Riska teje

 Gyorsasági bejegyzés nem fog készülni Zillertal-ról, ezért kicsit várni kell rá. De megéri azért a pár sorért, és azokért a képekért. De addig íme egy kis NEWS:

 

 

Tibi ír rám, hogy ne másszunk-e valamit. Mindenképp! Remete is jó lesz, de utoljára még kimennék Ezüst-hegyre hisz van ott egy befejezetlen bizniszem, amit semmiképpen nem szeretnék az őszre áttolni, a meleg pedig sajnos nagyon gyorsan jön. Teljesen széthullva jutok el a Nyugatiig, a tavaszi első meleg engem most vert le a lábamról. Mindig van egyszer egy ilyen tavasszal, olyan ez mint a bárányhimlő... túl kell rajta esni. A kocsiban Norci, Király Bandi, Tibi és én. Cél Ezüst-hegy, megmutatom a skacoknak a kunsztokat és bouldereket, de hogy őszinte legyek a melegben és napsütésben nekem se nagyon jutna eszembe mozogni a Kalahári falon, így napolódik is a téma. Azért mégis csak talál mindenki projektet a Babyface, Az eleven hús fogantatása, vagy a Szedermotor képében. Utóbbit kiemelném, mármint Király Bandi teljesítményét, mely durvábban sokkolt engem - mint ez a tavaszi napmeleg. Bandi kb. 10 perc alatt mássza meg a Szedermotort - 7C - napsütésben, a balos oldalhúzó kulcsfogást peremre megfogva. Megszületett a "Király" béta.

 

 

 

Nekem ezzel közöm sincs, így marad az originale verzió, de várnom kell kicsit míg lemegy a nap és megjön a hűvös. Valamiért végtelen technika nekem ez a boulder, és ami az áthajló falaknál kevésbé jön elő itt teljesen megmutatkozik: nagyon gyengének érzem ehhez a core izmokat.

Norcinak egy picit fesztávosabb

 

 

 

Ma el is marad a megmászás, maradt a csiszolgatás. Csiszolgatom a bouldert, a technikámat. Nagy oldschool hazai út ez, benchmark 7C. Annyira de annyira közelinek érzem, kénytelen kelletlen ki kell mennem még a következő hetek valamely estéjén. Mivel kevés sansz van, hogy erre partnert találni az éjszakába Üröm-re, kezdek megbarátkoznia  tömegközlekedés gondolatával.

végtelen sok tejet megiszol... kivéve Tamáska :P

Inspirálódási VB helyezettjei. 

Az este a BANFF filmfesztiválon ér, ahol az év mászóteljesítményének díjazásai is kiosztásra kerülnek. A legjobban talán annak örülök, hogy Patkány boulderben az Importáru direkt 8A+ al a második helyen végzett. Attól mert sokan nem ismerik, csak mert nem nyomja a médiás önreklámozást, (mint a mi bohóckodásaink) azért arról egyáltalán nem szabad elfeledkezni Ő mit tesz le évről évre az asztalra. Teljes mellszélességgel tapossa ki a hazai boulderezés ösvényét, Remete, Tolna, Pákozd, Eménkes, Öreg-lyuk - csak hogy pár helyet említsek, ahol nem léteztek azelőtt boulderek mielőtt Ő el nem szikkadt oda. A másik számomra érdekes dolog a sportmászásban volt. A dobogóhoz itt sorrendben egy 8c/+ FA, 8c+ külföldi, 8c hazai teljesítmények szerepeltek.
Respektálandó az a motiváció, mely egy szikláttalan országban ilyen sportolói réteget épít, más szemmel is nézek én, erre a maroknyi kis csapatra.

BANFF FB oldaláról

A helyzet kutya (futtában)

 

Mindennapi alpinizmus 6a+

 

Azért nyomom schnell-partiban ezt most, mert csak tényeket akarok leírni. Nem szóvirágokat, csupán az elmúlt egy hét napjait, melyre egy perc időm sem volt eddig. Most sincs sok, mert pakolni kellene, hamarosan beülök egy Zillertalba menő autóba. Az viszont nem lesz kutya.

