2016. március 25., péntek

Isztriai hacsacsáré.

A legbézölebb tripszervezés ever!!! Szerdán még azt mondtam nagyvonalúan a barátnőmnek, áááh ilyenek a mászók, egy trip leszervezése mindig ilyen mederben folyik. De amit a csütörtök tartogatott, az minden eddigi képzeletemet felülmúlta. És a válaszokat nem tudom teljesen, de már nem akarok ezzel-vagy azzal takarózni, hogy a mászók ilyenek meg olyanok. Mert ami ezen a Húsvéti mászás leszervezéséből lett, az jobban hasonlít egy kabaréra, mint a valósághoz. Két hete csináltunk rá fb eseményt, igaz már ott több volt a talán visszajelzés mint a biztos: Megyek.
Az eredeti terv az volt, hogy Tamáska segge alá biztosan kocsit juttassunk, hogy le tudjon jutni Misja Pec-re és befejezhesse az első tavaszi vadat; a Popolni mrk 8c-t.
Aztán az eseményekhez közeledve megnőttek az igények több részről is, sokan nem akartak misjára menni, sokan (köztük én is) nem voltak hajlandók egyes mászókkal kocsiba ülni stb stb. jöttek a kifogások. Ment az emberek kocsiból kocsiba, majd szállásról szállásra rakosgatásra.
Mindig az utolsó pillanatban szerveződnek a dolgok, de vagy a húsvétot nem kalkuláltuk bele, vagy a széthúzó embereket, de végül egyre inkább kezdtek elsötétülni a dolgok. Először Tamáskától halottam a Trip előtt egy héttel, ez a szállás nem jó és húú az se jó. Aztán van egy, de az csak 5 főre. Tovább keresgélés. Az indulás hetén még konkrétan felmerül a vadkempingezés Hohe Wandon, vagy a sátrazás Höllental-ban Ausztriában, faviskóban kempelés Herkulesfürdőn Romániában, szállás Misja Pec környékén Szlovéniában, Starigradi apartmanok és időjárás csekkolása Paklenicánál és a Buzet környékébe eső olcsó szállások felkutatása. Ahogy közeledett a túra napja, egyre mondták vissza az emberek. Veráék kocsija, aztán Laciék és végül csütörtök estére Rudiék is bedobták a törölközőt. Nem mondhatok mást, csak hogy nő van a dologban. ejj-ejj
Nekünk úgy lett szállásunk, hogy Vera átpasszolta az ő foglalásukat. Ez egy jó hír volt. De aztán csütörtökön délután Marcitól jön a bad news: Lili a halálán van. Teljes rosszullétek. Na ettől a hírtől én is berosszultam, csütörtökön éjszakába nyúlóan ment a megoldás keresés, ha nekünk offolódna a trip, hol lehet még két hely egy kocsiba ami valamilyen sziklák felé tart.
De szerencsére péntekre már fixálódott a dolog. Lili állapota javult, mehetünk az Isztriára.
Folytatása következik...
Ez fogad, ha a buziklubban sörözöl...

időjárás csekkolások
 

2016. március 15., kedd

Kik itthon maradtunk…



Kis beszélgetés kerekedik az fb. csoportban azon kevés emberek között, akik nem mentek külföldre a hosszú hétvége alatt. Mindenki más okkal, de végül is itthon maradtunk. Március 14.-e van, szép ünnep előtt állunk. Két éve kokárdás Misja trippet szerveztünk, de idén nincs kokárda. Mióta a fidesz kisajátította magának a kisajátíthatatlan jelképet, azóta annyira nem fáj rá a fogam. Lehet azt gondolni, hogy ez így van, lehet azt hogy nincs, mindenesetre nincs több ziazsákra tűzött kokárda. Mászásunk ennyivel is nemzetköziesedett ezen a Nemzeti napon. Pont. A kocsi viszont megalakult öt főre. KrizsánpirospozsgásarcúVera, VinczekétévenemköteleztemMárton, HáberhjéberBalázs, TóthismeretlensrácRóbert és jómagam. Jó mindig az ismeretlen kocsis trip, az összeszokatlanság ellenére is nagyon jó lehet egy mászónap, mindenki kicsit többet tud meg a másikról. Ez a hétfő végre hosszú idő óta igazán sok napsütéssel kápráztatott el minket, a téli depis hangulatból álom ide kitörni. 
 
