2012. március 30., péntek

Bor-zasztó, Hal-atlan

Kis jelentésre szántam magam. Sajnos annyira összecsaptak a fejem fölött az egyetem tengerének hullámai, hogy csak néha jutok levegőhöz, akkor is csak rövid időre. Úgyhogy az éves kétszer két hetes pihenőm első állomását most-ra időzítettem. A két hét nem mászást eléggé nehezen viselem, bár vannak előnyei.

A hírek szép sorjában. Minden Mr. Bubb úr 3 darab (!) 7b+ (9-) on-sight megmászásával kezdődött Spanyolországban. Aztán hazajött Tomika és úgy döntött kiakasztja a 8a.nu rendszerét, 8c Misjai megmászásával jó idény elé néz. Gabo megmászta első 7c, Gabika pedig az első 7a/a+. De aztán ott a Tardos: Anett valószínűleg az első Bercsényis hölgy, aki elérte a VII+ os szintet, szerintem lehet az még idén jobb is. Gábor pedig miután megmászta a Takonykort, a bánya valószínűleg egyik legnehezebb útját, hát szerintem a Bangladesh után az első ember lesz aki minden utat megmászott a bányában, ami már nem kis szó! Szóval van megint csapat Ausztriában, lesznek győri versenyen, elindult a szezon!!!
 Első saját házi cipő, valszeg az utolsó is...
 Hamarosan itt csapom le ezt a gyönyörű szép traverzprojektet. juhúúúú!!!
(Babás szerkövek-Pécs)
Loptam még valahonnan száz éve, de annyira tetszik hogy megosztom.. :-)