Vasárnapot írunk, Veszprémben vesznek fel Marciék. Simon bí, Vivi és Kinga. Évek óta őrületes reklámot nyomok, majdhogynem transzparensként promózom Kő-árkot.. melyről soha senki nem tudja.. ÁÁhh csak boulderek, nem érdekel. Én fejemben ilyenkor megy fel a pumpa, hogy az emberek hogy lehetnek ennyire értetlenek, vagy érdeklődés nélküliek. Mégegyszer pontosítsuk. (már szinte kiabálok :) )
- Ördög-árok BOULDER!
-Kő-árok KÖTELES MÁSZÁÁÁÁÁÁS!

Nah ez Bubb-on kívül eddig nem sok pesti mászónak jutott el a tudatáig, csakmert nincs benne az országos mountexben kapható kalauzban. Lehet amúgy jobb is, legalább kicsit mindig lesz mit felfedezni azoknak, akik egy csavarral motiváltabbak a "decatlonos köztescsörömpölős tardososoknák". Sőt, ha ez alapján kellene IQ-szintet mérni, biztosan sokan megbuknának, tény hogy a két árok rendszer relatíve párhuzamos, 3-5km van köztük, na de mégis...
ÉS végre megszerveződött az első csapat, évek óta az első, Simon motivált, Fidy-n pedig már meg sem lepődöm. 
Nem nyafogni kell hogy nincs szikla itthon, el kell menni oda, ahol van! Bennem hatalmas kíváncsiság van, ugyanis Szájmon MiskaPec - egy hétvégés teljesítménye (8b, 8a, 8a megmászás) azt sugallja, Bence jó formában van. Éreztem, hogy ez az árok jövője szempontjából is fontos lehet, hogy neki és Marcinak mi a véleménye a helyi utakról és fokozatokról.
De ami történt az túlszárnyalta azt mint amire számítottam.
Bence flashlete a Ha lenne tízezer Forintom - 8a utat, illetve másodikra mászta az If-direktet, melyet én az első 8a-nak tartottam 2009-ben, s melyet most Bí a helyi viszonylatok közepette megerősített. Marci harmadikra mássza a tízezret, s szintén nagyon közel van az If-hez. Ami még durvább - egyenesen sokkoló, hogy Bí majdnem elsőre mászta meg a Halászok a genezáreti tónál túlteljesítik a tervet... - mely 7c+ nekem anno kb. 30 próbámba került.

Vágási Feri beszáll az internetbe 7b+ standban.

 

Ha lenne tízezer Forintom 8a flash

 

 

Számomra a nap a Szentpéter esernyője 7c+ átmozgásával telt (nem sikerült átmozogni!), illetve az új variánst, a Lesz ez még így se! 8a-t próbáltam, melynek első mozdulatát szintén nem volt esélyem megcsinálni.
Egyébként igazán mázlink volt. Lemérve a kocsitól a 710m gyaloglás során végig azon agyaltunk, vajon el lesznek-e ázva a falak, lévén a páratartalom 100% környéki lehetett, mintha felhő ült volna be a völgybe egész nap, néha kis szitálás kísérte a szürke időt. A karamell vihetett meg, mert napokba került mire összeszedtem magam, és nem sok mindenre emlékszem a hazaútról, azt hiszem aludtam mint a tej.

A halászok... 7c+

Másnap pihenni akartam, de maradt bőröm és úgy döntöttem kimegyek Tündérsziklára Ádámmal. A moszkva téri túrkafúrka miatt késésben vagyok...
A parkolóban már Marci vár, két pad, három motivált mászó megy a Manóvár tömbhöz. Itt előző nap történelmet írtak, Patkány ekkor mászta át a teljes jobbról balra travit, (melyet Árpival amikor régen szemezgettünk vele Názáreti Mazeratti néven emlegettünk.) grade 8A+, fogások, sok ha nem lett volna ziás, nem is érteném hogy fogni kellene, pedig Patkány nem az aki csak úgy ziázgatja a falat. Amikor be akartunk szállni később Marcival, csak akkor tudatosult igazán, hogy a segget elemelni a végén önmagában kihívás. Nice man, congrat!!!! :)