 
 
Kő-árok. Enyhe szél, napsütés, kint más mászók. Száraz falak, sütkérezés, majd idővel egyre keményebb csapatás. Vera, Hjéber és Travis a Vágási Ferit kezdték el ostromolni, amit ki több ki kevesebb próbából végül mind meg is másztak. Robi a Pokol konyhája 6c+ On-sighttal gazdagította repertoárját, illetve a Négy Bagatell út másodikra való megmászásával feltette az i-re, …akarom mondani a scorecardra a pontot. Én most gyávába voltam és a felső kötélgyűrűből leereszkedtem, összefosva a gatyámat. Hihetetlen mozgású út ez, tele homokórával amik lehet hogy bika-erősek, de az én puha vajszívemnek és tejfölös lelkemnek ez most túl félelmetes volt… visszaesni a kis homokórába és az 5mm kötélgyűrűbe. (Szuper lenne ha lenne egy nitt az út közepén is Lui. ;) ) Érdekes, másztam is 2011-ben ezt az utat, de most megfutamodtam. Nem úgy Robi, aki majdnem élete flash mászását csűrte a korrekt 7b, (vagy helyi viszonylatban 7b+) úton, a kunszt után a legvégén beleesve. De hát ilyen ez a Négy Bagatell – négy kis kunszt – négy kis akarás. 
Balázs küzdi a Vágási Ferit

Robi és a Négy Bagatell - 7b
Közben Gyenes Balázs megmászta az If-et, amire úgy gondoltam én is megyek egy kört. Úgyis meg szeretném mászni az itt menő Lesz ez még így se! 8a/+ megaprojómat… ahhoz nem árt kicsit mindig mozogni az If-et, alakuljanak rám a mozdulatai. Másodikra sikerült is leküldeni viszonylag könnyen, amit a maxerő-álló edzéseknek tudok be. A másik szépség volt számomra a Szent Péter esernyője – 7c+. Nincs az az Isten hogy ezt ne Personal grade-re (8a-ra) adjam… annyira kicsik a fogásai, hogy aki meg szeretné kérdőjelezni az út nehézségét, annak figyelmébe ajánlom a mikro lépés és fogáskészletét - csak vessen egy pillantást az útra.
(Ránézésre azt hiszed biztos kitörtek a fogások... de annyi van amennyi. Jobb kéznek egy egy centis rücsök lejtősperem, bal kéznek egy egyenetlen 2-3mm perem, amit meg kell tartani egy pillanatra, mielőtt az első zsebnek tűnő fogásba nyúlunk jobb kézzel. Kellemetlen, s mégis nagyon élvezetes. Inkább csak fájdalmas? Amint átérsz a kunszton és visszanézel a sima falra, ahol messze a zsebnek tűnnek a Vágási fogásai...húú nagyon férfias érzés.)
Másrészt van egy olyan sejtésem, hogy nem véletlenül nem tudta Tamáska sem megmászni a Halászok 7c/+ utat (ami szintén ezen a felületen megy fel egyenesen), a Simon pedig másodikra… egyszerűen ezekre a lépésekre és fogásokra, ha alacsonyabb vagy könnyebben beférsz és nincs kint annyira a segged, ami a függőleges falon a mikro egyenetlenségeken való táncolásnál kardinális kérdés. Örülök, hogy van miért mindig visszajönni, s hogy a Bakonyi szép utak fent tartják motivációmat. Igazi kincs ez az árok, lassan 10 éve mászunk itt s lassan az ország-világ is észreveszi létezését. 
Izer Bálint voltam, budapesti lakos. Március 15.-e van, ami azt jelenti este vagy elmegyek edzeni, vagy megnézem a tüntetést. 
De inkább elmegyek edzeni.