2012. március 28., szerda

Hohe Wand-i erőpróba

Lehet, hogy már kicsit elavult és elcsépelt a téma de pár szót írnék én is Hohe Wand-ról. A téli eddzős időszak után már nagyon vártam, hogy végre újra sziklát érinthessek. Főként a több kötélhosszas utak feelingje hiányzott, ősszel kicsit túlsúlyba került a sportmászás de nem véletlenül, mindennek oka van. Ugyanis a nyárra kinézett célokhoz, fel kell nőni, nem is kicsit. Télen komolyan vettem a felkészülést, ezért a tavaszi első túrát erő felmérésnek szántam. Hohe Wandra sokan úgy gondolnak, hogy ideális hely egy alapfokú sziklamászó tanfolyam lebonyolításához, de ennél több fantáziát nem látnak a helyben. Pedig ennél jóval többet nyújt csak fel kell fedezni a rejtett szépségeket. Fecó bécsi környéki sziklák kalauzának segítségével erre készültünk az első napon. Egy rejtett kis sport szektorra leltünk a fák között, szép tükör falakkal. Bemelegítő napot tartottunk, 6+tól kezdve szépen mászogattunk egészen 8ig. Gyönyörű oldott formákon kellett egyensúlyozni, sok rejtett fogással, kemény reibungos, kis fogásos betétekkel. Én személy szerit szeretem ezt a stílust, több múlik a technikán és kreativitáson, mint a tiszta erőn. Fecónak is szépen ment a mászás 8- ig mindent OS-eltünk, többek között Bálinték mumus útját is, bár nekünk már sokat segítettek a zia nyomok, amik alap esetben minden útból hiányoznak. Ebből is látszik, hogy nem egy lemászott helyre kell gondolni. Próbáltunk még egy 8ast is de ehhez még nagyon hideg volt. Pár üléssel másztuk ki. Egyébként csak ezért az egy útért megérné visszamenni, tökéletes függőleges "test piece".
Másnap már a nagyfalazásé volt a főszerep, kettőt is terveztünk egy napra a Totenköpfl falon. Reggel még történt egy érdekes esemény, ami teljesen meglepett, azt hittem hogy csak városi legenda, vagy legalábbis rendkívül ritkán fordul elő. A beszállásnál pakolászva letettem az avaros földre egy másfél literes PET palackos vizet. Pár perccel később arra lettem figyelmes, hogy füst száll fel az üveg alól, felkaptam a flakont és az alatta lévő avar egy kis helyen füstölt és finoman parázslott. A palack által fókuszált napsugarak gyújtották meg, utána próbáltam mesterségesen is előidézni az esetet, de nem jártam sikerrel. Ennyit az eldobott üvegek által okozott erdőtüzekről, tényleg megtörténhet.
Elsőnek a Mit wehenden Fahnen 8 (150m) nevű utat választottuk. Az első két hossz igazi szívatós, mellbevágó 8as, ami elveszi az önbizalmad. Na de nem nekünk, előre megbeszéltük, hogy mindent én mászok előre, Fecó pedig követ majd. Nagyon jól haladtunk ezzel a szereposztással. Gyorsan átmozogtam ezeket a részeket, főként a második hossz egy ujjas fogása és lépéstelen falai izzasztottak meg. Feljebb max. 8- nehézségig kell mászni, de isteni hosszok követik egymást. Érdekes áthajló szakaszok, szuper kitett piazok. Az első két hossz kivételével mindent OS-eltünk, majd gyorsan leereszkedtünk a fal fél magasságánál lévő nagy párkányra, ahonnan számos max. 90 méteres út indul szép kőzeten. A kalauzban ezt a flat hívják Bizespwandl-nak. Részletes topo híján nem találtuk meg a keresett utunkat, ugyanis semmi féle tájékozódási pontot nem tudtunk azonosítani és az utak nevei sincsenek felfestve. Találomra szálltunk be egy szimpatikus útba. Három kötélhosszt másztunk még felfelel, először szép reibungon, majd áthajló bevágásban, végül oldott lyukakon.
A sátrakhoz visszaérve már csak a hűsítő sörre tudtam gondolni, de ekkor egy idegen osztrák rendszámú terepjáró gurult oda az évek óta használt kedvenc vadkempingező helyünkre. Már láttam lelki szemeim előtt a birság összegéről szóló vitát, rohadtul nem volt hozzá kedvem. De teljesen meglepett a kocsiból kiszálló öreg. Hihetetlen nyugodtan, jó fej módon elmondta, hogy sajnálja, de idei évtől tilos itt sátrazni és hogy legyünk kedvesek lefáradni a frissen kialakított kempingbe. Sőt levitt kocsival megmutatni a kempinget, illetve egy teljesen baráti, mondhatni viccesen olcsó árat ajánlott (50 EUR/17fő/2éj). Örültünk hogy nem lett galiba, viszont a 10 sátor leköltöztetése már nem volt ilyen könnyű. A kemping egyébként 500 méterre van lefele az út mellett a Sonnenuhrwand-i parkolótól. Még nincs teljesen kész, május elsején lesz a nyitó hétvége, ekkor ingyen lehet majd itt aludni. Viszont víz és mosdó már most is van. A teljes ár 10 EUR/sátor lesz, talán még nem olyan vészes.
Szombaton csak egy cél lebegett a szemem előtt Sonnenuhrwand kétszer egy nap. Két frankó utat néztem ki, Fecót pedig már előző héten telefonhívásokkal zaklattam, hogy őt is belekesítsem. Sikerült is. Elsőnek a Walkürenritt-be (topo) szálltunk be. Épp az első akasztásért nyúltam mikor hatalmas dörej hallatszott a fejünk felett. Nem kicsit ijedtem meg, ami azért két apró lépésen pipiskedve nem olyan jó ómen. Felnéztem az égre és egy bazi nagy sötét valami zuhant felénk, majd hirtelen elkanyarodott a faltól. Lányos zavarunkban jókat nevetgéltünk, hogy ezek a base jump-osok azért nem kicsit hülyék. Majd még egy hasonló dörej, de ezt már jól viseltük. Remélem mindig sikerül majd a srácokank az ugrás, mert baromi szar lenne végignézni egy elcseszett próbát.
