2013. szeptember 18., szerda

Csend melyet megszakítanak a disszonáns akordok

Hétfői Gerecse

Tomcsi kiírta fb-re nincs-e kedve valakinek kimenni hétfő délután a Gerecsébe. Gyorsan megnéztem a neptunomat és örömmel állapítottam meg, hogy az órarendemben hétfő délután déltől teljes üresség tátong. Totálisan felspanoltam magam: végre Geri! Aztán kiderült hogy Tomcsiék csak később mennének, úgyhogy éreztem külön kell válni és a dolgok nehezéhez jutottam; rávenni Árpit a Gerire. Tavasszal egyszer már sikerült, azóta senki másnak, ismét a sarkamra álltam és megírtam a szívhez szóló levelet, végül rábólintott ha más nem egy kis csillezés nem árthat.

Lélek-sorvadás from Izer Bálint on Vimeo.


Ám a motivált leszervezéssel ellentétben kint -ahogy Tamáska fogalmazott- csak kutyaság fogadott. Tomcsi nem bírt felmászni tizedik kísérletre sem a Lélekharangon, megjegyzem ez gyalázatos teljesítmény egy 10- on. Tamáska a Sorvadás 10+ legvégéből borított, mely szintén kuvaszságra vall, de mindenekelőtt az én teljesítményem volt legkiemelkedőbben pocsék: az utolsó mozdulatából estem le a Hekkernek a 9-nak, mely esetében most Gabika mondatával sem vigasztalhatom magam; mindenki a saját szintjén nyomorog. Nem értettem mi történt velem a felső kunsztban. Teljesen jól ment az alja, könnyedén szaladtam fel a métereken, aztán jött egy zökkenés. Szétestem mentálban, mert nem jött ki jól a lépésbéta butában nem lett volna értelme továbbmenni és az utolsó, a hatodik akasztás után a legeslegutolsó mozdulatnál, egyel a zseb előtt visszaestem. Nem is tudom mi volt, egyszerűen elszakadt megint az a fonál és ami a legszomorúbb az elmúlt időkben, nem először. Bízom valamilyen pozitívabb folytatásban, de egyenlőre csődöt mondott minden, kitartás, motiváció, semmi elszántság nincs bennem. Úgyhogy a következő edzésemet is Patkány mondatának értelmében követtem, talán jön is egy kis ujjerő, meg egy kis álló is: -Traverzálj oda-vissza ötezerszer! Ám legyen Pati!
 anyuka palacsintája
 Árpi nyújtáséknál
 gabona utca
 23 karátos
 mohóba uamáska
 El kéne hordani a rézsűt...
 Fenevad lengyelek által megnagyobbodott perkója

Csütörtöki Remete

Árpi rávett, hogy menjek ki Remetébe és teszteljem az ujjerőmet.Nagyon rosszul döntöttem. Mászást még így nem bántam meg. Gábor Borbélyt sikerült rávenni hogy tartson velünk, eme csütörtök éjszakai csapatás picsacsengésre. Délnek indultunk el, Nándiékhoz, ahol kedves anyukája a szokásos lazaságával bízta ránk a pad-ek kezelését, birtokunkba is vettük Nándi összes jobb crashpadjét. Aztán észak csüretés Remeteszőlősre. Minden ami tavaly már laza volt, most behárdult, azok a béták, amiket tavaly már gondolkodás nélkül végrehajtottunk, mostanra mind mind elfelejtődtek. Szóval a Nes delight 7A felelevenítésével kezdtünk mindent. Én még a Remete Style Extensiont nézegettem meg, Gábor megmászta a Nes-t, majd az Osztálykirándulás következett. Ahogy Gábor elvérzett a kirándulásban, úgy zuhantam én is össze a Testcsel-től. Az első mozdulathoz semmivel sem kerültem közelebb mint egy évvel ezelőtt. Itt szakadt el először a fonál. Nem világos számomra hogy miért nem tart a kezem...

Íme egy kis videó, milyen hangulatban telik egy egy ilyen esti Remete.
Untitled from Izer Bálint on Vimeo.

