2010. július 30., péntek

Meghalt a király, éljen a király!

-hirdették a forradalmárok az uralkodó halálát, és utódjának trónra lépését, a középkori Franciaországban. Valami meghalt, s van valami ami most született meg, vagyis már úton van. (Ha már a születéseknél tartunk; Isten éltesse Ágh Nóra Borbálát!)
Gábor és az eperlekvár
Gáborral majdnem pont egy éve másztuk meg mindketten egy napon a Dáridó nevű IX- os utat a Kis-Gerecsében. Nézegettük az alját, meg lehetne egy picit hosszabbítani, nem tűnik könnyűnek. Aztán eltelt egy év, mi erősödtünk, és a terveket tettek követték. Gábor írt Ferinek mivel azt hittük ő nyitotta az utat, majd Feri felvilágosított, hogy a Dáridó út Nádasdi Oszkár nevéhez fűződik. Következő lépcső az Oszival való kapcsolatfelvétel volt. Gábornak sikerült e-mail címet szerezni, s végre a kérdéseinkre válaszokat kaptunk. Oszi nagyon segítőkész volt (nem egy sörrel jövünk), sok részletekre kiterjedő tanácsot is adott.  

Ezek a kövek nagyon nehezek 2.72 a fajsúlya ennek a mészkőnek, ami azt jelenti ugye, hogy egy köbméter kő 2,72 tonna. Ahhoz, hogy a Dáridó alatt a kb 3m mélyen lévő szálkő előkerüljön, három métert kell elhordani. Mivel nem rakott fal, ezért az egész rézsűt kellene elhordani, hogy magába megálljon. Egyszer már eldobáltunk néhány követ az Efa beszállásától, utána lesuvadt az egész. Többek között a Dáridó beszálló köve is lejjebb vándorolt, ezért van rajta a kis kőgúla. Tehát tartani kellene a 35-45 fokos rézsűt, mert nem fog magában megállni. (...)
 Ködfelhő
Gáborral voltak elképzeléseink, hogy mit és hogy akarunk, ő a kötelemet dobta be a közösbe, én pedig egy 100 kilós pajszert hoztam. :-) Nem tudtuk pontosan mi lesz, lehet hogy egy nagy kő se mozdul meg, kudarcot vallunk, izgatottan vártam a hétfőt. Amikor elindultam hajnalban otthonról, hatalmas esőfelhőkkel tarkított eget figyeltem. Imádom a felhőket. Főleg a nagy fehér comolusokat, meg a cirrusokat. Gábor a buszmegben szól, hogy otthon felejtette a racsnit, így még egy lépcsővel lejjebbről indulunk. Az út nagy részét átaludtuk, röhej de kb Tardos 5 kmeres körzetében kezd el esni az eső. Az egész hegységen rajta ültek a felhők és hatalmas volt a páratartalom. Egyre távolabbi álomnak tűnik a Fenevad megmászása. Tatabánya-Tata-Tardos.
A faluban vizet töltünk, majd elindulunk a közel másfél órás útra. Félmeztelenül cammogunk, nagyon zavaró az eső, de legalább a ruháink nem áznak el nagyon. Már dél is jócskán elmúlik mire felérünk a teljesen kihalt bányába. Nézem az Eső-falat, és szomorúan veszem tudomásul, ma elmarad a derbi. A Fenevad teteje vizes, ahogy a Lélekharang is. Az Abokalipszis és a Seventeen again sem száraz teljesen, mást kell keresni.
Sosem mozogtam még a Sarlatánban, vagyis talán régen zsíroztam a beszállót, de sok közöm nem volt hozzá. Bár nem léptünk be a 23 karátos udvarba, tudni lehetett, hogy ha ezek a falak vizesek, akkor azok tuti el vannak ázva, így a szokásos 7- os bemelegítőnk elmarad. A Sarlatánnal melegítünk most. Én kezdek. Először nem adja a Dede Laci videóján már oly sokszor látott és bememorizált mozdulatsor, így hát ki kell hagynom az első mozdulatot és simán felugrok a peremre. Elég jók a peremek, mindig nehezebbnek hittem az alját. (persze így is éppen elég nehéz...) Gáboron a sor, azt hiszem harmadikra vagy negyedikre tudja megcsinálni az első mozdulatot és innen átmássza az alját. Szerintem nem sokan mászták meg elsőre. Pár pihivel felviszi a kötelet majd ismét én jövök. Egy emlékezetes beszálló után, amikor végre én is megcsinálom rendesen- sikerül elég biztatóan mozogni benne, a második akasztás után lepattan a kezem. Nem hiszem el. Én is végig mozgom, a végét is jól el kell menteni nehogy egy esetleges megmászásnál legyen majd baj. Beállítjuk a kamerát, és vesszük a második éles kísérletet, amibe beleesik, így a harmadik próba lesz rögzítve. Szintén lepattan a keze, már a második akasztás után a felnyúlásnál.
Gábornak elege lesz és belemegy az Elég volt!-ba. Látszik, hogy nem az a gymjakob aki össze vissza ugrál fogásról fogásra, inkább a megfontolt sziklás arc, betonkemény peremerővel. A sarlatán alja százszor könnyebben megy neki mint a Fenevadé.- Így az Elég volt kunsztja is neki lejjebb került. :) Többször végignyomja az utat, de a megmászás ma elmarad. Délutánra egész jól leszárad a Fenevad, úgy döntök azért belemegyek elölben. Jó ötlet volt feleleveníteni az alját, nem emlékeztem igazán.A tetejénél még mindig nem találtam meg a jó lépés sorrendet a kétujjas előtt, a magasság hátráltat itt rendesen. Amikor benyúlok a nyirkos függőleges perembe csak akkor látom, hogy kint a Viktor-reibungról folyik a víz. Sosem szorítottam még ekkorát, sikerült bent tartani az amúgy is gázos, s most nedves fogást. Négy próbám van eddig az útban, jó érzés lenne ezt a standot úgy igazán megakasztani idén.