A kis meglepetések után belevágtuk. Hát mit mondjak, egyre szebb és szebb lesz ahogy az ember halad felfelé. Az első hosszban kellemes bemelegítés, majd egy reibungos traverzen lehet agyalni, de ennek hirtelen vége szakad és keresheted az egy meg két ujjas lyukakat egy épphogy átdőlő részen és máris a második standban vagy. Innen előszőr rossz irányba indultam és bekaptam egy 8+os kunsztott, de nem sokáig vesződtem vele, hiszen a fúrt lyukba is alig fért be az ujjam és féltem ha lecsúszik a lábam, akkor nem lesz elég időm kirántani. Topo csekkolás után a helyes útra léptem és szép egyemletesen kanyarogtam felfele a fal hullámait követve, 3. hosszban van egy dinamikus nyúlás ami sajna csak második próbára lett meg. A negyedik hossz egy rövid, távoli nyúlásokkal tűzdelt reibungos kunszt. Eddig nagyon jól haladtunk nekem egy ülésem volt, Fecó pedig utóban mászva mindent megcsinált elsőre. Most következett a kulcsrész 8ért, de szerintem ez nem a könnyebbik fajtából való. Pár méterrel a stand felett kezdődik egy rövid jobbos traverz, ami elég boulderesre sikerült. Van benne sarkazás, nagyon apró peremek, szar lyukak, távoli lépések, na itt az egyik köztest csak úgy akasztottam meg, hogy inkább ráfogtam. A további részek különösen tetszettek nagy nyúlásokkal kell haladni, kellemesen legömbölyített oldott formák között, kellemes a bőrnek, kellemes a pszichének, bár az utolsó lyukból épp folyt vaami vizes trutyi, emitt itt estem is egy kisebbet, mert nem tudod elkerülni, hogy ne ezt a lyukat használd lépésnek. Fecó nagyn szépen mászta át ezt a hosszt, neki csak a traverznél kellett pihennie. A következő rész aztán nem kicsit idegesített fel. Laza traverzzel indul majd elkanyarodik felfele egy fogástalan táblán, vagyis éppenséggel vannak fogások, csak számomra, meg minden nem orángután kinézetű ember számára elérhetetlen távolságban. Próbákoztam párszor, de a tanácstalanság miatt felhúzatam magam és egy kötélgyűrű segítségével A1-gyel mászatm át ezt a részt. Azért ez se volt egyszerű, mert teljesen kinyútózkodva is épp hogy elértem a köv. akasztást. Fecó kicsit jobbra került itt és ő szabadon átmászta ezt a részt. Itthon kicsit még olvasgattam erről az útról és kiderült, hogy Fecónak volt igaza, mert a bersteigen.at-n lévő topo már írj hogy: "Jobbra tarts!". Még egy szép piazos hossz volt vissza és máris fogadhattuk a túristák gratulációit a Skywalk-on.
Gyors ereszkedést követően a Detonation Boulevard beszálójánál falatozgattunk, próbáltuk visszatölteni az energia tartalékokat. Szerettük volna még megmászni ezt az utat is, de talán egyikünk se gondolta komolyan, hogy lesz kedvünk kitartásunk, erőnk végig nyomni. Úgy vágtunk bele, hogy mászunk amíg kedvünk van, majd leereszkedünk. Nagyon élveztem a mászást, olajozottan haladtunk, sokkal jobban ment, mint pár évvel ezelőtt, akkor Domival másztuk az utat. Jó volt szembesülni a fejlődéssel, mint erőben, mint fejben. Itt is végig elől másztam, egyedül a 4. illetve az 5. hosszban kellett pihennem egy picit. Fecó is simán másztott végig, ő talán csak az 5.-ben pihent. Végül úgy határoztuk, hogy végigmásszuk az utat. Az utolsó pár méteren egy fehér reibungos táblán kell varázsolni. Pár éve leküzdhetetlnennek tűnt ez a rész, akkor sokat szitkozódtunk is, hogy ez már pedig nem 7+. Most minden ment simán, pedig már a fáradtság is ellenem dolgozott. Isteni napot zártunk, fáradtan, szomjasan ereszkedtünk lefele, a lassan eltűnő nap utolsó sugaraiban. Már az újabb base jumpos se zavarta meg örömünket, aki velünk egy magasságban kb 20. méterre tőlünk nyitotta ki az ernyőjét.
De ez az este se múlt el meglepetések nélkül. A kempingben kicsit furcsáltam, hogy a kocsimnak minden ajtaja nyitva van, mégse világít a kis lámpa a csomagtartóban. próba képpen megpróbáltam beindítani, az aksinak látszólag semmi baja nem volt, a kocsi mégse indult.... A motorháztető kinyitása után egy 10 centis kábel darabot találtam a motor blokk tetején. Jobban megvizsgálva a helyzetet feltűnt, hogy a fő gyújtáskábel közepén van egy kisebb folytonossági hiány. Legalább meglett honnan hiányzik a másik darab. Sörözés közben kitaláltuk, hogy valószínűleg éjjel, valami rágcsáló állat keresett menedéket a meleg motortérben és közben megtetszettek neki a kábelek és ha már ott volt meg is kóstolta őket. A javítást másnap reggelre hagytuk, de akkor se jártunk sikkerrel, mert ezek azért elég spéci kábelek. Pedig a szereléshez bevetettünk minden MacGyver-től látott módszert. Végül a kedves osztrák tulaj segített nekük. Elvitte a kábelt egy autó szerelő ismerőséhez, aki összetoldotta nekünk és még használtakat is kaptunk pót alkatrésznek. A legjobb az egészben, hogy mindezt ingyen kaptuk. Gond nélkül hazaértem a kocsival.
Utolsó napra még egy kis sportmászás maradt, de nem nagyon volt erőnk az előző nap után. Másztunk pár utat 8-ig köztük egy gyönyörű 7est, ami egy élen vezetett. Érdemes meglátogatni a Hohe Wand platóra vezető szerpentin alatt lévő mászóiskolát. Igazi gyönyszemekre lelhetünk.