Dolomitok 2013 - Beszámoló 2

A beszámoló első fele itt olvasható, képek pedig itt. A hét első felében elkövetett megterhelő mászások miatt szükség volt némi pihenőre, így a következő napot városnézéssel, vásárlással és pizzázással töltöttük Cortinában. Délután még tettünk egy lelkes kirándulást a Cinque Torrihoz, de a mászásban egy délutáni vihar megakadályozott minket. Nem is bántam túlzottan a dolgot, jó volt a turistaház eresze alatt ücsörögni, sörözni, miközben a környékre becsapó villámokat lestük. Másnapra változékony időt jósoltak, ezért megkerestük a Drei Zinne Restaurant mögötti szuper kis sportmászó szektort. Az egész napot itt töltöttük, jól lefárasztottuk magunkat a keményen áthajló utakban. Eléggé oda kellett magunkat tenni, ha egy 8as utat akartunk mászni, a nehezebbekről meg ne is beszéljünk. Nagy élet volt a szektorban, látszott, hogy az olaszok munka után kicsit kiszaladnak mászni, aztán mennek haza. Nekik ez jelenti a "kecske-hegyet", pár különbség azért van, pl., hogy hátranézel és ott virít  a három torony a lemenő nap fényében. Nem kicsit motiváló a látvány. Estére visszakocsikáztunk a Grödner hágóba, később Fecóék is befutottak. Ők az elmúlt napokat biciklizéssel és úszással töltötték egy Bolzanohoz közeli tónál. De ne túrakerékpározást képzeljetek el, hanem kemény csapatást hágókra fel és le, hiszen ez a túra volt az Ironman versenyre való felkészülésük utolsó állomása.
A következő kinézett út az Ottovolante(7a+, 380m) volt. Szintén a Brunecker Turm szürkés-sárgás kőzetén kanyarog közel 400 méter hosszan. Rövid, nagyjából fél órás beszálló után, még legalább ennyit kerestük az első nittet, pedig biztosak voltunk benne, hogy jó helyen állunk. Hihetetlen, hogy mennyire egyezett a nitt és a fal színe, csak akkor szúrtam ki, mikor már csak másfél méterre voltam tőle. Egész nap árnyékban voltunk, ami mászás közben kellemes volt, de a standban állva kihűlt az ember, ezért minden hossz elég kellemetlenül indult. Az út második felében szépen oldott, meredek, helyenként áthajló falon vezetett az utunk. A kulcshosszban itt is egy kisebb plafont kellett leküzdeni, ami szintén egy pihenés után sikerült csak. A biztosítottság egész jó, mindenhol nittek vannak, de előfordulnak 4-5 méteres nitt távok is. Nem szabad parázni, haladni kell folyamatosan. Kora délutánra értük el a fal tetejét, végre fürdőzhettünk a kellemes napfényben. Lemenni a parkolóba egy via ferrátán keresztül lehet, ami néhol még hó alatt volt, sőt az utolsó pár száz métert akár szánkózva is megtehettük volna, egy meredek hó lejtőn, de végül a moréna futás mellett döntöttünk. 
Ezután ismét egy lazább napot terveztünk be, a Grödner hágó nyugati oldalán lévő mászóiskolába látogattunk el. A kőzet szerintem itt egyértelműen mészkő, baromi jó oldott formákkal, egymásba olvadt tálakkal, egy meg két ujjas lyukakkal. Ha meredekebb, meg áthajlóbb lenne, méltó ellenfele lehetne Céüsenek is. A jelenlegi formájában pedig igazi élménymászást tartogat 7a fokozatig. Az utak számozása azért elég trükkös, jól meg vannak mérve, vagy csak a stílus volt nekünk idegen. Két párhuzamosan futó, négy kötélhosszas utat néztünk itt ki. Az egyiket Petivel másztuk, a másikat pedig Robi és Geri küldte. Nagyon szép utak voltak, bomba kőzeten, jól nittelve, néhol elég nehéz betétekkel. Sajnos sikerült elkövetnem egy hülyeséget, egy egyujjas lyukba beleállva meghúztam a jobb középső ujjamat. A mászást tudtam folytatni, bár eléggé fájt, de legfőképpen a másnapi projekt sikeressége miatt izgultam.