Kemény nap volt! Két X úton másztam fel, úgy hogy ebből az egyikben aznap mozogtam először. Gábor szintúgy. Összeszedjük a cuccokat, majd elindulunk a Titkos-udvar felé. A vasak, pajszer, két kötél. Az út alatt megbeszéljük a dolgokat és hogy milyen stratégiával látunk munkához. Míg Gábor két fához -egy ipari alpinistát is megszégyenítve- felépíti a standot, én eldobálom a kézzel is mozdítható köveket. Hogy ne gyűljön össze tetemes mennyiség az Efa alatt onnan kezdjük a vontatást. Gábor profi kilencedelő rendszert épít, amit a legalsó kövön teszteltünk.
Voltak aggályok a nagyobb darabokkal szemben, de a kicsin nagyszerűen bevált.
Egyes köveknél 5-6 másoknál csak egy métert kellett odébb cibálni. Bár ez a "csak" 100-200 kg-os és nagyobb kövek esetében is elég nehéz. Amin nagyot csodálkoztunk hogy a legnagyobb kő- a beszálló, amit Oszi úgy 600kg -ra tippelt, a legkönnyebben jött le. Sikerült egy nagyon jó pályát csinálnunk neki, ahol volt helye gurulni és megvolt hogy hova kell érkeznie. Egy kis erő befektetésével meg is mozdult a nagy monstrum, érdes hangja zene volt füleinknek. Nagy boldogság volt amikor nem az Efa alatt hanem sokkal lejjebb talált végső nyugalomra.
 Gábor jobb keze a beszálló fogáson
Az éjszaka sokkal jobb volt mint legutóbb, vagyis hogy úgy fogalmazzak "szúnyogmentesebb". Reggel Gábor dobott két próbát az Elégvoltra majd kiszereltünk és hátramentünk. A kérdés még mindig nyitott volt, vajon át tudjuk-e mászni így az alsó kunsztot, hisz visszaút nincs, egy több száz kilós követ nem tudunk visszatolni úgy hogy megálljon. Elvontattunk még két követ amire már este nem volt erőnk, és nekiestünk a projektnek. Az alsó mozdulatok könnyűek olyan 7- lehet, majd feljutsz két fedeles peremhez és innentől jön a kunszt. Van két mikroperem segítőnek, majd jön az eredeti beszállófogás. A segítő peremek először annyira kicsinek, és foghatatlannak tűntek, hogy inkább megpróbáltuk átnyúlni, de így nagyon nehéz volt. Aztán elsőként nekem sikerült betartani a volt Dáridó beszállóperemet, de nem tudtam mellézárni. Jött Gábor. A segítőt használta, de nem segítőnek, hanem fogásnak! Két Gábortól még sosem halott ordítás jelezte, hogy sikerült megtartania az egykori beszállót.
Hatalmas boldogság, nem lehetetlen az út, sőt viszonylag könnyen ment. Rajtam volt a sor, és hát oda akartam büntetni. A beszállótól nyomtam, lentről. Levegőt se vettem, nagyon kemény volt a kunszt. Eddig kb. 20 ember nyomta meg a Dáridót, ez az egy mozdulat jelentősen csökkenteni fogja az ismétlők számát. Pihentem, majd mentem tovább. A fenti kunsztnál sikerült kiesni, nem emlékeztem, hogy hogy másztam anno. Gábor is belemegy lentről és Ő is ott esik ki. Gondolkodunk a további kísérleteken, de inkább majd legközelebb. A nehézségen sokat agyalunk, szerintem az alsó kunszt mozdulat egy 7A/A+ mozdulatnak felel meg, jóval nehezebb mint a fenti kunszt. Én a Reteknél nehezebbnek érzem, és picit fáradtak voltunk és bár egy nap alatt meglett, úgy érzem egy korrekt 7c (IX)-es útnak felel majd meg. Esetleg IX/IX+ de nem valószínű annyit azért nem tesz rá. Találkoztunk Travissel és barátnőjével, akiktől a 4 kapott szendvics életmentő volt. (Nem beszélve barátnőm eperlekvárjáról...)
Az esőfalnál láttam, hogy a Fenevadban van bent a kötél, és a legutóbbi Overhangos bejegyzés alapján rögtön tudtam Ákos küldi. Ellestem a bétákat, és szabad perceimben a telefonnal felvett videót nézegetem. Adél (Levi barátnője) azt hiszem a Portlandot nyomta, egy csapat lengyel pedig a Cara-t. Volt is nagy öröm mikor beakadt. Az új kalaúzban érdekes mód a Retek VIII+ ra van adva, szegény srác mit sem gondolva mehetett bele a kilencesbe. Ezek a magyar nehézségek-gondolhatták...
Magyaros vacsi és szunya. Ismét egy nagyon jó napot zártunk.
Nekem a második éjszaka katasztrofális volt, reggel vacogva ébredtem, hiányzott az a zokni a tizenegykét fokban. :) Reggel összepakolva ismét átmentünk a Titkos udvarba, ahol Travis felhívta figyelmünket a Csókolom direkt VIII+ os útra. Gábor szépen összepakolta a mozdulatokat, majd lebüntette Second Go stílusban. Bepakoltunk, majd nekiálltunk a csaknem 6 órás utunknak, végre haza. Utoljára még lenéztem új utunk a "Dáridó hajnalig"-ra. Néztem az utat és a köveket az alján. Elmosolyodtam és még egyszer azt gondoltam:
Ez jó mulatság, férfimunka volt!


