2015. szeptember 29., kedd

Boulderezés kötéllel, avagy Frankenjura, a sportmászás mekkája

Frankenjurai napsütéses életérzés


Vagy a Jó Isten kezemunkája intézte így, vagy a szabadságolások, vagy a sportorientált időzítés… a fene se tudja. De ami tény az tény, csináltunk egy fb csoportot 8 motivált taggal akik Frankenjura-ba szerettek volna menni mászni másfél hétre, a nyár utolsó hónapjában. 
Amikor csekkoltam a jelentkezőket az állam a space-ig esett… Papp Márton Simon (wtf, azt hittem egész nyáron programozik?!), Fekete Ákos (wtf?azt hittem már rég nem is mászik?!), Lővey Tomi (wtf? azt hittem csak a boulderes tripek…).
Egyszóval szerveződni látszott egy olyan csapat, ami borítékolta a kellemest a hasznossal, a mokkolást a sörözéssel, a kemény veretést a lötyögéssel, a vadkempinget a luxussal. Mertha egy sötét barlangban gázfőző lángjánál csinálsz véresre átsütött marhahúst… az bizony luxus. A többit pedig már nem is magyarázom. Egyébként további önjelölt világsztárok voltak nyílván; a mindig álomvilágban, a mosolyok országában élő Tamáska, a szókimondó (brókertempóban 142 campust csináló) Simon Bence, illetve talán a kedvenc főshősöm-e kis csapatból, a kölyökképű, önmaga paródiája, most-markusbock-szakállal debütáló Fidy Márton. Akit elsőként kellett volna említenem, (de mégsem tettem) nyílván a feminizmus örök és dicső képviselője, a női egyenjogúság úttörője Szabó Zsuzsa Bobi, a csapatunk egyetlen női tagja. Mindig jó ha van egy lány a csapatban, ébren tartja a reflexeket, kicsit javítja modorunkat, nem ősemberesedünk el teljesen a barlangban lakás során. Talán.
Olyan tevékenységek zökkentenek ki egy nő társaságában, mint a fésülködés, fürdés, számos apróság mely nélkül egy mászótripp amúgy el képes menni, s most mégis beleerőszakoljuk a megszokott rendbe. Rend? Fogjuk rá… A mászások az én szemszögemből lesznek leírva, a képeken megpróbálok némi általános hangulatot átadni. Különösebb felkészülés nem volt. Állóképességet Kis-Geri adott, elkezdtem két héttel indulás előtt lyukakban lógni, illetve beiktattam egy két bitang maxerős edzést Veszprémben Pistikével. Mindig volt megmenetel....
Sufni tuning - zugedzések maxerőre
bevásárlások világnapja
bepakolási Ibrahim utca
Augusztus 19. 13:13 perc. Meggyulladt az első rakéta, elkezdődött a trip, végtelen autópályák, végtelen egyenes szakaszai. Bobi zenék, némi Alt-J is felcsillant ami többé kevésbé lehozta nekem a musicot. Szerda éjszaka érünk ki a Tamáska által megadott titkos spot helyszínére. Korom sötétség és egy barlangot szerettünk volna megtalálni az erdő mélyén, melyet átszel egy turista út.
a barlang szája bentről
bent...
Végre két év után újra itt, a szürkés kompakt sziklafalak, a végtelen formájú fogáskészletükkel, melyek színe a zöld minden pompájában játszik az erdőre rátelepedő finom mohától. Ez a moha dolog még többször elő fog jönni, moha-fun vagyok.
Fokozatok sokszor inkább oldschool vagy kemény-re érezhetőek, nittek gyorsmenekülősek, standok egy pontosak. Ez ahogy figyeltem később a magyar csapatot nálunk is okozott némi fennakadást… de úgy látszik a „kétpontos gyorskarás” megoldást hamar sikerült elengedni, és nemsokára már azzal poénkodtunk, hogy nem a bulin csomókat számoljuk meg a trip végére, hanem a standban átszereléseket. A (szar) viccet félre téve, Frankenjura-nak tényleg van valami saját hangulata, valami végtelen feelingje, amit átsző a Güllich misztikum, (mely azért lássuk be kicsit mainstream már!- mondom én…) a reggeli kávék illata, a favázas házak, melyek a végtelen jó cukrászdák és kis kávézók örök otthonát szolgálják. A táj hullámzóan váltakozik a sűrű erdők és megmunkált búzatáblák és ültetvények között, az aszfaltos út, mely legtöbbször épphogy csak elég széles két autónak, tökéletesen követi az egykori szekérnyomot. A dombok közül maximum 5-10km-ként kis városkák és falvak bukkannak elő. Minden hol van egy kis főtér, minden autentikus, minden olyan kávéházas, kanyargós, kisutcás. Jura északi térségében a völgyek alján patakok és folyók csörgedeznek, keresztül a campingeken, szektorok mellett, városokon át. Egy igazi gyönyörű kis meseparadicsom ez, ahol az emberek mosolyognak és köszönnek mindenkinek. Tényleg ha jura-ról beszélünk érdemes pár szóban megemlíteni a helyieket, mert tényleg nagyon kedvesek és csodásak. Én az első nap felvettem azt a szokást, hogy köszöngetek mint a helyiek, talán jól esett egy kicsit helyinek éreznem magam ott, ahol az talán sosem leszek. Kicsit kiismerhetetlen ez a vidék, a végtelen szektorszáma és útjai miatt. Azt sem lehet mondani, hogy „csaklyukas”, „csakperemes”, szerintem találni itt mindent a 30 méteres áthajló falakig. Tényleg egy tökéletes sportmászó paradicsom. De egy kis felvezető után, jöjjön némi beszámoló az itt eltöltött 10 napról :