Számomra a nyáron Háger Balázs által nyitott Faterpapszli assis Direkt 7C a feladat. Próbálom megtalálni, a legjobb bemelegítés és bőrspórolás kombit, mert a fogásokhoz kell bőr, és nem árt ha fitt a bicepszed. Míg a fiúk, a Morgó és Tudor dinamikus kunsztokra szikkadnak rá (6C, 7A) - én elkezdem dobálni az éles próbákat. Háromszor sikerült eljutnom a legutolsó mozdulatig (két mozdulat a kunszt :P ) de elugrani sem bírom, pláne hogy nem is nagyon látni a Top fogást, csak egy tickmark-ot ami az irányát mutatja, hova érkezzen majd a csuklóm. Végül valahogy sikerül, s magam is érthetetlenül állok a dolog előtt, miként maradt a Top az ujjaim alatt. Kimászok a tömb tetejére, élvezem a sötétedésben a pesti fényeket. 7C első ismétlés ez.

Két nappal később szerdán is ér némi meglepetés, ezúttal Ezüst-hegyen Tomcsival és Bajuszékkal. Ekkor a Gyíkvér 7C első mozdulata akad be, olyan szinten váratlanul, lehetséges eltátottam a számat is. Aztán azért itt is kiderül a két mozdulatos 7C nem véletlen annyi amennyi, még vagy kb. tízszer esek le a lábcserékből az első mozdulat után. Egy végtelen reibungos semmire kell ráállni, amit én nem látok, csak keresgélek a falon. Érezni kell ezt a bouldert azt hiszem. Pont ezért nem is furcsa amikor full sötétben akad már be, fejlámpával, egyszer csak odakerül a cipőm orra ahová szerettem volna, kiabálok a Top-on újfent. 7C - régi álmom volt ez a kunszt, remélem ha ebben a szezonban nem is, talán majd ősszel rászikkadok az ülőstartjára is.
Bajusz is bőséggel aprított, Állócsillag 7C és Szedermotor 7C egy nap alatt. Ez mindenképp respekt szagú Bélám! :-)

Az én "Amnéziám" története

Írta: Izer Bálint

Vissza a jövőbe – back to the oldschool

2011. április 22.

Az egész ezzel a „megszállott” Pistikével kezdődött. Talán abban rejlik a titka, hogy képes finoman adagolni az embernek az információt az új vad ötleteiről. Először csak beleteszi a bogarat a füledbe, utána pedig benyomja olyan mélyre, hogy nemhogy a gondolattól nem fogsz tudni szabadulni, már sóvárogni fogsz, - Csak még egyszer kérlek, mesélj! Beszélt nekem Titokról, Mitológiai homályról, gyönyörű kilátásról és arról, hogy ez Egy abból a kosárból, amire Isten a „Munkám gyümölcse” feliratot tapasztotta, mint egy ráérős nagymama a verandán pihenő befőttekre. Egy hasonlatnál több is rejlik az előbbi sorban, történetesen a nagyik és az idővel való viszonyuk. Ők már nem sietnek sehová, - a lekvár is elkészült- hisz még gondolnak a jövőre és építgetik holnapjukat, de megbékéltek, s talán boldogan ülnek le a vászon elé, ha majd a halál –mint rendező- lejátssza nekik „életük filmjét”. Az én homokórámon az idő kis szemcsékkel gyorsan pereg, néha hetekig nem lapozom el naptáramat. Pedig már az elején tudtam, hogy ez lesz, hisz Pisti előre szólt. Ha szóba kerül ez az Út, elfelejtheted az időt. Abban a percben, abban a pillanatban, amikor azt mondod; - Ez a projektem, és meg akarom mászni! – te elkötelezted magad egy jó hosszú időutazásra. Nem a jövőbe mész és nem is a múltba. Viszont megállítod az időt, a homokszemek nem fognak tovább lefelé potyogni. Hosszú utazásra szánod el magad legbelül, s ki tudja hol a végállomás. Talán minden nagy projekt ilyen folyamatot játszik az ember lelkében. Szeretném ezt hinni, mert ezt tudván az egész életem boldogságok összefonódása lesz, egy folyamatos boldogság.