Volt és lett:



2010. július 22., csütörtök

L'Avenir c'est Nous

A hideg istene úgylátszik időszakosan nyugdíjba vonult, döglesztő hőség uralkodik. Elég pár perc ebben az enyhe >35°C ban, és már csorog rólad az izzadság. Mivel délelőtt dolgozóban vagyok, így muszáj volt egy olyan közeli helyet találni, ahol beadható egy délutáni estébe nyúló kis sziklázás. Így esett a választás Dörgicsére... :)

no hand rest
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály

A főnöktől sikerült előbb elkéretőzni, így megebédelve egy korábbi busszal  hamarabb leértem Balatonfüredre, ahol a Borbély kúria fogadott. Gyors pakolgatás után elkészültünk, és bár nem néztünk ki Tour de France versenyzőknek, mégis nekiláttunk a hullámzó hegyek és völgyek alkotta tájnak. Az ádámkosztümöt csak egy nadrág takarta el, még is őrjöngő ez a nyári hőség. Elég sok emelkedő volt odafelé, már előre örültem a visszaútnak. Negyed hatra már a szikláknál voltunk. Gábor beszerelt. Minden mászást egy kis kényszerpihenő követ, nem lehet megmozdulni a hőségtől. Más időt képzeltünk ide, csak passogunk, biztos hogy jó helyen vagyunk?! Toprope próbálgatjuk a Malájt és a Dilemmát. Vannak gondok, nem kicsinyek. Fölmászok a Dilemmán, bár dillemázok rendesen; itt valami nem oké, így max 7b+/c re éreztem és a Pisti nem nagyon szokta félrelőni a nehézségeket. Akkor mi is van ?
Csak másnap derült ki hogy nem teljesen az útban mozogtam, jó volt tanulópénznek és legalább tudom, hogy ezt bírom állóképességgel. Kis idő-kis mászás. Gábor nyomja a Malájt, és bár szerinte nagyon nyögvenyelős volt, szinte minden mozdulat összeállt. Kilencesért kemény is lett volna, most hogy már tudjuk 7c+ talán máshogy állunk a kérdéshez.
Otthon a Rakott káposzta és a tejfölös tészta várja a holdfényben hazatekerő mászókat.
Egy biztos, még vissza kell jönnünk ide, egy másik, egy hidegebb időben.

2010. július 20., kedd

EFOTT

A félév vége felé Dani elnök úr felkérést kapott, hogy az egyetemi mászókör képviselje magát az EFOTT fesztiválon a BME-s sátorban. A feladatunk az általános szervezési dolgok mellett a rekeszépítés volt, ezzel színesítve a sátor programját.