Taigetosz pozitív: Ránézésre életképtelennek tűnő személy, minimum gyógytesis. Példának Adam Ondra szokott régebben szerepelni.
Extra jatt: Fidy Márton-tól származik, az út végén, a stand környékén történő plusz erőbedobásra utal, amikor azt hiszed már nincs de mégis van.
Wellness mászó: Lásd pl Tóta Ádám és mindenki, aki a kocsitól történő 5 percnél több sétálásra fintorog, ferde biztosítási talaj esetén ott nem mászik stb…
Riszki biznisz: rázós, necces dolog, bármire használható aminek a kimenetele kétesélyes.

Day1. Első nap meglestük ezt a Homecrag-et, ez egyből beszippantott minket (vagy csak engem?), hogy de jó is lesz ez a másfél hét mászás. A barlang, mely a szállásunkat adta Velden közelében számos előnnyel kecsegtetett. Két oldalán utak futottak 6b-től 8c+ ig.
Reggeli után egy oldschool 6b-vel kezdtünk, majd Bobi egy 7a+ -ra én egy 7b+ ra szikkadtam rá. Os akartam próbálni, de nem adta annyira ismeretlenbe a kőzet, bár tény ami tény, power az volt még bőven. Második próbára sikerült is megmászni a rövid csodát, mely kőzettípusa álmaim legszebb fogáskészletét is felülmúlja. Ez az első 9- megadta a jura feelinget.
A homecrag után a többieket az általam már ismert Ankatalturm-hoz vezetem. Két éve itt maradt egy komoly projektem, mely piros hatalmas betűkkel szerepelt a túra során megmászni tervezett utak listáján.
Képzeljetek el egy áthajló falat, ami – mint egy sajt – végtelen lyukakkal vezet fel a no-hand-es standig. Azért nem végtelen mélyek és akadósak azok a lyukak, 7c nehézséghez vannak mérve. Az út esszenciáját egy beszállóboulder adja az első nitt alatt, két két ujjas egyujjperces lyukból kell továbbnyúlni egy három ujjasba mindezt körülbelül 45 fokos áthajlásban.
Jobb kéz a kétujjasba
Megy a bal is a kétujjasba
nagy nyúlás a három ujjasba
akaszt
Bobi mumus mozdulata
Pár éve sötétben fejlámpával sikerült kiesnem a kunszt után, mert mellényúltam egy megmentő kantárnak. (Kantár, kancsó: lást szótár!) Két nagy anyázás közben estem akkor le, és tudtam hogy hosszú időre el kell búcsúznom ettől az úttól. 2013-ban ott maradt ez a játszma és a rákövetkező évben pedig sokkal inkább az Alpokba vágytam, ki akartam próbálni a sportmászást grániton, mely addig teljesen távol állt tőlem, így az éves nagy trip Zillertal-ba vezetett.
Ez a hosszú jegyesség idén nyárig tartott, amikor is körvonalazódott a Frankenjura-ba utazás lehetősége. Tudtam, ha valamit ezt az otthagyott bizniszt mindenképp most hazahozom.
A hozzáállásommal nem is volt baj (itt még), ám az első éles(nek mondható) próba annál gyászosabbra sikerült.
Eközben Bobi is rámotiválódott a KávéErő-re, próbáltam ellesni ezt azt, kitalálni mit csináltam okosabban két éve, de valami nem volt rendben. Kikötöttem a csomót, mérgesen rángattam a kötelet, hogy akkor Ennyi?
Teljesen biztos voltam benne, hogy bennem van az út; inkább afféle parafaktor volt érztem, a tény szabályozott le, hogy lesérülhetek ebben. „Clear your mind of can’t.” Nem akartam gyáván megfutamodni, ezért toltam rá egy egy-életem-egy-halálom próbát, ahol klappolt minden.
A trip első 7c megmászása volt ez, revans. Dezső küldheted a Café Kraftos tréning pólót. ; )
megmászós selfie
Marci egy 9- páholyából figyel...
már már legendás Lővey egykezesek...
Tomi kritikusan bírálja a francia gyarmat termékeihez képest...
fidy mereng...