Amikor először mentünk ki nem tudtam mire számítsak. Pistike arról beszélt elege van már a ziapáncélos „slágerutakból”, az embertömegekből és a zajból. A tömeg zajából. Ide kell menni, távol mindentől. Az egész vidéket akkora ködtakaró fedi el, hogy a mászók több mint tíz évre elfeledkeztek róla. Sok útból kikerültek a nittek, sok helyen a nittek megrozsdálltak. Az öt boltívű barlangban egy út várta hűn, hogy ismétlőre leljék: az Amnézia. Mikor első ízben értem fel a barlangba egy omlós falakkal körülölelt udvar (kripta) fogadott. Alulról a barlangból hideg jön fel, a boltívek pedig teleengedik fénnyel a kis helységet. Néztük az utat, de nem értettük. Sem a mikéntre nem derült fény, sem a miértre. Miért jöttünk ide? Komolyan ezért? A schmutzig szó jutott eszembe, sárgállott a márgás fal, sehol sem volt egyetlen zianyom sem, csupán három már megfakult nitt jelezte, hol másztak fel anno az első megmászók, Kornélék.

Az első próba után nem akartam többször belemenni, tőlem akár haza is mehetünk. - mondtam puffogva.  Láttam Pistike arcán, hogy el van kámpicsorodva, ő sem érti igazán. Majd pár szembevérzős mozdulat után, a görcsös savanyúság oldottá vált, mikor pedig engedtem le a kötélen, már mintha kezdett volna mosoly formálódni az amúgy kétségekkel telt arcon. És még csak az első köztesig jutottunk! A második próbám belém is visszahozta az életkedvet, de annyira erőlködős ez az út… találok más nehéz utat is ha akarok – nyugtázom a napot és elindulunk haza.

De a kocsiban hazafelé mégiscsak beindult a szerkezet a fejemben. „öö  igen ott egy letekerés kimenthet a bajból, aha aztán pedig sarok balra és talán fel tudok nyúlni, viszont az vágni fog szóval sok leukoplaszt kell, aztán bicózok keveset, akkor bírni fogom a betartást, …” – jöttek az ötletek. Pár hét múlva felcsendült bennem a néma riasztó, kibújt a szög a zsákból, kidugta fejét a SZELLEM a lámpásból. Soha egy út nem adott nekem ennyire sok motivációt, hogy feljussak rajta. Vasárnap már én hívtam fel Pistikét, - Szia, hallod kimehetnénk mászni valamit hét közben, ööö Ördög-árokra, vagy Strázsa-hegyre gondoltam ha neked is jó, de inkább Strázsára mennék.

Az oda út nagyon hosszú és rémes hogy mindig hányingerem lesz. Felkutyagolunk a sziklákig. Elég, ha az ember délutánra megy ki, a szikla úgyis pár próbából rommá teszi a bőrt és az izmot. Stand és egy negyedik nitt is bekerült mióta itt voltam. Az út mozgását még mindig nem értem igazán, Pisti szeme csillog amikor beszél róla, vagy elég ha csak ránéz. Full szerelem, HD-minőségben. Kérdezi értem-e már a lényegét? –Hát nem igazán.

Azt mondja az elején ő sem értette az hogy lehet, hogy akik megmászták ezt az „ocsmánynak” tűnő falat, mind azt mondták a leggyönyörűbb mozgás a világon. Mi lehet a Titok?

Körvonalazódik valami

2011. júniusa

Egész nap másztuk felváltva. Mikor reggel kijöttem még tíz mozdulat hiányzott, estére pedig ez a szám 1-re csökkent. Minden mozdulata nekem külön-külön nehéz. Este mielőtt hazajöttünk a naplementét néztem fentről és azon agyalok, mikorra tudok felerősödni erre eléggé. Látom magam kívülről: ahogy akasztok, ahogy sarkazok, ahogy feszül a vállam. A távoli Dorogot nézve észreveszem, hogy messze füst áramlik ki egy gyárkéményből, odébb pedig aranyhíd csillog a kanyargó Dunán, ahogy elbújik a nap. Érzem, ahogy gyöngyözik az ujjam vége, bizsergek s tudom, már értem a Titkot, s teljesen a hatalmába kerített az Amnézia.

Biztos ami biztos

A fenti kunsztmozdulat annyira nehéz volt, bárhogy próbáltam nem sikerült megcsinálni. Bizonygattam Pistiknek ez így túl nehéz, nagyon elfárad az ember mire ideér, biztosan nem így mászták anno. A második Boulder Jamen találkoztam Ravadits Kornéllal az út első megmászójával és megerősítette félelmem, miszerint pontosan úgy mászták ahogyan mi próbáljuk.  