Autentikus zenei aláfestéssel :)

Utolsó napra ismét egy jó kis Zinne utat terveztünk: ISO 2000. Hajnali kelést követően, nem sok kedvem volt kimászni a hálózsákomból, lehetett vagy 5 fok és fújt a szél. Fagyos reggeli, majd indulás. Az északi fal alatt még minden havas volt. Óvatosan kellett beoldalazni, nem akartunk megkockáztatni egy kicsúszást. Rajtunk kívül senki se volt a falban, az egész napot az északi falakra jellemző magányában töltöttük. Fagyoskodós készülődés a havon, áldottam az eszem, hogy teljes aláöltözet volt rajtam, a szél szerencsére nem fújt, de így is komoly lelki erő kellett ahhoz, hogy rávegyük magunkat a mászásra. Az út a Comici-tól balra indul kb 7-8 méterre, az első hossz kicsit keresgélős, mert csak egy fix szög van benne, de végül megtaláltuk az első standot, indulhatott a buli. Az út végig a Comici mellett halad párhuzamosan, a standok jól ki vannak építve, le lehet belőlük ereszkedni, ahogy ezt később mi is tettük. Az út nittelve van, de azért nem mászó iskolai stílusban. Jó nagy adag elszántság kell, hogy az ember megmássza ezt az utat és nem árt a 6c fokozatban stabilan mozogni. Mind az izmaink, mind a pszichénk elég lassan melegedett be. Néhol eléggé meglepődtem, hogy mennyit kell a következő nittig mászni, de ezek a részek mindig mérsékelten nehezek voltak, nagy fogásokkal, parázni, túl szorítani nem szabadott, nehogy idő előtt kifáradjunk. A nehéz részeken mindig voltak nittek, esetleg szögek. Inkább erőkitartást igényelt az út, nem igazán voltak kunsztok Mikor elértük a kulcshosszt, a távolban felcsendült egy dallam. A nyeregben egy skót dudásokból álló zenekar kezdte el fújni a Rettenthetetlenből jól ismert Scotland the Brave című dalt. Baromi lelkesítőleg hatott rám ez a zene, nagyon tetszett a feeling, ahogy ott lógtunk egyedül azon a hatalmas falon, a nyeregben és a csúcs körül kavarogtak a felhők, szólt a zene és közben toltuk a nehéz részeket. Skót szabadság harcossá átszellemülve küldtem a kunsztot, talán kicsit túl lelkesen is, nem pihentem eleget, így eldurranás miatt végül ismét egy eséssel tudtam megmászni a nehezét.  Még volt egy kis plafonos szakasz, de végig nagy fogások voltak így ez könnyen ment és itt át is értünk a nehéz részeken. Sokan csak idáig másszák az utat, és leereszkednek a már ismert terepen, de így kihagyják a felső könnyebb, de alpinos részeket. Pedig érzésem szerint ez a rész legalább akkora feladat mint az első fele, nem szabad lebecsülni. A mi gondjaink is itt kezdődtek. Először egy igen-igen szellősen biztosított 5c-t küldtem le. Majd a nem túl részletes topo miatt Peti keveredett el kicsit egy 4es  részen. Végül másodban elindulva megtaláltam a helyes irányt. Aztán leküldtünk még egy törősnek tűnő, de egyébként stabil 5a-t, itt már aktívan kellett friendelni, már ahol lehetett. Belekezdetem még egy 6a-ba, de a lelkesedésem egyre csökkent, nem nagyon találtam, hol kéne traverzálni és elég magasan táncoltam már az utolsó nitt felett, így amikor Peti bedobta az ötletet, hogy esetleg mi is leereszkedhetnénk nem tétováztam sokat. Gyorsan átszereltünk és szűk egy óra múlva már a beszállónál álltunk. Nagy élmény volt végigereszkedni a falon, majdnem mindenhol 50-60 méteres hosszok, bele a semmibe. Visszafele sétálva kicsit bántott, hogy végül 3 hosszal a vége előtt feladtuk, de a finom vacsora és a bor gyorsan pozitívra változtatta a gondolkodásomat, hiszen a nagyobbik és nehezebb részét viszont megmásztuk. Este még kicsit izgultunk Robi és Geri miatt, akik a Kleine Zinne-re vezető Cassin utat mászták, viszont az ereszkedő pályát a felhők miatt alig találták meg. Végül még egy közelgő vihar előtt, de bőven az éjszakába nyúlva sikerült lekeveredniük a falról.
Ismét erősödött bennem az érzés, hogy ez a három torony a világ legjobb mászóhelyei közé tartozik. Vissza kell jönnöm, nincs mese, sok út vár még rám...