Café Müller

hálózsákszörny
Trip
Sok lehetőséged van, de az alábbiakat mindig érdemes figyelembe venni:
-          mennyi bőröm van, mennyi erőm van, kell-e beiktatni pihenőnapot,
-          mennyit akarsz projektelni, mennyit akarsz megmászni, inkább csak a számodra könnyebb egy-két próbás fokozatból mászni, vagy többet a nehezebbekből is nem törődve a próbák számával és esetleg azzal, hogy a mászóhely szektorainak végtelensége és a többiek kedvét is figyelembe véve nem biztos hogy lesz alkalom sokszor visszamenni egy projekt miatt.
-          Mennyire rugalmasak ebben a többiek, mennyire nem,
-          Mi az a minimális fokozat ami legyen a szektorban, mi az a maximális fokozat ami szintén nem árt ha van, és mennyi út az ami miatt már érdemes elkocsikázni oda és szemezgetni.

A SPORTMÁSZÓ felfogásba bizony nem fér bele az, hogy majd kimegyek lötyögni és majd lesz valami, mivel a sportmászás a végtelen sok kis nüansz összessége, a hozzáállás mely borítékolja a Sikert vagy a Kudarcot.
Ki lehet úgy is menni, hogy majd kinézem magamnak a projektet és majd elkezdem magam kitalálni, de ki lehet úgy is, hogy már a túra előtt egy hónappal megy a végtelen youtube videók közti válogatás, mi az ami fekhet, milyen bétával, mi az ami tetszik, mely szektor ami napsütötte, mely árnyékos, mely mászható esőben is, hol van az olcsó 8a és a könnyen on-sightolható 7b. Igazából ha valaki utánajár megtalálható a vérmes fokozatok közt is a baráti, az olcsó, a küzdős, a ritkán mászott. Ezek nagyon fontos információk.
Éppen ezek miatt a kis apróságok miatt érzem én azt, hogy a túra valójában nem a kocsibaszállás pillanatában kezdődik el, hanem jóval előtte amikor már tervezget az ember, kiszűri a felesleges információkat, próbálja összpontosítani az erejét és felkészültségét arra az egy hétvégére, hétre, vagy 10 napra amin aztán lehet teljesíteni. Később keseregni már felesleges, minden otthonról álmodozott standakasztás fals. Van 10 napod és ebből kihozni a maximumot, HA célorientáltan állsz hozzá.

Részemről ez az alábbi metszetet jelentette:
-          minél több utat mászni (ezt napi minimum 6-7 utat jelentett)
-          Minden nap próbálni 7b+ vagy 7c nehézséget (vagy nehezebbet)
-          rövidebb utakból sokat mászni
-          a lehetséges előre eltervezettek közül valamelyik projektre rászikkadni (legyen 8a+ vagy 8b, akár több nap próba is mehet rá.)

Day 2.
Az első komolyabb sikertelenség a második napon jelentkezett. Szintén egy már korábban kiszemelt utat szerettem volna próbálni: Omaha beach 8a. Az első átmozgás során kiderült hogy függőleges, vagy majdhogynem befelé dőlő falon lévő mikroperemekre nem elég a maxerő és egy mozdulatot sehogy sem tudok megcsinálni. Ami másik kis pofon pedig a Café Kraft mellett futó Café Grande volt. Előbbivel ellentétben ez az út felmegy az Ankatalturm tetejére teljesen, így kb. 30 métert kell mászni, a középtájt egy no-hand, ezenkívül fejmellé sarkazásos boulderes betét az elején, erőkitartásosabb és a fenti no-hand után is egy igen pukkantós maradék 7b körüli mászás jön. Mondhatni lefőzi a kávét rendesen. Mivel psziché gondokat is éreztem, inkább betoltam ezt az utat a; talán jövőre, talán majd egyszer, de biztosan – fiókba, az Omaha beach mellé.
Mano örül a fejének... mászáséknál lesz. CTRL+C