Mindent összevetve eddigi legjobb szezonnyitó túrámon vagyok túl. Bizakodva gondolok a nyárra: Vigyázz Dolomitok, mert jövünk!

2012. március 26., hétfő

Most már hivatalos...















Tegnap (vasárnap) Tardost látogattuk meg. Király idő volt, hivatalosan is elkezdődött a tardos-szezon. Vagy százan voltak kint a bányában: a győriek, az ujjerősök, a fehérváriak, a vásárhelyisek és mi, a bercsényisek. Persze mindenki a szezon eleji formájával küszködött, de nem így a bercsényisek. Anett (el primero) VII+ -t mászott (Fecske). Eszti és Anna még újoncként, de nyomták rendesen.

Én kimásztam a Takonykort. Ez az út papír szerint a legnehezebb út a bányában, de mivel a Bangladest még nem raktam össze (és mivel a Banglades az egyedüli út, amit nem másztam itt meg), ezért mostanra hivatalossá vált: az a legnehezebb út a bányában.

Eztán már csak a medvehagyma várat magára.

2012. március 24., szombat

Graz Bouldernightcup 2.0 also "Wir sind die Ungarn Climing Team!"

Gyors összefoglaló:
2 kocsi indult el Graz felé pénteken kora délután, mint két éve. Mindenki reménykedik, én bízom a sikerben. 2 évvel ezelőtt ezen a versenyen sikerült egy 4. helyet megcsípni, bízom benne talán idén jobb lesz. 8 boulder, 3*20 perc, majd még 10 perc mászóidő. Számít a kísérletek száma, érdemes megtolni flash mindent. Találkozom itt Luki-val, nyáron közös Arco-t toltunk Olaszban, ő is full motivated.
Első 3 boulder flash, ez biztató. Majd 3 különböző útra dobok, próbákat, sikertelenül. Nem is gondolom mennyire fontos és nagy ez a hiba. Mire bemelegszek az utolsó 20 perces kanyarra, amikor letolok 4 bouldert 10 perc alatt, már cseszhetem a döntőt. Az első kísérletre megmászás 15 pontot ér, ha mondjuk csak negyedikre akad be, az már csak 7 pont. Végül három flash, egy harmadikra, 3 negyedikre, meg egy zóna. 77 pont. Molnár Gergő második helyen döntős, Balázs 7., Pistike 8. helyen jutott be. A döntő atom Kameni, mégis a srácok még tudnak hozni néhány helyet, Gergő sem csúszik vissza sokat.
Nem vagyok elégedett az eredménnyel (10. helyezés). A flash szintem egyszerűen csapnivaló, olyanok kerültek a döntőbe, akik 6 topot másztak meg, még csak nem is hetet, de ebből sok a kevés próbás megmászásuk, szóval a pontjuk több.

Most egy ideig, lehet nem megyek versenyekre, mert amit múltkor írtam hogy kell az embernek a pofon, hogy visszavegyen az arcából, az most már átcsapott a ló túlsó felére, most már csak de-motiváltabbá tesz, feltöltő időszak ide, vagy oda...

ha lesz időm, majd szedek le képeket a versenyről. (lehet csak egy hét múlva lesznek fent)

2012. március 17., szombat

π nap, azaz harmadikhó 14

Furcsán ért a szerdai reggel, jobbára nagyobb és kuszább volt a zavarodottság, mint annó a Paula és Paulina végén. Ahogy napról napra, percről percre közelebb kerültünk az indulás kitűzött időpontjáig, úgy bizonytalanodott el egyre inkább utunk célja, társai, s végül a nagy zűrzavarban már magunk sem tudtuk, mit és hogyan kellene. Elviekben voltunk már Horvátországban kötelezni, Petrohradon boulderezni, Ördög-árok-Pázmánd-Várgesztes szikláin is, és azok minden variációjában. Már majdnem ehhez nyúltunk; "-Nekem van egy ötletem, ma este összeülünk, mindenki betol fejenként egy üveg töményet és meglátjuk hol talál ránk a reggel..." , amikor Árpi esze az edzés utáni müzlievés közben olajat nem kapott, s megcsillant a remény egy utolsó, távoli s mégis fényes szikrája. A győri alakulat. Csupa autóval, matricával, benzinnel és ziával rendelkező mosolygós arc, vastag az ujjuk, polár a pulcsijuk és a vérükben is alkohol folyik. Reggel két matekgyakorlat között maratoni sebességgel futottak le a telefonok, mindenkinek sikerült kocsit szerezni.
Lidércnyomásként zúdult rám a hét, mely úgy elillant, hogy mire feleszméltem már jövök ki szerda este a Corvin moziból. Csak azt vettem észre a hétből, hogy minden este a szobatársam laptopozik az ágyán, én pedig vetkőzök és bújok a "paplan" alá. Aztán most meg ott ülök a suzkóban, Árpi mellett, már megint "árad" belőle a poén. De mosolyom íze nem csak édes, alattomos pikáns savanyúságot érzek. Egy hete gúnyt űzött belőlem Várgesztes, - vagyis csak megadta az első pofont. (Nem tudom mire számítottam 77kg-val? Abnehmen...)
Bár álmodozom kicsit, hogy tyű de jó lenne ezt meg azt os-elni, de inkább csak visszaszerzem magamnak a becsületemet, hogy nem hiába a kemény edzések. Árpinak is görbe tükör lehet a hétvége... valahogy így léptük át -félelemmel vegyes kíváncsiságban- a határt.

A második pofon -Hohe Wand
Nagybajcsra tartunk ahol átszállunk a győri csapat talán legfanatikusabb tagjához. Fakír. Mit rejthet ez a becenév...?
Ezek a mai fiatalok...

Én felveszem a szunyát, és csak a sziklák alatt ébredünk fel. Lassan mindenki megérkezik, 15-20 magyar, nem is tudom pontosan. Mi egy ismeretlen sportszektor felé vesszük az irányt, amit nem kis keverés után végül sikerült is megtalálni. A nap sugarak lassan tovatűnnek, nem is sejtjük micsoda bukó ez nekünk. Egy rossz 8- ban történik a melegítés, ujjletörős, technikás, a vége pozitív falas simulós. Béletörik a bicska. Teljesen áthűlünk az árnyékban. Én elkezdek az út kiegyenesítésével foglalkozni, és sikerül is átmászni két részletben az egészet, a kunszt egyben megvan. Egy nitt kell bele, idén még meg is kapja, meg az attempt-ot is. Árpi levállalja egyben az utat, -talán visszajön egy kis motiváció- majd Tomcsi os-eli, és Fecó sitteli. Hmm.