Pápák Kizsgerije



 
 
Az elmúlt hetek rendezvény dúsak voltak. A Monkey hirdetett egy éjszakai UV Party JAM verseny/szórakozás féleséget, amin sikerült a 3. helyet megszereznem. 25-ből 25 bouldert másztam meg, Simon és Soma is, Simon egy kísérlettel kevesebből. Szép eredmény mindig, amikor nincs probléma amivel meg tudnak fogni a selejtezőben, bár eddig ritkán éltem át ezt a szituációt. Nagy elégedettség tölt el. Bár nem vagyok nagy energiaitalos, egy tálca RedBull-al tértem haza. Nem is éreztem át annyira az ajándék súlyát, de utólag mégis azt mondom igazi kísérletezgetés vette kezdetét, legalábbis a legutóbbi mászások ezt bizonyítják. Elkezdtem figyelgetni a sziklamászás és az energiaital kapcsolatát, illetve kávéról lejövést, hiába a koffeines chill – hátha az argininnel ellátott csodaszer majd felrepít a projekteken. De eddig ez a feltételezés negatív. 
2015. március 12. Minél korábban szeretnék indulni, mostanában elkezdted jótékony hatását érezni a korán kelős- early birdös- mászónapoknak. Egyszerűen inkább kint legyen lassabb a tempó, mint a városban, ami amúgy is úgy fog meg ahogy akar. Porszembe, kutyába, illetve kutyával. Szóval 10-re szervezem a mászást a BAH csomópontra, végül megérkezem negyed óra késéssel, Tamáska meg még negyed órával. De végül hárman karöltve, a jókedv és bohém kacajok közt elhagyjuk a BAH csomópontot, hátul egy hatalmas Farkassal az ülésen. Így már kettő van a kocsiban. : ) Úgy látszik ma csak úgy szállingóznak belőlem a szar poénok.. Araszolás, a hosszúhétvége miatt mindenki igyekszik elhagyni a várost, bedugultak az utak. Tamáska friss jogsival az első Gerecséjét vezeti most, a földúton pedig én debütálok – életem első előzéseit beadva. Az új szleng is debütált, a Fater-ból lett, Papa, majd nemrégiben tovább fejlődött Pápává. A lovaggá ütéshez hasonlóan, Pápává ütés is lehetséges.
Glükóz-molekulák, avagy Tamáska egész napi energiabevitele
csajozós erek...
Nagyon sokan vannak az erdőben, elkezdett nyílni a medvehagyma és a zsenge növény csak úgy vonzza a fanatikusait. Pl, mint a hátsó ülésen ücsörgő Tóth Róbertet, aki többet gondol a táskájában lévő zacskók hagymával megtöltésére mint a ziás fogásokra. Szerencsére valahonnan mélyről előbújik belőle is a mászó és leküzdi autista hajlamait. Tamáska mosolya nem őszinte az esőfal láttán, ő azért jobbra számított. Kicsit ilyen expedíciós céllal vagyunk ma itt, felmérni a helyzeteket vajon mikorra száradnak le az utak.
De azért történt egy s más is ott, ahol száraz volt. Pl. a Retekben, illetve a Cry Baby-ben. Tamáska ereje őrületes. Visszamászott a kunsztból, mert nem akarta hogy felvegyem ahogy beleesik, majd felment a nyirkóós, pimpós fogásokon. Wattafuck?