Pózolj favázasházzal!
Day 3.
Ez a nap végre két számomra is teljesen új szektorba vitt, úgyhogy teljes motiváció fűtött. Először a Roter Fels nevű csodaszép Tóparti szektort lestük meg, mely maradjunk annyiban barátok közt inkább látványra erősebb, sajnos a kőzet nem a legbarátibb, nem is egy gyakran mászott szektor ez. Két 7c-t próbáltam, egyikből a harmadik akasztásból menekültem le (Tamáska a negyedikből!), másikból pedig egész az utolsó nittig jutottam, de getto mohás varázslásnak tűnt úgyhogy inkább szkippeltem a dolgot. Tamáska később az on-sight megmászásánál lerúgta az egyetlen igazán jónak mondható lépést a beszálló bouldernél… talán egyszer újramássza valaki. : - ) Egyébként Tamáskának nem volt rossz nap ez, másodikra csűrte le a szektor egyik 8b-jét, melyet pár nappal később Bence is bezsebelt.
Nem mindig pózolsz szikla alatt, de ha igen azt az Action Direkte alatt teszed...
A másik szektor a Maximilians wand volt, ami igen népszerű hisz itt fut a Krottenseer turmon a Wallstreet, mely a világ első 8c útjaként van számon tartva Wolfgang Güllichtől. Bobi, Marci és én is átmozogtuk az-e tömbön található Hitch-hike the Plane 7c/c+ szintén Güllichtől még 1984-ből, mely a mellette futó John Bachar útjára Chasin’ the Train (7c) –s útra volt a válasz. Zsinórban a negyedik mászónapon pont is került a végére, Marci, Bálint és Bobi sorrendben. Számos későbbi beszélgetésre adott okot, a kimászás utáni dühöngésem, amikor is köztest kihagyva az életemért mászva próbáltam túljutni a nehéz részen ki a pozitív falra, lent a turisták pedig elszörnyedve hallgatták a számomra oly önfeledt és szép pillanatokat. Nagyon szép vasárnap volt ez melyet már Robi is megtisztelt a társaságával, meglátogattuk az Action Direkte-et túristásba, kirándulósba, pózerbe.
megfürdések a 15fok körüli patakban
 
A délután számomra még egy nagy ajándékot tartogatott. Volt egy út (Defenders of  the Fait) mely rendkívül érdekelt, egy sötét zegzugos kis áthajlásból való kimászás, inkább kiboulderezés kötéllel, valóban csak három akasztás kétujjas lyukakon és pár kis peremen. Farkas Tamáska és Simon Bence tavaly OS/Flash mászták, szegény Bence le is sérült benne. A hitch-hike megmászásom végtelenül bemotivált és mivel Tamáska és Bence másztak épp (tőlük szerettem volna bétát kérni a flashhez) mohó voltam és úgy döntöttem megpróbálom on-sightolni. Talán sosem szorítottam még így össze a fogaimat, nagyon nagy öröm volt az első ilyen fokozató OS-em. A régi kalauzban még 9+ volt, ma már 9-/9 re mondják a hivatalos nehézségét, a 8a rendszerben a legtöbben 7c-ként tartják számon…
Sosem szokott jó lenni a forma az egybemászott napok során, de jurában valahogy fokozatosan egyre inkább jött meg az erő.
Harmadnap este a barlangban igen meghökkentő látvány fogadott minket, hálózsákok széthordva az erdőben, kajás doboz elvíve 100 méterrel odébb, sátor kinyitva, tej kiöntve. Valaki finom célzást tett rá, hogy nem bírják az itt kempelésünket. Másnap reggel egy vadőr is meglátogatott, faggatva minket a tűzgyújtási szokásainkról. Andersen meghalt nincs mese, innen menni kellett tovább.
tónus rendőrség
 