Este tábortüzes iszogatósba, de csak finoman, senki sem szeretné az első napon megbüntetni magát. Hamar takarodót mondunk, zacskó a cipőkön dupla hálózsák, tökéletes komfortban rothadunk. Belesüppedve saját álmunk mocsarába, pofonként ér a reggeli ébresztő és az első napsugarak, melyek eltűnnek pupillám útvesztőjében. Zsírban sült tarja, baracklekváros kenyér a reggeli. Hochkogelen, vagy Adlitzon agyalok végül Tomcsi rábeszél minket, Niedererhochfall-ra. (-Igen vannak hosszú meg rövid utak is, igen. - És vágnak a fogások? - Igen! Vagy ne vágjon? Akkor nem. Mit szeretnél mit mondjak?? :)
Az odaúton Fakír csak annyit mond, -A felmenet kurvára kemény... (nem is sejtjük mennyire)

Mire a 40 perces sétát és a nem kevés szintkülönbség zsuljait a combunkba rakjuk, már lekerülnek a pulcsik, pólok. Fent kábulatba esünk, már a sziklákra való felnézéshez is, meg kell kapaszkodnom nehogy elszédüljek a 30-35 méteres utak látványától. Fakíron már beülő van, mire én összeszedem magam, már kimászta az első kötélhosszt, majd megy bele a 35 méteres nyolcasba. Hamar rájövök, az én karmámhoz, pszichémhez erős ez a hirtelen környezetváltozás. A nap folyamán sokat agyalok azon mért nem vettem fel egyáltalán a beülőt? Aztán valahogy megjön a megoldás. Sokszor "ha nem tudom mire számíthatok" sokkol az új hely, és agyonnyom az újdonság. Akklimatizálódnom kell sokszor, felfogni az újat. Érdekes, de nagyon sokszor így van ez. Ez is egy lépcsőfok nálam. Hatalmas ismeretlen falak, őrült kilátás, forróság. Polifonon fekvős, alsógatyás napozás van, olvasósba.
Herr März

A többiek azért néha szentségelnek, mire 5 lesz már mindenki kipirulva, fáradtan a leutat várja. Érdekes 2 nap volt, de egyáltalán nem bántam meg hogy ide mentünk, feltöltődött az aksim. Tapasztalatot sokat kaptunk innen, nem lesz a kedvenc sportmászóhelyünk az biztos, bár ebbe nagyrészt közrejátszik a finnyás úri hóbortunk is. Gáborék kint maradnak az egész hétvégére, még biztosan hallunk eseményeket. Mondjuk a Tomcsiék részéről két nagyfal egy nap alatt sem rossz...

-------------------------------------------------------------------------------

Most elmondom az én szemszögemből is.
Először is Bálint és Árpi hohe wandi teljesítménye tény, hogy a szar és az ergya között volt, de hadd mentegetőzzem én is egy kicsit.

Árpi először volt Hohe Wand-on és sok minden szokatlan volt neki. Amikor én három éve (jaj, de rossz kimondani) először itt voltam, akkor ugyanolyan meghökkenéssel tapasztaltam, hogy gyalogolni kell a beszállókhoz és hogy a falon kívül nem minden vízszintes. De persze mindenkinek szoknia kell az alpin körülményeket. Bálint és Árpi boulder szivacshoz és PP mászáshoz szokott sejhajának sok volt ez egyszerre. De még egyszer mondom ez mindenkivel így van, minden megszokás kérdése. Tomcsi még ma is hüledezik, amikor Bálinttal IX-eseket tolunk, holott már együtt több utat másztunk ebben a fokozatban (vagy felette), mint Tomcsi 7a OS-t (vagy kb. annyit).
Van, aki ebben gyakorlott, van aki másban.

Természetesen én sem csaptam keményen az ipart a hosszú hétvégén, de ez más miatt volt.
Eléggé határos volt nekem az indulás. Sokat hezitáltam, mert beteg voltam (sima megfázás). Elhatároztam hogy ennek a túrának a kúra a célja.

Csütörtökön egy még nem ismert sport szertort néztünk meg. Tomcsi, Fecó Fakír meg asszem Roger belevetették magukat a kattyosba, de mi kivártuk, míg meglelik a falat. Pár perc múlva Fakír kiabál, hogy megvan, Fecó meg felbukkan sebzett fejjel.



Szóval Ádám, Árpi és Bálint rávetik magukat a híres, hírhedt Mandela Free VIII- -ra, én meg egy fáról beereszkedve veszem. Aznap nem másztam.

Én hamar lefeküdtem, sör helyett neocitrán volt a jussom.