Fortissimo



Előddel mentünk ki a híres-neves magyar sziklaplafonboulder helyre. Most kivételesen nem este, sötétben érünk ki, furcsa is a táj..:) Papirék fogadnak minket a barlangnál, tolják a NES-t, meg Papír az Electric-et. Én a Fortissmo-ért mentem ki. Múltkor összeraktam az utat, minden ok, csak az első mozdulat nem nagyon akart beakadni..

Átmozogtam a végét bemelegítésnek, pihi aztán mentek az élesek. Most sima az első mozdulat, csapatom-csapatom de végig az jár a fejembe, h ne rontsam el, mert akkor milyen szar lesz már megint...Kiesek végén...Jól van még egy előröl, most rontom a 2. mozdulatot, egyértelműen érzem hogy most nem az erőmmel van a baj, leülök és próbálok megnyugodni, beszélgetni a többiekkel..

 Ez fájt..

A következő trynál többen is bent vannak a barlangrészben és Előd is spotol..Sima az eleje és most elhiszem, a biztatást is jókor tolják a srácok és MEGVAN!
Ezután már csak mászogatok, próbálgatok..Meg nézem ahogy Papír tolja! Legközelebb meglesz!


 NES delight

2013. szeptember 15., vasárnap

Vénasszonyok nyara


Az idő még nem hideg, de már nem is kánikula. A télvíz még nincsen itt, de már nincs is szárazság. A nyári szünetnek vége, de a suli terhe még nem nehézkedik ránk tejes súlyával. A Gerecse már nincsen tele illatos virágokkal, de még nem színezték sárgára, barnára a lehullott levelek. Szőlő szezon van.

Bajnán mindenkivel összefutunk: itt van már SimonB, Márk, Bobi, Krizsán Vera, Gyenes Balázs, megérkezik a mi kocsink: Klich Zsuzsi Csillával, Edina, Fruzsi (Edina táncos barátnője) és én. Később még Fábián Levi, Bubb Feri, Zoli, Gabi, Farkas Tamáska, Benke Balázs érkeznek. Áron, Szilvi és Lám Bence már meg sem állnak kávézni, hanem csak a kocsiból integetnek a teraszon reggeliző csapatnak.

Kicsit taknyosak a falak, nedves a levegő, de a hőmérséklet kiváló. Élvezem a mászást, jó a társaság, van kivel mászni és van kedvemre való út.
Kipróbáltam az új Bubb-szektort, kaller itt.

Amikor elmegyünk Gyenes Balázs egy sörrel a kezében pörrenti be a láncfűrészt és Feri nagyban tisztogat egy utat; készülnek az új szektorok.

Mászott utak:
Sheridan mondata VI+ OS
Heffalump VIII+ 3rdGO
Missed in the shoulder injury VIII- flash
Egy VII+, aminek nem tudom a nevét, OS

2013. szeptember 6., péntek

POTE próbák

Nyár éjszakai megmászás kísérletek Babás szerköveken, képek, videó! A képek Zsigmond Előd keze munkáját dicsérik.
 Árpi fókuszban
 gázlámpa
 beszállóéknál
 
 Jah, az nem nagy!
 Szálkás hasak...
 A dinamó mozdulat.
 
 

2013. szeptember 2., hétfő

?Rájuk nézünk fel mi?! II. Bishop kiadás, Oliana módra!

Pont én jelentettem ki nemrég a srácoknak, hogy az ortó képek oldalt lekerülhetnénk, mert azt szeretném ha egy eltévedt idelátogató keményen teljesítő embereket, mi több sportoló hiszemű embereket látna. Most mégiscsak egy kihagyhatatlan ortósággal kell szolgálnom, ja és persze ne felejtsük el Gábor lejjebb került varázslatos bejegyzését!!!

 Daila Ojeda
Kriszpi is megmutatja mitől döglik a légy! 
Pad-ek nincsenek, csak napfény, V skála és Cola.

2013. szeptember 1., vasárnap

Osztott fokozat

Réka első nagyfala: Gaisbauer Jug weg.



Tóth Robi és Miskó Robi a Gelbe Oktober utat mászták igen keményen.

Vasárnap esősnek indult és az is lett. Mondhatni késélen táncolt a mászónap.

Ennek ellenére egy kellemeset másztunk a Fuchslochgraben sportszektorban.

Meglett OS a Space Cave 7a+ és a Graveland 7a.