Mano otthon érzi magát
Amikor Marciról kiderül, a 10 év tornász múlt...
megy a szettelés, melyik szektorba menjünk...
Day 5. (pihenőnap…SE)
Úgy voltam vele pihenni kellene már, de valami nagyon mászni akart bennem. Teljesen új szektor, szebbnél szebb falak és utak. Ekkora már levetkőzi az ember a kötéltársával lévő távolságokat, végtelen ortóskodások mentek már, végtelen szettelések és kutya pontok gyűjtése Marcitól. Egyik biztosítás közben könnyesre röhögtem magam, egy órával később pedig minimális ijedségek, félelmek kaptak él, már jócskán benne vagyunk a trip-ben. Egy 9- második próbára volt a legjobb teljesítményünk.
Este korábban tértünk vissza a barlang szálláshoz, ahol Tamáskáék által ajánlott (vagy inkább nem ajánlott?) egyik 8a-t akartuk megnézni. Az átmozgások nem sikerültek rosszul, bár egyel nyitottabb csípő nekem nem ártott volna. Áthajlásból kimászós boulderbetét, majd végtelen kis fogások, spárgázva a falon, sokszor majdnem nohand-et tart a láb, de mégis valamiért mindegyik mozdulat nehéz, mármint egyikből a másikba eljutni az.
Marci másnap korán reggel meg is mászta összességében harmadik kísérletre. De a meghökkenések világnapját korántsem a Ludwag hozta el, hanem az Omaha beach. Délután ez is be akadt Marcinak, amivel a második 8a-t mászta meg egy nap alatt, Bobi ezalatt megmászta a Café Kraftot, tőlem pedig a tulaj szó szerint visszalopta az általunk korábban ellopott székét. Igazi deficites nap a részemről…
Omaha Beach 8a
benézed a csajom...megtalállak!
Emlékkönyvbe írások a mesternél.

Day 7. (Ringlerwand)
Az új szállásunkban ébredünk, kevesebb a por mint az előzőben. Egy pár nappal korábban Tamáskáék által meglátogatott szektort lestünk meg (Tomika 8a+ OS), mely sajnos csak nekem nyerte el igazán a tetszésem. Először gyorsan megnéztünk egy 8a-t, amiből gyorsan ki is menekültünk, majd részemről egy 7c+ következett(Natrix natrix). Boulderes mint a pokol, három próbából lesz pipa.
Elkezdem masszírozni az egyik gyöngyszemet, Eye of the Tiger 7c+. Látszik, hogy valami irdatlan boulder van a beszállónál, ami nekem végtelen fejtörést és izommunkát okoz… de nem jutok fel. Káromkodási repertoár bővítés és bent hagyott köztesek maradnak csak a falnál. Bobi és Marci egy szittya 7b+ ra motiválódnak fel, bence 8a.nu kommentje csak ennyi: Izer út. Beszállóboulder, csízi befejezés.
Civil war 7b+
 
Eye of the Tiger, 7c+

a bűz elűz
reggeli levések

csendélet
a görbe kisujj
 
 
Ákos és szájmonbí

Amikor Izer megfogdossa szájmon szerszámkészletét

és ő meghálálja...
just head Action Direkte 9a
Day 8.
Back to work. Először egy végtelen nagy falhoz megyünk (Das Geschenk hazája), de számomra inkább rettenet mint ajándék a fal, így nem mászom csak fogom Marcit. Délután megyünk át a Ringlerwand-ra ismét, ahol őrületes projektmasszírozás veszi kezdetét. Marci és Bobi a végtelenül szemét 7b+ próbálnak, én ziázom és káromkodom leginkább. Minden próbán a folyamatos közeledést érzem, valami béta mindig csiszolódik, de mégsincs meg és többször kiesek az utolsó mozdulatban. A lehetséges repertoárokból már mindent felhasználtam. Tényleg olyan ez mint valami számítógépes játék, ahol dobod be az advanced dolgokat. Hopp egy ujjabb térdletekerés itt, egy egy bónusz légzés ott. Végtelen játék a test és erő paramétereivel. Az út kunsztja egy reibungos lyuk/perem féleség, melyre kényelmesen nem fér fel mind a 4 ujj, (reibungos és nincs egy centi), a bal oldala tán jobb egy kicsit, de későbbiekben erre nem lehet ráhúzni a testet, s kevesebbet tart mind a lyuk jobb oldala, amire már felfekszik a kisujj is és bele lehet dőlni testtel. Végtelen fejben matek kellett hogy erre rájöjjek, meg persze nem kevés erő, hogy meg is tudjam valósítani. Egészen délután van már, 6-7 óra körül amikor sikrül végtelen határon átmászni ezt a kb. 4-5 métert, az utána lévő 8-os részből pedig már lehetetlen kiesni, bár azért megy az izgulás rendesen. Ez a 9+ megmászás volt az amire azt mondtam, részemről lehozta a trippet, annyira határon ment, annyira végtelenül határon.
 