Négy ember kellett tőlünk: Móni, Robi, Dávid meg én voltunk a csapat. Ez a projekt sem volt túlszervezve, nagyon az utolsó nap jöttek össze a dolgok, ráadásul mi Ausztriában hédereztünk (offline), mialatt a szervezés folyt. Hétfőn (07.12) közölték, hogy nem lesz rekeszépítés, sebaj, vittük a slackline-t, azzal majd elleszünk.

Én hétfő este érkeztem az orfűi kempingbe, ekkor még nem volt ott semmi, a sátor főnöke, Rummy aznap estére ígérte az érkezését. Móni még előző héten kiesett, Dávid meg szimplán nem jött el, Robi keddre mondta hogy jön. Rummy éjfél körül hozta le a cuccokat, kipakoltunk, aztán ő még bement a többiekért Pécsre: Nonó és Dönci, a VIK képviseletében.

Kedden kaptunk (ingyen) karszalagot, meg összedobtuk a sátrat, bár még sok minden úton volt, hogy teljes legyen a komfort. Mellettünk az ELTE és a Corvinus díszelgett a medencéjükkel, napernyőikkel, hintaszékekkel, meg répával. Nekünk ezzel szemben a fő attrakció az ingyen vízipipa volt, emellett ördöglakat, gombfoci meg slackline. Volt egy villanyrezsó is, ez is fontos szerepet kapott, ezen izzították a szenet a vizipipához, meg főztünk paprikás krumplit.

Robi kedden este érkezett, megmutattam neki a dolgok folyását. Egy átlagos nap úgy nézett ki, hogy találkoztunk a sátornál reggel (délelőtt), kicsit gatyába ráztuk a helyet az előző esti buliból, kifeszítettük a hevedert, aztán estefelé, amikor már sok részeg volt, akkor beszedtük. Innentől kezdve a mi dolgunk effektíve megszűnt, a sátor 10 körül zárt, addig ment a duhajkodás, de nélkülünk, mi inkább a TTK-sokkal, évfolyamtársainkkal buliztunk.

Az első két nap elég ergya volt, de péntek-szombaton azért jöttek páran. Kicsit álldogáltunk a slackline-on meg mutattunk pár trükköt, hogy csábítsuk az embereket. Néhányan lelkesek voltak, de egy mászón és rajtunk kívül senki sem tudott 3 lépésnél többet megtennni rajta. Nagyon kiütközött az, amit már az első slackline-os élményeinknél tapasztaltunk: nem kell más hozzá csak koncentráció meg gyakorlás, de abból sok.

Nem volt könnyű napközben elverni az időt, hőség volt. Szerdán bementünk Pécsre, Intersparba, meg szétnézni kicsit, csütörtökön főképp a civil sátrakat látogattuk, pénteken meg strandoltunk meg medvehagymás pogit ettünk (lájk). Szombaton egész nap a sátornál voltunk, amíg el nem törtük a heveder racsniját, eddig tartott a móka, reméljük valami ügyes kezű gépész megoktrojálja nekünk.

A civil sátrak tetszettek a legjobban, az iváson meg koncertezésen kívül ez volt a legnépszerűbb tevékenység (számomra a legértelmesebb mind közül). Voltunk buddhistáknál, EU-soknál, anti-drogosoknál, barlangászoknál, megnéztük a pécsiek mobil mászófalát, játszottunk vak memória játékot, meglátogattuk a kartársakat a nukis sátorban, remélem nem hagytam ki semmit.

Az esték számomra elég langyosra sikerültek, hajnali 1-2-kor már aludtam. Nem tudom hogy a fáradtság vagy a motiválatlanság miatt. Valahogy nem volt kedvem a koncertekhez. Találtunk egy jó helyet, a fesztivál területén kívül, de közel a bejárathoz, ahol 200HUF volt a hideg dobozos sör (nagyon lájk). Ez gyakorlatilag megoldotta az estéimet, pár darab lecsúszott és többre nem is vágytam.

A szombat estei összepakolás elmaradt, etilalkohol túlzott jelenléte miatt. Vasárnap reggel mindenki elhúzott, Robinak ment a busza, Nonó is bement Pécsre, Dönci kidőlt, végül Alexa (GTK), Rummy, Tüdő (Kandós villamosmérnők) és én pakoltunk be Rummy kocsijába. Amikor beértem Pécsre még találkoztam Robival meg néhány kollégával, vártunk a buszunkra az Árkádban, aztán kezdődhetett a 4 órás buszozás haza. Végre haza.

2010. július 19., hétfő

8 nap Rax


Elég keveset voltam itthon az elmúlt hetekben. Most, hogy végre hazaértem, megpróbálom a teljesség igénye nélkül vázolni a történteket.

Miután mindenki megszabadult a főváros illetve a felsőoktatás béklyóitól, kezdődhetett a várva várt tanévzáró bercsényis mászótúra. Kicsit elnagyolt volt a túra és szerények a lehetőségeink, a közel 20 embernek már a kijutása is nehézkes volt.