Ceüse 2013 - második felvonás

A túra fele lement, a csapatások után a szombati nap ismét pihenéssel telt, lekocsikáztunk az Embrunni tóhoz. Napozások és "leégés úr főzi már a vörös békát" - és hasonló megőrülések. Én napszúrást kaptam, ami ráment az egyik szememre, enyhe hányingerrel támasztottam a boltban a polcot. Több francia megkérdezi minden oké-e, Márk jóvoltából sikerül csak észhez térnem a parkolóban amikor nyakba önt a hideg vízzel. Mint akit megpofoztak térek magamhoz.
Félreértéss ne essék, senki se fingott be a kocsiba, csupán Joci Shéf készül a merülésre...
 a plázs és a helyimenőcsávók, mögöttük a pokolian hideg víz
Gap sikátora
Este több kallert is elkérek különböző nációktól, ultramotivált vagyok, érzem az erőt. 4 mászónap lement, 5 van vissza, "most kell megnyomni" hajtom álomra a fejem: holnap bünti-nap lesz!
Ebből később több ezer méteres felhők lettek, 
villám előadást tartva a belsejükben. Gyönyörű volt.
 Mit vegyek be előbb? A kox-ot, az amino-t, 
a fehérjét, a glutamint, vagy a szteroidot szúrjam be?
A kox-ot grammra mérjük, mint a profik a hatvanas évek elején. 
(reggeli fehérje adag)
Ez a hero lesz szoborba öntve Gap-ban, az ortósági kupafutám feltalálója.
(bögölybe, butába)
 Reggel is döglesztő már a hőség, de ami délben fogad, az az igazi fülledt kánikula. Tiszta kék ég, 30 fok feletti hőmérséklet. Nagyon kivesz a mostani felgyaloglás, de a motiváción nem esik csorba. A napokban észrevettem, hogy a 6a-k csak lötyögésre jók és nem melegítenek már igazán be. Szép meg jó, de a késői kezdés miatt és mert hosszúak itt az utak, csak négy-öt mászás fér bele egy napba, úgy döntök ezt a szintet nem mozgom többet ezen a tripen. Egy 6b+ választok bemelegítésnek, nagyon technikás, nem is könnyű on-sight mászás, prüszkölve örülök, amikor elérem a standot. Hát ez Kemény volt! Gabinak sem könnyebb, s mint kiderül ebben a szektorban minden kőkemény a fokozatában. Egy 7a a következő választásom. Érzem hogy tartanak az ujjaim, még a kisujj is mintha máshogy fogná a peremeket! Bízom az OS attemptben és fejben már a következő mászásomat tervezem: az Angel dust on-sight-ot!!!
Nyújtok egy kicsit, majd mély légzések, egy kis almáspüré és jöhet a menet! Egész magasra jutok, túl egy kis pocakon, ahol egy szép reibungos falban találom magam, néhol kis lyukacskákkal. Nehéz rájönni melyik a fogható, egy gramm zia nincs az egész falon az ujjaim pedig vészesen nyitnak a gondolkozás közben. Hezitálok. Túlságosan sokat.
Leesem. Mérges vagyok, mert meglehetett volna, átmozgom a kunsztot, ami egy kemény boulderes betét. Amíg mászok a kék ég hirtelen szürkére vált és mire a standhoz érek az első esőcseppek már verdesnek. Imátkozunk, hogy ne legyen semmi, de hatalmas szélvihar és eső kerekedik, semmi sem ússza meg szárazon.

 még nincs félés
 
 Bajban vagyunk, hatalmas villámcsapások!
Ahogy a Biography beázhatatlannak hitt falát teljesen elöntötte a víz, úgy mosta el a motiváltságomat is. Szomorúan pakolunk össze, mára biztosan véget ért a nap. Őrült nagy felhők telepednek a hegyre, az eső mintha vízszintesen esne néhol, hatalmas széllökések, hideg és mogyorónál is nagyobb jégdarabok csapódnak a földbe, mintha csak puskából lőtték volna ki őket. Pár óra várakozás után, az eső okozta folyamok és jégmezők közepette botorkálunk le a campingbe, ahol egy beázott sátor, elázott hálózsákok és vizes ruhák fogadnak; hát nem egy leányálom. A nap további részét az istállóban töltjük, legmókásabb játékszerünk a villanypásztor társaságában. Itt nem más derül ki, mint hogy Szájmon-ra egyszerűen nem hat az áram.
 A jégeső alkotta jég-járda.
 Jöhet a máskor 1, most másfél órás lemenet.
 