 

Day9.= Day10.
Az én szemszögemből egy szóval tudom jellemezni ezt a két napot: Bastard. Ez az Adam Ondra videóban is mutatott 8a+/b, tipikus izerút. Egy (!) nitt plusz stand, gyakorlatilag boulder az egész a lyukakon, egy igen áthajló falon. FA Jerry Moffat 1989 – nem vezette fel a fal legtetejéig, igaz hogy az út vége kb. 7-es lötyögés lenne, már az előtte lévő mozdulatokhoz képest. Tamáska szerint esett az eső a nyitás napján…
Bastard 8a+/b (fotó: bobi)
Már otthon fotelban ülve álmodoztam erről az útról. az első találkozás igazán bíztató volt, első kísérletre ment minden mozdulat, bár kellett némi bétát csiszolni, hogy ne legyen esetleges a legalja sem. Lényegében szerintem aki egy két centis campuson képes megcsinálni az 1-4-8 –at nagyon stabilan, annak minden esélye megvan hogy meg tudja mászni ezt az utat. Az első nap három éles kísérletem volt, de még nem volt teljesen tiszta az alján lévő lépés, és délután 6-7 körül pedig elkezdett csepegni az eső. Ez egyáltalán nem probléma az út elázásának szempontjából, viszont a legendás Grüne Hölle-i pára – már annál inkább. Grüne Hölle, avagy a zöld pokol. A falat majdnem mindenhol finom zöld moha borítja, amint jött a pára csúszkáltam a fogásokon. Éreztem hogy butaság lenne tovább erőltetni, így hát hátrahagytuk a projót, nagyon bíztam benne, hogy majd másnap pontot teszek a végére és éjszaka sűrű imádságokat mormolok majd el, hogy legyen száraz idő.
Bastard kulcsmozdulatban
 


bemelegítő 6b nem kicsit hajlik át...
A száraz idő is megjön, Tóth Robi is. Helyszín ismét Grüne Hölle. Projekt továbbra is a Bastard. Marci és Robi az OS mászásra megy rá, részemről van egy két jó kísérlet a Bastardon, de a folyamatos hasmenés és gyenge közérzet erőt vesz rajtam és valószínű hogy nem a 9. pihenőnap nélkül egybemászott napon fogom megmászni szám szerint a legnehezebb utam. Azért látok még némi sanszot hogy másnap délelőtt lehet lenne értelme visszajönni, de ez már üres fülekre talál.
Egy dolog éltet mindenkit a hazaindulásunk előtt: a Tripet záró Reggae camp, egy váratlan reggea fesztivál Frankenjura-ban, melyet minden évben megrendeznek ilyenkor, igen népes fesztivál több ezer emberrel. Tábortüzek, végtelen chillek, hippi-családok, lazulás és némi koncert az est fénypontja.

A másnapi felkelés igen lassan ment, míg az égető nap ki nem kezdte csalogatni az embereket a hálózsákjaikból. A reggeli kávé, mely minden napunk részévé vált – kotyog. Ujjaim már nem hajlanak be olyan kellemesen, bőröm kissé be van gyulladva, ízületeim rotyognak a vállamban, s ha kihúzom magam gerincem szépen egyesével roppan ki, ahogy egyenesedek fel…do, ré, mi, lá….
Párszor megmártózunk a kellemes nek mondható kb. 15 fokos folyóvízben, majd több órás összepakolás veszi kezdetét. Igazán megrökönyödtem a szemétmennyiség láttán, amit mi egy éjszaka és egy reggel alatt produkáltunk. Emberméretű volt, noha nem is szalmazsák.
8 fős kempelés
mano megment
robi megment
uhh
Tomáska az ifjú cserkész
éves trip szakáll méret
szájmonbí gyerekcsináló beállása
tumblr
   
 
Mano új profilképe
 
Bobi szemei a kép címe
Tamáska gatyája a kép címe
buzulás...
regileányka
    
 
fidy marci és a macska rejtőzködési alapismeretek
Egy projektet hátrahagyni nem jó dolog. De azt hiszem ezt kell megszokni, ha mindent elhozol a tripről, lehet nem csináltál valamit jól, lehet nem kerested igazán a maxodat, határaidat. Megint ez a fránya „itt hagyás”. Mint két éve. De azért van ami változott azóta, most van hová hazajönni, van aki haza vár. A visszamenet pedig csak rajtam múlik, remélem nem kell két évet várni hogy megint itt lehessek - vagy megkockáztatom-, hogy kint éljek. Videó később!