Cry Baby, Retek, Brumi, Március idusa...stb. from Izer Bálint on Vimeo.
Egy műkocakárpitos emlékiratai - 8a+
A hazamenet előtt végtelen bebézölési történt a kontakthibás riasztógombbal, s csak később sikerült elindulni haza. Az esemény időpontja és az autó órája közt nem volt sajnos eltérés amikor még a parkolóban álltunk, ez bizony nem kevés késést jelentett Sanyi Doktori védésének ünnepléséről. De talán még egyszer leírva is, szerintem ez nem zavart különösebben senkit, a mászók sajnos ilyen egy népség. Késik, csúszik, nem számol vele, objektív veszélyek, stb. Hála égnek mivel ezt mindenki tudja, lehet számolni vele. De szerencsére pont ilyen jók az elengedésben is, nincs rá-stresszelés(?!), nincs fesszenet. Mint ahogy sehol máshol nem szabad hogy legyen az élet egyéb területein. Mondom én - mondom én. Nem tudom a mászás alakította ilyenre egyéniségünket, vagy az alapból lazább stílusú emberek találják meg ezt, és teljesednek ki benne... – de mégiscsak az az általános nézet ezek a sziklás arcok bizony igen csak lazák...és persze stílusosak. :)

De ez a lazaság persze nem megy rá az élet egyéb területeire, sőt inkább segíti. Azt hiszem Sanyi se görcsölt a végére, de csak megszülte a doktoriját! 7év?... Remélem erről hamarosan egy motiváltabb bejegyzést olvashatunk majd, addig is én búcsúzok békacombot ropogtatva egy „lazább” világból. 

2016. március 2., szerda

Farkas Tamáska; Kő-árotty



Ha lenne tízezer Forintom - On-sight from Izer Bálint on Vimeo.