Pénteken a Niedere hochfall-ban egy 6-osra és egy 8-asra futotta az erőmből, azt is csak beleülésekkel. Természetesen nem kell komolyan venni Bálint túlzó megjegyzéseit. A beszálló séta nem volt gáz, szokványos nagyfalas beszálló, abból is a jobbik fajta. Jó volt az idő, fáradt a hangulat.

Este át kellett költöznünk egy újonnan épül kempingbe. sajnos most már Hohe Wand-on is vége a vadkempingezésnek. Egy korszak zárul le a szemünk előtt. Míg 5 éve elképzelhetetlen volt, hogy fizessünk bárhol is az alvásért, mostanra ez természetes. És nem (csak) azért mert öregszünk és elkényelmesedünk, hanem mert muszáj.
Estére még mindig neocitrán, meg egy kis matekházi Sanyival.
Szombaton már egy nagyfalba is bele mertem nézni. Ákossal, ki hegyekben inkább jártas mint sziklán, másztam a jubilleumsweg-et (amit Robival és Dáviddal 3 éve). Lefelé az ereszkedést választottuk gyaloglás helyett. A Sonnenuhrwand-on lefelé menet találkozunk Tomcsival és Fecóval, akik a Walküren után most a Detonation Boulvard-ban csapatták. Azért ez már nem szar.

Este Tomcsi arra lett figyelmes, hogy egy rágcsáló szétrágta a gyújtáskábelét. Szerencsére a szállásadónk segítő kész volt és másnap gond nélkül el tudott indulni.

Utolsó nap már egészen éreztem a kraftot, szinte teljesen meggyógyult a náthám.
Dáviddal kinéztünk egy utat, de elég freestyle-ban nyomtuk. A kallert nem is néztük, csak mentünk, amerre megtetszett.

Utólag kinéztük, hogy mit másztunk

Végül egy kevésbé kameni útban mentünk fel, mint ahol szerettünk volna, repetázni volt kedvem. Leereszkedtünk kb 2 kötélhosszt egy párkányra, ahonnan egy impozáns repedés indult. 25 méter echte repedésmászás (nem tudom h hányas), mészkövön ritka. Nagyon adta, meglett OS, utána még egy könnyű hossz vezetett a toppig. Lesétáltunk a parkolóba, ittunk és R.Gábor kocsijába bepattanva Tatabányáig nem volt megállás.



Záró szóként: keményen edzeni azt jelenti, hogy amikor minden erő, minden motiváció és minden remény elszáll, amikor mindenki játszi könnyedséggel mászik el melletted, akkor is KEEP GOING!

"jó mulatság, férfi munka volt"

a gondok nem kicsinyek

mindenki csapatja







Bourbon Straße

egy mit sem sejtő osztálykiránduló csapat


Domi újra nyeregben:
video

2012. március 13., kedd

A Portrait of István Ágh

Régi megmászások, amit még nem dobtunk piacra. A két jelenlegi legnehezebb Ördög-árki út megmászása is látható egyéb ínycsiklandó finomságok mellett...



Ennek a videónak a lényege nem az ordítozós csapatásban rejlik szóval ne azt várjátok. Itt csupán kemény boulderek és első megmászások bemutatása a lényeg. Továbbá (mint ahogy sok helyen látni a kőre letett kamera megoldását) a fanatizmusé.