Vízesés folyik az ösvényünkön, Kandzsi és az adidas is beázott.
 Furcsa szájízzel teszem nyugovóra a fejem, valami változás történt. Másnap reggel száz ágra süt a nap, gyorsan kipakolunk mindent a napra száradni. A felgyaloglás után, egyhamar sikerül letudnom ezt a 7a-t, gyönyörű szép. Ajánlom is fűnek fának. Buddha éles kísérlete közben ismét elkezd felhősödni az ég, a forgatókönyv ugyanaz. Szeretem az esőt, de miért most?! Menekülés az útból, pechünkre csomó lesz a kötélen és az út felénél megreked a köztesben a kötél, lehúzni sem bírjuk.
 Készülnek a reggelik
 száradáséknál
 Buddhába-ozorába
Íme az enyhén áthajló, vagy kb függőleges 7a, standnál a kötél vége
Szomorúan egyedül indulok el lefelé, a gondolataimba süppedve, de feszült izmokkal tettrekész pszihével. A vihar felkorbácsolta az akaratomat, s ha egyszer száraz lesz ez a fel én felmegyek és biza semmit sem hagyok szárazon... :-) Este Márk érdekes állapotban szalad felém, rá akar beszélni hogy fussunk fel a Petit Ceüse-re, a szembelévő hegyre. 360m szintkülönbség kb. 4 km-eren. hmm
Sokat agyalok, de Márk ellen nincs esélyem, sem a józan észnek, sem fáradt lábaimnak. A marketinges szövege 5/5, már kötöm is a cipőfűzőt. A vadkempingezők mellett lévő forrástól indítjuk az órát. Hihetetlenül élvezem a futást az elsőtől az utolsó percig, talán ha mondhatok ilyet a nyaram egyik legnagyobb élménye. Nagyon nyomjuk neki, a végén már hörgés van, alig bírok levegőt venni, teljesen elkészülünk. Fent már csak azért imádkoztam hogy csússzunk be fél óra alá, négykézláb mászva teszem meg az utolsó métereket és nem kis idővel sikerül is megdönteni Márk rekordját; 25:50-et megyünk a csúcsig. A naplemente, a körülvevő kétezres hegyek, minden magáért beszél. Gyönyörű pillanat, melyet pár homályos képpel örökítünk meg. Lefelé is futunk a hideg miatt, egy óra alatt megjártuk az egészet.
 A vihar közeleg, de Márk a kupáért mászik. Slow Food, ortósági dobogós, 8b+, 3 pont
 Buddha a kocsiban könnyít magán, ennek a mutatványnak 4 pontot ad a juri.
 Jégeső veri el ismét a kempinget
 
 gerincről a kilátás ceüse felé, már sötétben lefelé
 1681m csúcsfotó
 Fáradtan de boldogon, ingbe, osztrákba.
 Márk a csúcs felé.
a kb. III-as kuloár
Július 9. Kedd.
Égdörgésre ébredek, ami miatt egész nap savanyú szájízzel sétálgatok, a sátor, Gabi kocsija és az istálló hármasa között. Sakkozok, pinpongozások, boulder az Istállóban, szar poénok hada. Bennem megtört a lelkesedés, azt hiszem számomra ezen a napon ért véget a trip. A szar idő teljesen elmosta a lelkesedésemet. Az eső teljesen megbontotta a túrát, nem is igazán találok vissza abba a kancsócibálós mászásba. Németországon kattog már az agyam. Gabinak sikerül a trip végén letolnia ezt a kemény 7a-t, amit Joci is megmászik, nem akármilyen akaraterőről tanúbizonyságot téve. Én csak ámulok, emelem kalapom. Gabinak sajnos nem sikerül megmászni a Lapinerie-t, így a bokályán marad a béklyó, melyre a következő fogadalmat teszi: csak akkor veheti le ha megmássza a Lapinerie-t, vagy 7c+ mászik. Szóval reményeim szerint évekig fent lesz ez a szaros kötéldarab Buddha bokáján. :-) A tábort ellepik az amerikai csodagyerekek Mikro, és Ashima, aki a tripje végére le is küldi a legnehezebb magyar által itt megmászott utat, a Dures Limites-t. (Kámvás Bálint, 2008.)