Július 4-én, vasárnap délelőtt Veszprémben vett fel kocsival Józsi, innen indultunk Ausztriába. Utasok: Julcsi, Zebra, Viola és én. Ekkor már a győri különítmény Fecó vezetésével a falakat ostromolta, de őket elkerültük. Mikor kiértünk, a Boda testvérek már vártak minket. Kis balfaszkodás után összeraktunk két partit: Zebra velem, Józsi a testvérpárral, Ágival és Judittal (Viola nem mászott velünk, klettersteig-et nyomatott). A kaiserbrunni kemping fölé magasodó Turmstein tornyon vezető 2 kötélhosszas West Side Story nevű 6- -os utat néztük ki délutánra.

Július 5-én egyik szemem sírt, a másik nevetett. Zebrával a Mit Göttlicher Hand nevű híres, hírhedt reibungtáblát néztük ki. Józsi levitt kocsival a preini parkolóig, Viola is jött, ő a Heid nevű klettersteiget mászta. A Heid beszállójáig kb 1 óra gyalog, onnan még kb 45 percet kellett (volna) szopni a törmeléklejtőn. Hát ez nem sikerült nekünk. Rossz utat választottunk, nem találtuk meg a Preinerwandplatte-t. 2 óra bolyongás után nem volt mit tenni, felmentünk a Königschußwandsteig nevű klettersteigen és a Seehütte-nél találkoztunk Violával. Fentről gyönyörű kilátás nyílt a hatalmas reibungtáblára és közel volt a beszálló is, elhatároztuk, hogy még egy esélyt adunk magunknak. Megint nem sikerült. A fal alatt álltunk, de az első nittet nem találtuk. Next time. Találtunk egy szép bouldertömböt, másztunk rajta, aztán elindultunk vissza. Ez már viszonylag simán ment, kb 3 óra gyaloglás után visszaértünk a kempingbe. Másra sem vágytam csak arra, hogy aludjak.


Míg mi a lábunkat koptattuk a többiek is megérkeztek és a Klobenwandon másztak ismeretterjesztő jelleggel.

Július 6-ára mi is Klobenwandot terveztünk: Zebra Ágival Nix für Suderer, Judit, Fanni meg én pedig mellette egy 5-öst (a neve XY Jug Weg, nem emlékszem pontosan). Kötélhiány miatt meg kellett várni Ágiékat, a többiekkel addig a Paganiniplatte nevű mászóiskolában nyomultunk. Az ösvényről néztük, ahogyan elkezdtek ereszkedni és vártunk a sorunkra, ekkor eleredt egy kisebb eső, amit Zebráék a nyakukba kaptak, mi meg egy híd alatt megvártunk. Nem ment minden simán az ereszkedésnél, sok idő elment, a mi partink aznap már nem mászott.


Aznap érkezhetett Dani és Timi, egyből rácuppantak a Vordere Stadelwandon készülő útra. A héten sikerült befejezni a Harnos Lászlónak szánt emlékutat, egy már meglévő úthoz építettek variánst.

Másnap, Július 7-én, Zebra is segített a fúrásban, mi pedig újra próbáltuk a Klobenwandot. Dávid Fannival, Judit velem, A többiek asszem King Kong Koarl-t tolatták. Juditot sikerült rábeszélni a Nix Für Suderer-re, ami kicsit nehéz volt neki, de hősiesen küzdött. Körbesétáltunk, lejöttünk és Ági Dáviddal tolt még egy 7- -t, szintén ugyanazon a falon.


Július 8-án Józsival (akinek ez az utolsó napja volt) és Judittal a Vordere Stadelwandon szemeltünk ki egy 5- -ost. Kis bizonytalanság után megtaláltuk de az útban eltévedtünk, nagyon növényes, meg tagolt volt. Így is 5-ös körül volt, de majdnem 6-os lett, nem tudom hogy milyen utat kereszteztünk. A fal tetején találkoztunk egy osztrák partival, velük jöttünk le. Tanultunk egy új szót: sanieren, javítani, felújítani.

Délután Robival és Dáviddal nekimentünk a Wasserwand-on a Vietnam nevű 7+ -os útnak (3 KH). A hely szépségét kár ragozni, nagyon szép volt. Vízből szálltunk be, mivel az oda vezető klettersteiget lebontották. Az utolsó hosszt Robi vitte, ebben volt egy kis meglepetés, szerintünk több mint 7-esért. Lentről a lányok szurkoltak.
Aznap egy kocsi hazament 4 emberrel, egy pedig éjjel érkezett, Tomcsival a fedélzetén.


Július 9-e a strandolásé volt, én nem másztam, inkább kíméltem magam. Tomcsi Domival mászott a Klobenwandon, délután meg Anettal és Ágival a Wasserwandon egy 6+ -t. Dede a barátnőjével túrázott.