2012. március 11., vasárnap

Molyoló Manolo

Pistivel pénteken konzultálok, "-Mindenképp hozd haza a mászócipőd, majd lesz valami." Egész héten egy ausztriai Thalhofergrat-ot terveztünk, végül meg is alakult a kocsi Ausztriába, bár sajnos ezúttal nélkülünk. Estére azonban nekünk is körvonalazódik a program; Várgesztes. Pisti kb. 6-7 éve mászott itt utoljára most mindenki motivált! Este facebookon, látom hogy Áronék, Komjátiék, és a szegediek is kint lesznek... gyahh mágnes effektus.
császár-komjádi uszoda
Reggel koránkelősbe nyomjuk 9 után már Gabónál vagyunk Székesfehérváron. Még csak pár kocsi van a parkolóban amikor megérkezünk Gesztesre. Gabó töviről hegyire mondja az utakat, neveket, nehézségeket. Kész lexikon a srác. Pistiék a Bumerángon melegítenek, Gabó tol egy Hámori OS-t, és Pisti is megmássza az egy nittel rendelkező Headpointos VIII- t. Én ezalatt hátramegyek a helyi budinak kijelölt területre, ahol hihetetlen kis tömbök alatt tartok reggeli sziesztát majd melegítést. Lenyűgöz a hely varázsa, mohás zuzmós kompakt kis sziklák, s bár már biztosan rengetegen nyomatták itt korábban, ahogy egy srác fogalmazott: Már körbe "vizeltük" a helyet. :-) Mégis úgy gondolom, maradandó dolog csak akkor születik, ha lejegyzik. A Mászás elszáll, az írás megmarad, mondhatnám viccesen. Ha azt akarom hogy mások is másszák, kell név meg nehézség, akkor tényleg érdekelheti az embereket. Mert mindig kell visszajelzés az embernek, ami mászásban a nehézségi skála, fekve nyomásban a kilogramm, futásnál pedig a szekundum. Miért kell hogy érdekelje őket? Nem tudom, talán a felfedezés élménye részemről ami fantasztikus, nekik pedig csak a játék miatt. Kefe nélkül a pólómmal és papírdarabokkal vakarom le a mohát három reibungos felületről, amik alatt tökéletesen sima kompakt kő lapult. Hulló moha, enyhe földszag. A fenti köveknél félek kicsit, de aztán a mohás föld alatt előbukkan egy zseb..ezaz, megvan a top!!
egy öreg cigány vajda
Lassan mozgok, élvezem a pillanatot, a napsugarak melegét. Aztán elkezdem csapni. Mivel ezen melegítek az elején nehezen megy, de aztán csak beakad a beszálló és aztán a Következő három mozdulat is. A beszálló nekem egy majdnem spárga, jobb lábbal lépés, ballal sarkazás. Bal kéz bleui reibung, jobbnak perem. Aztán pár dinamikus mozdulat. Pistike is megmássza pár próbából és bár szerinte annyira nem nehéz, én tudom hogy ő most mit tud... úgyhogy így is adom a 6C+/7A fokozatot. Az út neve egy két héttel ezelőtti ominózus buli miatt ez lett: 20 éveseké a világ
A bemelegítősdi után megnézzük a Kloaka 8-t. A flash gyatra, és a második próbánál is az életemért küzdöttem, bár sikerült azért standot akasztani. Részemről a megmászások terén itt véget is ért a nap. Pisti balról jobbra; Cápa, Rája. A régi topropeos mászásokat most alsós megmászásokra cserélte le. A csávó ma mohóba hősbe nyomja. Én úgy döntök, most hagyom a Maya próbákat, és megnézem amiért idejöttem: a Molyoló Manolo, Gaba új útja! Bendi egy héttel ezelőtti megmászás videóján, egy laza felsétálás volt látható, úgy éreztem jólvan dobok egy flash próbát az útra. Nos ez kicsit bátor kijelentés volt a részemről. A név roppant találó. Manolo régi nagy sztár, biztosan sokan hallottatok róla, sok olyan közel függőleges vagy enyhén áthajló útja van, melynek máig nincs ismétlése. Megjegyzem sok a francia 7c-8b fokozat körüli. Manolo híres az ilyen kis "molyolós" kisfogásos, egyensúlyozós útjairól. Valahogy mindig ilyennek képzeltem el, szóval a név atom. Bendi mutatja a lépéseket, a legömbölyödött talpalásra váró Lokit el kell felejtenem. Jöhet a Scarpa. Lépések egy-két milliméteresek néhol, fogáskészlete pazar, de mintha pont egyik se úgy állna ahogyan kellene. Nagyon sok próba és Bendi asszisztálása után elhiszem, hogy valóban úgy kell-lehet ahogy ő csinálta. Végül minden mozdulat meglesz, de nagyon sok próbát, bőrt és lelkesedést igényel. Aminek örülök, hogy a vége -amitől tartottam- viszonylag könnyen megy, szóval ha meglesz a balos akasztófogás, akkor már nem fogok leesni. Kicsit bátorít bár így is izgulok, simán lehet hogy a következő próbára megmászom, de az is lehet, hogy még negyvenszer bele kell mennem. Annyira specifikus és not my style ez az út, de ezért tetszik, ez kihívás!!! Nagyon beleszerettem a függőleges molyolós útba, ahogy később is láttam Bendit a Káin-ban. (Csoszti féle pozitív fal 9- ért, mit kapsz???)
Káin IX-
Gabó eközben jó bétát talál ki a Fátylas Mayára, talán az első útja lesz ebben a fokozatban. Majd Pistike is átmozogja a Manolo-t, és egy új kéz sorrenddel, de nagyon adja neki. Meglepődtem a Bélán, úgy látszik a Metolius nem hazudik. Miközben Gabó újabb kísérleteket nyom a projektjére, én fejben megpróbálom összeszedni magam. Én jövök. Pontot akarok tenni a végére, de csak pofára esés van. Az alsósba való beleálláskor azt hiszem meghalok a fájdalomtól, valahogy olyan szögben kapja meg  terhelést a csuklóm -és akkorát- már azon agyalok hagyni kellene, nehogy sérülés legyen a vége. De nem állok le.
Két ízben is sikerül feljuttatnom magam a kunsztmozdulatig, de nem bírok felállni. Egyszer egy láblepattanás az oka, egyszer pedig az izom hiány. Itthon megnézem Gaba facebook képeit, és rájöttem hogy amit ő használ a kunsztmozdulathoz jobb láb kint hagyás, - ez lesz nekem is a kulcs szerintem.
a Molyoló Manolo standjában
Jön Pistike, kamera élesre belőve, mindenki a helyén. Annyira gyorsan mássza át, két három mély lélegzet kellhet hozzá, és már fent van a tetején. Nehézség? Bendinek nagyon feküdt szerintem, ahogy Pistinek is, nekem viszont kevésbé, szóval nem tudom. Én a próbáim után azt mondtam vastagon adnám a 7c fokozatot, Bendi viszont talán közelebbinek érzi 7b+ hoz, mégis ezt elég nehéz belőni egy függőleges falban. Meg itt azért sok múlhat a paramétereken is, vagy csak erősnek kell lenni...? Bízom a legközelebbi alkalomban, hogy talán akkor nekem is megadja magát. Az egyik legkirályabb gesztesi útnak tartom amiben mozogtam. Amiben többen is egyetértünk, hogy nehezebb mint a Fátylas Maya!
Komjáti Zoli harmadikra lecsűri a Fátylas Mayát, Gabónak szerintem friss bőrrel legközelebb szintén meglesz. Az egész nap nagyon csilles volt, mégis azért Pisti teljesítményét emelném ki. Két 8-, egy 8/8+, egy 8+/9-, meg egy 9es egy nap alatt azért nem rossz teljesítmény.