2011 kicsit több haj, kicsit kevesebb szakáll

3000 Forint.

2011. július

Ennyibe kerül elmenni nekünk fejenként Pistikével Veszprémből Strázsa-hegyre. A negyedik alkalommal jöttünk ki, gatyarohasztó a hőség. Fent a barlang nyomja a hideget, de szívem szerint még a bőrömet is levenném, olyan meleg van. Az út mászható melegben is, de ilyenkor annyira túl kel szorítani mindent, a fogások meggyűrik a bőrödet, az irha begyullad és nem tudsz fogni többé. Fent a pihenőben érzem, hogy végre eljutottam arra a szintre, amikor a pihenőben való lógás nem fáraszt le. Egy új bétát próbálok a tetejére, de egyre jobban körvonalazódik bennem a gondolat, hogy nem fogom tudni máshogy megcsinálni, csak mint Pistike. El sem hiszem, de beakad a sarkazós mozdulat. Viszont mindig kijön a sarkam a cipőből ilyenkor. Tanácstalanul lógok a kötélben. Nézem a cipőm sarkát, és a sarkamat ami levegőzni vágyott. Visszaigazítom. Mit lehetne csinálni, hogy ne jöjjön le. Pisti annyit mond, vegyél egy normális cipőt és ne a Lokitban próbáld.

 

 

 

A hüvelykujj tartson az a lényeg!

indulás a reibire

 

 

 

Messze még a hajnal, 3 óra 20

2011.október

Féltem kicsit az ötödik alkalomtól. Október vége van, vagy 3 hónapja nem mentem bele az útba. Pihent, mert pihentetni kellett. Ezúttal Borbély Gábor is csatlakozott, a már már szokásos két fős csapatunkhoz. Hamar a lényegre térünk. Én kicsit nehézkesnek érzem a mozgást a tetején, alakulni kell rá azt hiszem. Gábort már a buszon felkészítettem, hogy ne keseredjen majd el ha nem fog menni, ne szomorkodjon. Az első próbája fantasztikus volt, gyakorlatilag, 4 ülésből átmozogta az út összes mozdulatát. Pistike csak a száját húzza, én hümmögök. Sokkal jobb hogy nincs olyan meleg, talán a vége könnyebb, mint nyáron. Ráérzek végre a tetejére, és a pihenőtől felmászom egyben a standig. Nagyon kemény csak ezt a részt külön adnám egy 7b+ ra.

A beszálló nekem nem megy rosszul, sőt, a dinamikus mozdulat is meglesz kétszer. El kell kezdeni fejben is edzeni az útra, mert ha a pihin az ember nem tud megfelelően regenerálódni és nem szedi össze magát fejben, akkor a felső rész ledobja. Az pedig túl nagy ár, nem éri meg kockáztatni. A tetejének igenis készség szinten kell mennie, hogy ha az ember eljut oda, féldurrantan se lehessen kérdéses a megmászás.

 

Reel Rock és mégis csöndben maradunk

2011. november

A Corvin mozis filmfesztivál életem egyik legjobb döntése volt. Robiékkal mentünk el. A mozi tele mászókkal, fantasztikus. Bal oldalt leülnek Osziék, nem sokkal tőlünk jobbra Kangyal Andris. A filmezés után véletlen a közeli vendéglátó ipari egységben találkozom Kornéllal ismét. Előző nap került fel az Amnéziáról vágott videó és mint mondja valóban másképp csinálták a tetejét. Hirtelen jött a töprengés, most mi legyen. Próbáljam tovább a már-már begyakorolt módon, vagy a „régi”- bétával? Este a Margit-hídon sétálok és várok a hatosra. Kornél mesélt nekem arról ők hogy csinálták, hogy lendült ki, fejből mondja ennyi (mennyi?) év után is az utat. A holdat nézem és ökölben a kezem.

Még este írok Pistinek facebookon, hogy tegye félre a hétvégét, mert motiváltabb vagyok, mint valaha.

Pilis te drága

2012-03-18.

