen olyan háromnegyed órás gyaloglással értük el Kecskehegyet. Közben szép dalokat énekeltünk. Robinak született itt egy híres mondata. (Egy útelága-útelágo-útelágazódásnál:) -jajj Igen, igen ez az az ösvény, már tudom emlékszem ez az, vagy ööö ezt még sohasem láttam... :D
Kicsit elpilledve értünk, ebbe a számunkra még ismeretlen, Utópiákkal teli világba. Gábor, elölbe megmászott valami mixet, volt egy szép esése. Fent beraktuk a kötelet a Peremszerelem nevű útba. Gyakorlatilag majdnem egész nap ezt mászogattuk. Felváltva Gábor, Robi, én. Már az alján is kell egy két kemény mozdulatot csinálni, és ja igen kellemes három akasztás a kb. 13 méteres falon. Nice! Személy szerint az első próba tetszett leginkább, bár még a felfedezés és keresgélés miatt nem sikerült. A többi próba már fejben nem volt ott. Gábor megpróbálta elölben, de a teteje nem lett meg neki, ezt Robi tolta ki nagyon keményen. Már nem akartam többet mászni aznap, de ha már egyszer felszenvedtük újra a kötelet akkor dobok rá még egyet. A telefonon beállítottam a call me!-t hogy felpörgessen. Hát nem is szaroztam vele sokat. A tetején azért kellett szorítani rendesen, de odafigyeltem és sikerült. Nagyon örültem neki, kihoztam amit lehetett. Gábor eközben az Étert (VIII+), és a Cornflakest próbálta. Utóbbit én is megpróbáltam, de a fogások olyan kis szemetek hogy nem ment. Fáradt voltam már. Mivel bent volt a kötél megpróbáltam az Utópiát. Egy helyi mászó (szégyellem de elfelejtettem a nevét), nagy segítségünkre volt, és nagyon sok okos tanácsot adott nekünk. Szóval ez az Utópia nem az én asztalom. Egyszerűen a második mozdulatánál a lábaimmal nem tudok mit kezdeni. Túl nagy lennék, vagy csak ezt találtam kifogásnak? Minden esetre nagy tisztelet azoknak akik megmászták. (Urbanics Áron, Bubb Feri, Babcsán Gábor). Volt még egy tervünk Robival, de aztán már se erőnk, se kedvünk nem maradt. És ahhoz kellett volna, azt hiszem. A mászás után elég sokat beszélgettünk, és sok érdekes dolgot tudtunk meg a múltról, régi mászókról.
Visszamentünk a buszmegállóba, és épp azon tanakodtunk, hogy felszáljunk-e a buszra, amikor egy ismerős mosolygós arc szált le. Mintha a sors küldete volna, hogy el döntse dillemánkat. Törpével felmentünk Francia-bányába. Megmutatta a Hosszú puska nevű boulder elejét, és a Habcsókot. Nagyon megtetszett a hely is az utak is. Biztos hogy visszajövök valamikor. Visszmentünk a városba, és mivel már minden kajánk elfogyott kajáltunk egy jót a kínaiban. Sok tapasztalatot szereztem aznap. És úgy érzem elég erős leszek az If-direkthez is.
Kicsit más téma.
Ágh István kimászta az első 8A boulderét, a merkensteini Totem ülőstartos verzióját. Én mindenképpen nagyon gratulálok, szerintem ha elkezdenénk számolni hogy hány magyar mászó mászott 8A bouldert, lehet bőven elég lenne az egyik kezünk.
Volt egy kis szünetem és rengeteg blogot találtam amik a mászásról szólnak, talán egyet emelnék ki a sok közül:
http://maszik.blog.hu/
Szerintem a legjobb csaj köztük, Heather Jagger. Én rá voksolok...bár a Lisa Rands Mandala mászása tuti a legkiemelkedőbb.

jönnek még videók...