ManyoloVideó

2012. március 6., kedd

Nosztalgia az Ujjerőben...

Egy hír a fonnyadt lecsó előtt..:
 Szóval!
Mi jut eszembe az első ujjerőversenyünkről. Bubb Feri ostromol a döntőben, én a fekete NDK-s Adidas susogósomban, komoly idők voltak. Gábor is, én is külön-külön már mindketten jutottunk be döntőbe, de együtt még sosem. Ez most sincs így.
Gáborral úgy döntöttünk visszatérünk. Apa azt mondta támogatja a versenyzésemet, mert mint mondja sziklázástól mindig elszállok magamtól, a versenyen való koppanás pedig helyre tud rakni, ekkor jön el az igazság pillanata ahogy ő mondja...szóval kell ez is.

Reggeli regisztráció, szokásos tömeg, lappangó stressz. Csak Simon Bence jön úgy ide, hogy ma nem volt jobb dolga... :-) A negyvennehány indulót 4 csoportba sorsolják be, én fél 2-kor kezdek, szegény Gábort még egyel későbbibe rakják. Az elmúlt évek tapasztalata szerint, viszonylag könnyű a kunsztok többsége, vagyis elsőre kell megmászni őket ez a minimum és kell egy vagy két kemény a döntőhöz. 12 kunszt másfél óra. Ez az arány. Szerintem jó, nem kell kapkodni. Eléggé figyelek erre az elsőre mászásra, de egyszer mégis lepattan a sarkam. Bukta. 35 perc elteltével megyek ki az udvarra 8 boulder, 7 elsőre, egy másodikra, ezenkívül 2 zóna elsőre. Még majdnem egy órám van, kicsit napozok az udvaron, dumálok a fiúkkal. Bizakodom lévén sok az idő, pihenek és majd megnyomom. De semmi. Visszamegyek és egy órán át csapom az utakat, némelyiknek kicsit para nekem a beszállása, (nehezen férek hozzá) némelyikhez csak simán gyenge vagyok. Aztán egyszer csak letelik az idő. Gábornak adok pár -etikai határokon belülre eső- tanácsot, ha egyáltalán létezik ilyen egy flash versenyen. Szóval mire legközelebb bemegyek bámészkodni, Gábor már 9 utat magáévá tett, és még zónái is vannak.Tyűűűha
Érdemes megfigyelni az osztott ujjak, és nyelv kombinációt, (titkos együttható)
Továbbá a háttérben Gábor pucsítása látható amint gyönyörködöm benne...
Aztán kiakasztják az eredményeket. Izer 12. - Mélyrepülés. Csak az vigasztal hogy Bence sem jutott be... :) Gábor negyedik helyen lesz döntős, (eddigi legjobb BHSK teljesítmény versenyen.) A döntőről nem mesélek, majd a videó visszadobja, de mindenesetre azok az utak már túl boulderesek voltak szerintem Gábornak, meg persze már rottyon van az ember mire ide eljut. Végül a 8. helyen zár (ez már nem oly fényes) de így is elég csillogó. 8. hely egy magyar bajnokságban szerintem nem olyan rossz eredmény (sőt). A versenyt Tomika nyeri meg, nem sokkal Patkány előtt, de most a dörzsölt gyereknek sikerült felülkerekednie a lampos mosolyú mesterén.. :) (lampos= huncut-zsivány)
A verseny után még sikerül Tomit felordítani pár boulderen, kenyeret és cirkuszt. Tomi ért ehhez, úgyhogy egyszer még lehet hogy szívesen fogják sminkelni a kamerások, de ez már más tészta...

sorry de nem lesz videó..

2012. március 1., csütörtök

puta...

Néha lenézünk a vásárhelyibe

Néha futunk a kopaszi gáton

néha bercsényiben lógunk

néha sziklán csapatjuk

DE ezen a hétvégén az Ujjerő boulder versenyen fogjuk csapatni.