Hónapok telnek el az Amnézia érintése nélkül. A Kruspér utcai pincében, ahol a srácokkal edzünk elszántan, izzadságcsppek milliói hullanak alá, mégis még mindig nem érzem magam elég erősnek. Magyar Kupa versenyen Gábor a 8. én a 12. helyen végzek, mindig abból merítünk motivációt ami van. A tavaszi első napsugarak eszembe juttatják a vadat, és új löketet kapok.

Emlék

Csalfa bűbájba bujtatod,

Idővel szürkére koptatod,

Elrejted mélyen szépen,

Lakatot kötsz rá éppen,

Porát mégis törlöd folyton

Zárát piszkálod meg ne fojtson,

Mint a viszketés olyan-

Édes fájdalom-folyam.

(kovács bence)

2013. május

http://sevenc-plus.blogspot.hu/2013/05/strazsa-mazsa.html

Tomikát sikerül felmotiválni, hogy meglessük a barlangot. Mivel az alja sajnos vizes elmarad a flash próba, bár tetejét Tomi simán mássza át. Nem megy nekem sem kifejezetten rosszul, de a dolgok állása most azt mondja még nem vagyok elég ehhez. A sending-train – ahogy később Barnuska fogalmazott valóban beindult. Májusban Tomika, Nándi, Barnuska és Zoli is megmásszák az Amnéziát, ráadásul Zoli másodikra. Mi a fejsz? Egy évvel később pedig Pistike tett pontot a saját Amnézia története végére. Én majdnem két évet pihentettem, mire idén télen újra belopózott fejembe a gondolat, -Csak meg kellene már mászni!

Van élet a pihenő után is…

2015.03.06.

Simon Bence jelentkezik. Habár a HÉV-en Budakalász felé megbasznak az ellenőrök 250Ft-ra, szinte mosolyogva adtam át a lóvét, semmi sem tudta elvenni a kedvemet. Végre újra úton a projekthez. Nagyon kíváncsi voltam. Egy hónap specifikus edzés után, az előző éjszakai bulit 23 órakor magam mögött hagyva, s elköszönve: - Bocs srácok haza kell mennem, muszáj sokat aludnom. Nem akartam, hogy bármilyen tőlem függő tényező rontsa a teljesítményemet. Napok óta „felügyelt” étrendet és kiadós alvást írtam föl magamnak – amolyan megszeghetetlen tanácsként. Az első átmozgás sokkalta biztatóbb mint bármelyik próbám az elmúlt években. Miután Bence is próbálja még több apró részlet ülepedik le bennem. Figyelem Bence lábellógatásait és a saját testemen is kísérletezem, hogy tudnám minél stabilabbá és statikusabbá tenni a fenti pihenő utáni mozdulatsort. Régen az alján lévő dinamo (amit rajtam kívül mindenki meg tud statikusan csinálni…ez érthetetlen is számomra?) nagyon kifogott rajtam. Érzem nagyon az erősödést, ugyan nem könnyű de mindent beleadva meg tudom csinálni, s úgy érzem ez a mozdulat többé mrá nem választ el álmaim útjától. A béta végül letisztul, az ujj letekerve kész vagyok az „első” próbára.

Amikor a zsebet elkapom a dinamóból, zihálok, görcsösen akasztok és a pihenőben sem tudom lepihenni megfelelően magam. Az a forgatókönyv amit korábban megírtam magamban, hogy milyen lesz majd ennek az útnak a megmászása; na ez a forgatókönyv nem tartalmazott pihenő utáni kieséseket. A valóság viszont sajnos tartogatott egyet s mást. A 4. akasztófogás előtt esek ki, valóban az ordítást lehet hogy Dorogon is hallották.

Bence hazafelé amikor pakolunk a csomagtartóba megkérdezi: -Felfogtad hogy ez akár meg is lehetett volna? –Itt még nagyobb súllyal nehezedik rám a valóság.