Július 10-én a bercsényi mászókör eddigi legnehezebb nagyfalas útjának indult neki: Pandämonium, 9- (7 obl. 10 KH, 230m). A 10 kötélhosszból egy könnyű, 8 nehéz, egy meg kurva nehéz, pont a legutolsó. Az első 9 hossz is tartogat kemény 8+ -os részeket, de viszonylag jól leküzdöttük ezeket. Az első 6 hosszt Tomcsi vitte, az utolsó 4-et én, Domi végig másodmászott meg csinált jó képeket. Az uccsó hossznál kezdett utolérni a nap és a fáradtság, ez kifogott rajtunk, A0-al mentünk csak fel. 9- -ra adják a végét, de én csak 3 fogást találtam benne, számomra elképzelhetetlen hogy idén megmásszam egyben az utat, talán külön a végét, nem tudom.


Július 11-ére kinéztünk egy 8-as 5 KH-as utat: Nebel von Avalon (7, 8-, 8, 8, 7-). Domit és Robit is érdekelte az út, de végül csak ketten indultunk neki Tomcsival. Az első hosszt máshonnan indítottuk, azt Tomcsi vitte, utána a többit én. Elég fáradtak voltunk, de én így is élveztem. Érdekes módon nem a maxerőt, hanem az állóképességet hiányoltam, jó volt összerakni a mozdulatokat, de sokszor beleültem. Nagyon technikás mozdulatok, szép kőzet.

Ezután összepakoltunk és haza indultunk. Julcsi, Domi és én Tomcsi kocsijával, a többiek még maradtak. Én Tapolcán a vasútállomáson szálltam ki a kocsiból, innen hazavonatoztam. Kb este 8-ra értem haza és egy jó vacsora után már csak egy kis békére vágytam.

Az igazán motiváltak bicajjal járnak


Fanni és Judit a nagyon "csúnya" táborhelyünkön


eKe és a kőbaba


Julcsi megint sokat beszél

2010. július 18., vasárnap

StraßenMusikFestival

"Mindig is fázni fogsz, ha nem mozdítasz meg elég sok fát, ahhoz hogy tüzet gyújthass." -született meg tőlem ama nagy mondások egyike, avagy az első "Izer tétel".
Sajnos az önkormányzat szemétkedett így elmaradt idén az Utcazene boulder. De a zene nem. Életem legdurvább hete van mögöttem, nem is értem mért nem fekszem le most aludni. Ahhoz hogy az érettségi után maradhassak az ötödéven (a technikusi miatt) két hét nyári gyakorlatra kellett mennünk. Ez pont egybeesett az utcazenével- hát mit lehet tenni. A fagyizó szent hely, menni kellett. Így történt az eset, hogy szerda hajnaltól - csak Blanche mondása motivált, miszerint "majd alszunk ha a temetőben leszünk...".
Miután lenyomtam a 8 óra gyakorlatot, haza rohatnam enni, majd mentem is be a fagyizóba. Ott későestig nyomtuk a jeges ipart, majd bevetettük magunkat az életbe. Átlagosan 5 körül értem haza, így másfél óránál nem maradt több az alvásra és minden nap így tovább. Így történt, hogy vasárnap hajnalra kb 96 óra alatt 7 órát aludtam. Szombaton már annyira fáradt voltam, hogy viccen kívül komolyan féltem egyszer csak majd elsötétül a kép, s mikor újra szemem elé kerül a világ, homályosan egy fehér plafont látok és két arc néz le rám akiket nem tudok kivenni, számból és orromból pedig csövek lógnak ki. Szerencsére túléltem.

A szervezet kicsit lemerült, de legalább visszanőtt a bőr, mert az áthajlásban lévő 43 mozdulat azért odaváááááágot. :-)
Remélem nemsokára harangoznak...

2010. július 4., vasárnap

Hát nem egy Szentivánéji álom...