Az utolsó napokat már csak a friss levegő élvezésével és a kilátásban való gyönyörködéssel töltöttem. Tudtam hogy ha hazaérek akár a hajamat is téphetem, hogy ott vagyok jó bőrrel, jó időben az utolsó napon Ceüse-ben és miért is nem mászok a világ legpazarabb helyén? De én mindig azt teszem amit érzek és amiről tudom hogy boldoggá tesz. Ez a mászás most valami erőltetett elvárásnak való megfelelés lett volna, vagy tán csak próbálkozás. Elbúcsúzom a helytől a magam módján a "Kaffer köve mögött", már arra gondolok milyen jó is lesz itt legközelebb, legyen az egy vagy akár két év múlva.
 kupafutam
 Biography szektor, a jobb oldali szürke-barna felületeknél voltak 7a mászásaim, 7b+ próbálkozások
 Szájmon Bence a 8a kísérlet után. Ezen a túrán nem volt lehetőség Bencét reverso-val biztosítani, akinek van rá módja 2 pontot adok érte.
 
 Márk, Baszk, Bence
a béklyó gazdája
Szombaton reggel összepakoljuk a sátrat, becuccolunk a kocsiba, Joci elkészíti az utolsó ebédünket. Átrobogunk Gap falucskán, majd az Alpok nyugati hegyein. A nagyszerű francia rádió is lassan olaszba vált, bár ez sem rossz. A srácok Veronában tesznek ki egy benzinkút-grill-ház komplexumnál; mosolyogva mondom nekik -Ez a lépcső a jövőmbe visz. Könnyes búcsút veszünk, a srácok hazajönnek, és én is "haza megyek". Irány Németország!!!

És a mérleg? Azt mondom szenzációsan éreztem a fejlődést, annak ellenére is, hogy gyakorlatilag majdnem fele annyi napot tudtam csak mászni mint terveztem. Ceüse a legtökéletesebb mászóhely amit életemben láttam. Eredetileg 10db 7a vagy annál nehezebb utat akartam megmászni, de már a második nap végén éreztem hogy ez akár kétszer ennyi is lehet majd, mert az állóképesség szenzációsan javul. Aztán beütött ugye a krakk és a sok eső, így gyakorlatilag 9 db sikerült, volt egy 7b és egy szép 7b+ on-sight próbálkozásom és fel kellett mérnem hogy a 30 méter hosszú IX- első kísérletre való megmászása még nem érkezett teljesen el hozzám. Nem mentem bele nehezebb utakba, de nem is bánom. Nagyon sok vonzó 7b-vel szemeztem, amit inkább meghagyok legközelebbre. (pl. opera vertical) Az utak kiépítettsége tökéletes, az előzetes ijesztgetésekkel ellentétben az én fostalicska pszichém is megállta a helyét. A csapatról; Sajnos ki kell mondanom, hogy a legjobb összeállítás volt amit el tudok képzelni egy köteles túrára, Joci a szenzációs étterminél is magasabb színvonalú (nem vicc!) kajákkal, Buddha a folyamatos poénokkal, Márk pedig az edző aki elvárta tőlünk a teljesítményeket és ha kellett veszekedve ösztönzött minket, hogy kimozduljunk a komfortzónánkból és csapassuk. Az hiszem csak az ilyen emberek társaságában lehet fejlődni, tökéletes étkezés és teljes átszellemültség! Még egy bennem rejlő kérdés végére is sikerült végérvényesen pontot tenni: én nem a boulderre, én a sportutakra születtem! És mikor vissza? Ez a két hetes trip összesen kb 70 000 Forintból jött össze, de azért ebben nem volt nagy habzsi-dőzsi. Persze azért nem a Francia-boron spóroltunk, de valóban mindig csak a legszükségesebbeket vettük. Tehát kb. mint a téli Fontainebleau túra ára. Remélem az iskola után sikerült úgy szerveznem az életemet, hogy minden évben 2 hetet bleau-ban és két hetet ceüse-ben tölthessek. Két hét hosszú idő, bőven elég a projektelésre is, nagyon nagy motivációt adhat az ember edzéseinek ha tudja nemsokára 2 hét jön a paradicsomban. :-) Szóval lehet jövőre vissza, vagy utána, de egy biztos: életem legjobb túrája volt!