Otthon majdnem hogy nem tudok aludni. Forgolódom, arról álmodok hogy kimászom a barlangból és fent gyönyörködöm a Duna kanyargós képében, megfürdök a nap csillogásában. De reggel felébredek. Az elkövetkező napokban azonnal leszervezem a következő csapatást. Fidy Marci a biztos partner, mindenre megpróbálok figyelni a felkészülésnél. A vitamin bevitel, a végtelen sok alvás. Kedden erő-álló edzést csinálunk Tomcsival, ami végül az ujjerő plafonjában 32-34 mozdulatos boulderekig vezet. Másnap Háber Balázs applikációjára nyomjuk a betartásokat a beatmaker-en, érzem hogy talán még sosem voltam ennyire erős. Próbálok hideg fejjel és hidegvérrel gondolni a péntekre. Egész héten verőfényes napsütés és tavaszias idő, de látjuk hogy csütörtök-péntekre hidegfront jön. Viszonylag kevés csapadékkal, talán még jó is lesz ha lehűl kicsit…

beszerelések

"nincs az a drog amivel a kinti fal 20m lenne.." S.B.

Péntek tizenharmadika- a megmászás kálváriája

2015.03.13

Reggel az ébresztőóra előtt 5 perccel megébredek. Nyújtózkodok ráérősen egyet, majd ahogy eszembe jut felpattanok és elrántom a függönyt. A kép ami fogad teljesen lesokkol. Esik az eső. Az ég szürke, a kollégium udvarán tócsák állnak lassan össze kis tavakká. Nem öt perce kezdhette el, pár órája már biztos esik. Ez a teljesen normális természeti jelenség mintha álmaim nőjének telefonszámát áztatná el éppen, tragédiával határos módon szomorúan mondok le a mai Strázsa-hegyről, s a mászásról ott. Utolsó reményként kezdem Marcival a levelezést facebookon. Ez viszont szikkadtabb mint valaha.

Ez az az időkép, ami reggel Fidy Mártont nem készteti megállásra!

Úgy nézte a Radaron, hogy elkerülte a térséget...Ő úgy nézte Fater!!!!

Ideje megmotiválódni. Amnézia Team '15

Bár Balázs szkeptikus, Marcival érvre érvet téve sorra győzzük meg Balázs, hogy csakugyan jó lesz ez. A Moszkva téri szokásos pékségnél már ismert találkozó. „–Ja maga az, akkor az Erzsébet utalványt is elfogadjuk!” Rendben akkor; Briós, sósperec, kakaóscsiga mindenképpen lesz. Najó legyen két perec – úgyis mindig finom.” Ritkán bűnözök, de már nehezen tudok elképzelni egy mászós napot, ahol a kocsi hátsó ülésén ne a kis termoszból szürcsöljem a kávét a Briós mellé. Ez valahogy kialakult.

Dorog felé tartva az alacsonyan fekvő esőfelhők nem nyugtatnak meg, de az aszfalt alig nedves állapota már annál inkább!

Gyors tempóban ütjük fölfelé, az utolsó lépések már majdnem futással határosak, rohanok a kunszt alá.

-Száraz!!! Minden teljesen száraz!!!

Nagyon nagy öröm, még sosem örültem így száraz sziklafelületnek. Az első kísérlet igen bíztató volt, Marci átmozog, Bajusz már csak felelevenít, ő is a megmászásra apellál. A második próba nekem próba marad, Balázs ellenben lebünteti az Amnéziát. Végtelenül szépen, technikásan.

Én továbbra is minden próba után találok finomítani valót, így újabb hüvelyk ujj használatot, egy új akasztó pozíciót – srácok segítenek paramétereimre szabni a legjobb lehetőségeket. A harmadik próbánál szakad meg bennem végül teljesen a fonal. A Titok fonala, melyet először megértettem, ragaszkodtam hozzá, edzettem érte, leülepedni hagytam, majd újra visszajöttem. Érte. A fonál visszahúzott. S most ahogy annyira görcsösen közel kerültem a végéhez és csak túl akartam lenni rajta ismét levetett. E próba után nagyon zavaró volt, hogy tényleg elkezdtem „túllenni” rajta, s nem igazán arra koncentrálni, hogy átéljem az itt töltött időt. Ezt a bazi nagy mázlit, hogy nem esik, hogy nem lettek vizesek a falak, hogy kint lehetünk a természetben, ahol murva van a talpunk alatt, szikla a fejünk felett, ahol homokos füvön sétál fel az ember, a barlangban ahol teljesen azt csinálhatunk amit csak akarunk. Persze nyilván itt is törvényekbe ütközhet az ember, mint Magyarországon mindenhol. Csábít ez a tiltott gyümölcs. Hogy megízlelhetjük, hogy leszakíthatjuk. Talán ezért szeretek jobban itt lenni, mint az Eső-fal alatt? Lehetséges, bár azért ez túlzás lenne. Egyszerűen csak bejön ez a kis kápolna. 