Avagy a Kurbli madár és az Ördögfúj harmadik megmászásainak története. Sosem gondolkodtam rajta, hogy az Ördögfúj név pont az ellenkezője az Angyalszívnek. Pedig de! Angyal-ördög, szív-fúj. Engem Gábor világosított fel, őt pedig Robi. (Robi lehet hogy magától ilyen okos, bár még kételkedünk rajta...) Nagyon bírom ezeket a geris neveket, majdnem mindegyik hordoz magában valami iróniát vagy rejtett poént. Nem várok valami sokat ettől a bejegyzéstől, nem lesznek szép képek, nagy poénok; de úgy tervezem hogy ne legyen azért bitang pusztulatosan fostos, hanem  eggyel jobb, de nem kegyetlenül kurva rossz, hanem aránylag szar. 
Na elég a trágár beszédből, meg Babi néniből. Térjünk át kicsit komolyabb dolgokra.
Reggel 5:50-kor indul a buszunk, van mit megfizetni, de jót beszélgetünk, sok a téma, valóban rég találkoztunk. Gábor talált egy előbbi csatlakozást, és nem kellett két órát Tarjánban ücsörögnünk. Így is sokáig tartott az út, és volt még egy plusz átszállás, de végül 10 órára Tardoson voltunk. Megtöltöttük a pet-palackokat és a szokásos kis "egyórás" séta következett. Fent a bányában nem nagyon kellett sorba állni az utakhoz, szinte senki sem volt rajtunk kívül.  A felgyalogolás után egy kis pihi következett, majd mindenki nyomta a számára már előre eltervezett otthon kitalált utakat. Én kezdtem a Kurblimadárral. Egy új út, még Zsoltit az első ismétlőt is felhívtam, hátha tud mondani valami okosságot az útról. Csak annyit mond, hogy az út eleje kemény a teteje kicsit trükkös. Nem szeretem a "trükkös" szavakat. Eredetileg szerettem volna rá küldeni egy OS kísérletet, de ez elég csúnyán felsült. Dobok három erőteljes próbát az elejére, de nem nagyon sikerül túljutni az első akasztáson. A harmadik próbánál kezdem kapisgálni; mi a szitu.

Cserélünk Gábor jön, cél a Metamorfózis. Egész jól ráalakul az útra, pár próbából az összes mozdulatot összerakja. Megint én vagyok. A 4. próbánál sikerült kitörnöm egy elég jó peremet, nem hiszem hogy kulcsfogás volt, bár jó hogy hamar tört ki mert én abból akartam akasztani. (Abokalipszis jobb felső ugrópereme kb.)
Átkutattam a dolgokat a második köztes tájékán és hamar tudatosult bennem, hogy ez az akasztás nem egy zsebből fog megtörténni. Gábor készült, mert ha az akasztásból esek ki, akkor földig esek, és ha netántán sikerült megakasztani, és továbbmegyek viszont kiesek a harmadik akasztás előtt, akkor megint csak földig szállok. Mondtam Gábornak nagyon legyen résen, ha ez bekövetkezne -mármint egy esés- ő azonnal kezdjen el hátrafelé sprintelni, ezzel talán nyerhetek egy kis kötelet. Nos lehet csak én misztifikálom túl a dolgokat, de az tény hogy a második és harmadik köztes között egy űr van. A 6. próba pontos és nehezen de sikerül megakasztani a második köztest. Gyorsan ziázok, majd megyek tovább. Félek, elönti testem az eufória, idegrendszerem is felmondja a szolgálatot, varrógépezek. Nincsenek nagyon ordítások vagy nyögések. Piaz van a reibungos oldalhúzón és csapkodások jobbra-,balra, hátha van valahol valami. Érzem, hogy megy kifelé a testsúlyom, de valahonnan egy sosem látott erőt sikerül mozgósítani, ami miatt a falon maradok. Sikerül felcsapnom egy jó fogásra, szétdurranva. Amikor megakasztom a harmadik köztest, elhatározom, hogy soha többé nem fogom mászni ezt az utat. Ha nem sikerül kinyomni a tetejét, -amire Zsolti azt mondta; trükkös- és beleesek, soha többé nem megyek bele. Szerencsére nem így alakul, rájövök a bétára, és sikerül megcsinálni. A standban lévő ordítást visszaverik Pisznice falai. Először nem is tudok neki örülni, hogy sikerült, annak örülök hogy nem törtem össze magam. A második köztestől, gyakorlatilag os volt, hiszen teljesen ismeretlen volt a rész. Amikor beakasztottam a standot, azt mondtam magamnak minimum IX-, de aztán belementem felsővel, és mivel már ismertem hogy mi hol van, könnyűszerrel átmásztam a második kunsztrészt. Így aztán utólag most azt mondom reálisnak tartom a VIII+/IX- os fokozatot. (Zsolti mondta rá)
Gábor küldi az első próbát a metamorfózisra, de a kunsztnál kiesik és ideges lesz. Az összes akasztás jobb kézre jön ki, és a bal keze teljesen ledurran a kunsztra. A következő kísérlet előtt, dumálunk az útról egy kicsit, mondom neki, hogy a Fenevad végét is láttam már úgy mászni, hogy kihagyták az uccsó köztest, mert nincs erő-idő megakasztani. Gábor kap az ötleten és teszteli a Metában. Én lent készülődök, várom a barátom. A kunszt -talán egy kis pszichés teher miatt is- nem sikerül, hatalmas sikoltás és már is egymás mellett hintázunk a levegőben. Gábor a függőleges repedésből esett ki, és a beszálló fogáshoz érkezett lábbal, de mindezt úgy hogy szerintem, ahogy visszaemlékszem semmit, vagy nagyon keveset engedtem. Lehet megdőlt Gábor tardosi rekordja. Úgy dönt csak azért is marad az a 4. akasztás.... :)