áthajlási ráta

Balázs beszálló bétája kiadós!

ha tart a kéz...

és a sarok is.

 

a kripta

megmászásra felkészülve

A fenti boulder kunszt.

 Szerencsére van annyira népszerűtlen a blogunk, hogy (bízom benne) nem olvassa egy sem a Tisztlet Mályi Természetvédő Egyesület tagjai közül. Ha mégis, jelentem alássan a tojások még nem keltek ki, 5db ott fekszik az 1méter széles fészek alján a Búvárharang fölött. A bürokrácia az élet „nemi betegsége”. Elrontani valamit ami jó is lehetne. De hát ilyen az élet. Dean Potter jut sokszor eszembe: „Ha le akarsz ugrani az El Cap tetejéről basejumppal, akkor veszel egy ernyőt és leugrasz. Nem kell foglalkoznod a rendőrökkel, a büntetéssel. Ha akarod megcsinálod és kész.”

Kicsit meg kell hogy szellőztessem a fejem, felhívom Tamáskát, mindig tud pár jó szóval biztatni – most sincs ez másképp. A második próba után ki szerettem volna szerelni, de Marciék rávettek még egy „mérkőzésre”.

Kicsit az esélytelenek nyugalmával állok neki, s a pihenőig minden rendben. Egy percre átfut az agyamon, mivan ha nem merek majd továbbmászni, de elhessegetem a gondolatot mert: Eldöntöttem, kihagyom az utolsó akasztást és felmászok a párkányig. „Döntöttem, legyen tánc!”

  Amnézia 8a from Izer Bálint on Vimeo.

Először nem is értem hol vagyok, annyira új ez az egész szituáció, ilyen még nem volt egyben. Aztán elönt az eufória. Nem máskor történt meg, MOST történt meg. A 8. napon, a nagyon sokadik kísérletre. A leghosszabb projektem, valószínűleg a legnehezebb sportút amit eddig megmásztam. Semmit nem akarok mondani a nehézségére, mert az már nem érdekel. Vannak utak amiknek odáig vagyok a fokozatáért, egy szép szám is tud számomra kedves lenni. De Itt, Itt és Most nem fontos semmi. Rommá durrant alkarral mászok ki a barlangból és kötöm rá a kötelet a fenti fára, beereszkedés és kiszerelés. Utoljára még megnézem magamnak testközelből. Kicsit mosolygok is, olyan érzés ez mint egy rég vágyott lánnyal lefeküdni. Megtörtént a dolog, ezt már nem tudod visszacsinálni. Még ha fura is mondani, mégis azt mondod, ez most már kicsit az enyém is. Szívesen osztozkodom, de bármi történjék is, Ő már az enyém is. S követem is majd a jövőjét, a meghódítóit, standakasztóit… vagy hogy is fogalmazzam.Iggen, lehet mondani ez egyfajta kis birtoklási mánia féle, de mégsem. Ez nem bűntett ahová visszajár az ember, se nem tűzcsap amit megjelölsz. Ez csupán azoknak a dolgoknak a tiszteletben tartása amit magáénak érez az ember. S néha érzünk magunknak olyasmit is, ami sohasem lehet a miénk.

Este már Veszprémben isszuk a söröket a VEFK tagjaival, megmondani sem tudom, hány velős pirítóson vagyok túl, de hogy őszinte legyek nem is bánom. Hajnalban a hazaséta során nosztalgiáztam kicsit. Középsuli alatt is mindig, amikor hajnalban mentem haza a mászáson agyaltam, a projekteken, az edzésterveken, az utak amik még hátravannak, helyek miket látni szeretnék, utazások és emberek.

Eszembe jut még egyszer a kunsztban való flow élmény és a kimászás eufóriája. Őszintén kívánom, hogy más is érezzen ehhez hasonlót, -Micsoda utazás faterok… megáll az eszem! 

megmászós selfie