Eközben én beszerelem a tavaly már egy napot próbált Ördögfújt. Bejelölt fogásokat is találunk, így legalább a topnál nem kell tisztogatnom. Megy az első próba rögtön direktbe. Közel sincs meg. A sok-sok próba során két sikoltást és egy nagy csöndet hallhatunk. Az első sikoltás akkor hallatszik amikor rájövök a jó lépésbétára, sikerül megcsapni a már kivezető jó peremet. Megint millió kísérlet. A második sikításnál sikerül beadni a mozdulatot. Gábor leereszt, belemegyek elölben.
Visszajövök a no hand rest ponthoz, Gáborral a suliról beszélgetünk. Eléggé izgulok, közel a siker. Sikerül is elrontanom, de nagyon közel van. Gyorsan újból belemegyek, közben mesélem Gábornak, hogy annyira összetett ez az egy mozdulat. Úgy lehetne értékelni, mint az ilyen Pokemonos tazókat a chipsekből, még régebbről. Bár itt ilyen fokozatokat tudnék adni. Csak ez az egy mozdulat akkora koncentrációt igényel, amellyel még a bányában máshol nem találkoztam. A fenevadnak egy mozdulata sincs önmagában ennyire összetett és nehéz, hogy ennyire kelljen koncentrálni benne. A fenevad mozdulatait, ha osztályoznom kellene a koncentrációra 10ből 5-6 pontot kapnának, ugyanez az Ördögfújban 8-9. Sziklán még egy útban se kellett ennyire figyelnem, és ez pont azért annyira szép, mert itt egy mozdulatban összpontosul minden amit ez a képzeletbeli ördög tartogat számomra. Csak egy mozdulat. Túl se szabad húzni, mert az ember nem fogja tudni elkapni, pont optimálisan kell meghúzni, hogy holtponton legyen az ember, amikor a keze eléri a fogást, persze még mielőtt elindulna visszafelé. Ez csak egy tized másodperc, és amikor ott vagyok maximálisan meg kell tépni a fogást. Arra is ügyelni kell, hogy a kézzel ahogy húzunk és ahogy a lábbal elrúgjuk magunkat - teljesen összhangban kell lenniük. Se kifelé nem rúghatod el magad, se nagyon befelé, csak pont a jó szögben. És ha minden klappol és van a kinyújtott kezed és a lábad között 245cm, akkor át tudod ugrani az Ördögfúj kunsztját. Máskülönben ez csak statikusan lehetséges. Kíváncsian várom az első mászót, aki nem fog rá szerénységből 9+ adni, hanem azt mondja, igen ez statikusan mászva van 8a.
Bogarak jönnek mennek a falon. A no-handban pihenek, Gábor is leül, várunk a percre amikor megszólal bennem a néma riasztó: Indulnod kell! Szólok Gábornak. Jól megfogom a ugróperemet, majd a segítő oldalhúzt felettem. Annyira kicsi, hogy csak két ujjam fér rá, az egyik le is pattan, de egyensúlyozásban segít és bent tudom magam tartani a falnál míg fellépek. Tűz!
Néma csönd van. Magamban bontok pezsgőt, ahogy Sebestyén Bali mondaná.
Gábor a Cry Baby borítójával az álompulcsiban... :)

Gábor gyorsan mászik, mondhatni rohan a falon. Átmegy a bemelegítő első méteren, majd a "Bubbfacebookképen", még egy akasztást is sikerül a másik kézzel beadni és jön a kunszt. Valami ma nem adja, majd holnap. Sétálunk egyet gyönyörködünka  bányában, és a lehetőségekben melyeket még kincsként rejti magában.
Nem sok jót tudnék mondani az éjszakáról. Életem legrosszabbja. Kár is leírni a bétákat, amiket fejenként kipróbáltunk a szúnyogok ellen. Nem egyet halottam zümmögni a fülemnél mint Zsombón, hanem egy egész kórust. Még egy az ádámkosztümömben tett séta se álmosít el. Reggel amikor kinyitom a szemem és az esőfalra vetülnek a felkelő nap első sugarai megnyugodok. Vééégre. Reggelizünk.
A bőröm megadta magát, és kilőttem az erre a túrára szánt terveket. Gábor belemegy vagy négyszer a Metába, de nem sikerül beadni. Irtó közel van. Next time! Nincs elkeseredés, csak előre figyelés van.
Hazafelé fagyi és kínai leves dukál a megfáradt mászóknak. Bár vannak akik a levest a megmászásra tartogatják ;)