Mindenki máshogy tapasztalja meg a világot, így máshogy érzékeli azt, és máshogyan is reflektál rá. A nyelv az egyetlen csatorna, amin keresztül meg lehet próbálni átadni másoknak, hogy mi hogyan élünk meg dolgokat. Így hát ezzel az eszközzel átadom nektek, hogyan éltem én meg a múlt hétvégét, és egy kicsit bele megyek ebbe a hétbe is.
Kezdjük ott, hogy a szombati nap kevésbé bizonyult produktívnak, péntek este volt Fazekasos legjobb haverom szülinapját ünnepeltük, és hat órát sikerült aludni utána. (Mentünk moziba reggel.) Az estét igazából sikerült lehozni félsportemberbe, két fröccs, meg egy kis vörösbor, de sztem egy kétes húseredetű hajnali gyros már rosszabb döntésnek bizonyult. Tipikus pestiest volt amúgy, még a Fogasházban is jártunk, meg minden, de nagyon jó volt újra látni öreg haverjaimat. Az lett a tanulság, hogy most már annyi gyros-os van, hogy csak a legmegbízhatóbbaknál szabad enni. A másik tanulság, amire egyre inkább kezdek rájönni, hogy az alkohol örömforrásának inkább a kulináris élménye kell, hogy legyen, és 2-4 dl boros belazulás pont elég.
Na mindegy, szombat mozival, meg ejtőzéssel kibackelve, Fruzsival jól elvagyunk chillben, este már jönnek a telefonok, hogy „Mi a helyzet fater, jössz UV Jamre?” Mindenkinek szorgalmasan végigmondom, hogy másnap reggel megyünk Kő-árokba, és az nem kompatibilis a versennyel, meg a bebaszással, meg amúgy is k*rva sokan lesznek, az biztos (Izer féle magas hangsúllyal mondva). 
Vasárnap korai kelés, tea készítés termoszba (ultimate béta), vasárnap reggeli chill a városban, egy-két megroggyant csöves fura mondatait elkapom fél füllel, de aztán megyek is tovább, ez ma nem az én bajom. Sánc utcához Rudival és Gabikával (Vajóczki) együtt érkezünk, máris jól indul a közös része a tripnek. Székesfehérvár fele menet már jönnek a kérdések, Mikrokozmosz lesz-e? Fogalmam sincs, mondom őszintén, a két „8a”-t szívesen sittelném, de mozognék sok könnyű os-t is, nem biztos, hogy ma agyon gyötröm magam. Székesfehérváron beszáll Gabó (Abonyi), megindulnak a márc.15-i tervezgetések, mert kiderül hogy mivel Gabó a Dragomír dumapajtása, mindenki rájár, hogy szervezzen már szállást. Út közben Gabó több természeti kis titkot tár fel nekünk, mert kiderül, hogy az emberünk igenis kihasználja, hogy egy órával közelebb lakik a Bakonyhoz, mint a pestiek. Az egész nap során egyébként olyan érzésem volt, hogy ott vagyok, ahol lennem kell, és a csapatunk csupa kiegyensúlyozott fickókból áll… Azt leszámítva, hogy mindannyian órtóba böfögünk, fingunk olyanokat, amikre most szavakat se találok, de mintha mindannyian hasbajosak lennénk, aztán kiderül, hogy péntek este egyikünk sem otthon TV-zett, a kettőnek lehet valami köze egymáshoz.
Cseszneki vár, parking, beséta, Simonb fája, amibe beleverte a fejét (aki mostanában arra jár, egyértelműen tudni fogja, hogy melyik az a fa J). A falnál nincs is olyan hideg, egy kis nap is beszűrődik. Mutatják a srácok, melyik út melyik, és látom, hogy van a falon pár szép mozgás, a Mikrokozmosz pedig eddig láthatatlan fogásokkal volt a fejemben, most pedig ott állok alatta, és látom, hogy dehiszen ott vannak azok, csak kicsit messze vannak egymástól na. Csak a balos beszálló nagyon ortókicsi, na nembaj, nem kell sokáig fogdosni.
Én pár VII-VIII-assal kezdek, tudom, hogy akkor van a legtöbb esélyem osolni a két 8a-t, ha az os agykerekeim is, és a testem is jól bemozgatódnak, és hozzászokok a folyamatos felfelé mászáshoz. Közben Gabika már vérszemmel hősbe be is szerel, letisztítja, megziázza a fogásokat. Bevallom őszintén, azért így közepesen nevezném osnak a történetet, hiszen csak azok a fogások voltak ziásak, amiket használni kell, de az sem jelzi az os tudást, ha egy porral beborított utat mászol, amiben rejbungosak a fogások, ilyenkor nem mínusz eggyel indulsz, hanem inkább többel.
Rudi közben átmozogja az ifet, nézem, hogy milyen lazán olvassa a sziklát, aztán itt is kiderül a turpiszság, Fidy Marci (Fidy Maaaaaarci) megmászós videója a segítség, de hát istenem, ki kell használni a modern kor csodáit. Utána mostmár én jövök a 10 ezer forintommal. Csakhogy ott van az elején a híres nevezetes Vágási Feri beszáll az internetbe című út, ami Bálint régi videója miatt már sok mulattságot okozott nekem, de valahogy most nem találtam meg a neten. Befele dől, de a srácok mind sírnak, hogy mennyire letöri az ujjakat. 3 nittig semmi, aztán jön az a balos saskarom, hú mondom, lehetne jobb is, aztán jön a rejbi, de szar ez is, na nyúljunk tovább ott egy saskarmos vízszintes mikroperem, azt jól megzártam, és Bálintot megszégyenítve kikutyáztam valahogy a pozitívra, de szar is volt ez. Utána legalább beadtam életem első fejékes nohandjét. 
(Gabo művészbe, Tamáska no-handba)
Egy hatalmas alsós karéj mögé pont befért a fejem, és még tartania is kellett a fejnek, hogy elengedjem a sziklát két kézzel, ilyet se csináltam még, poén. Az áthajlásból kijövetelnél egyértelmű, hogy mit kell fogni, két akadós perem, majd jobb sarok,jobb kéz szar rejbi, itt egy kis megingás, az első nem akadós fogás a második részben, de hamar elindulnak a lábaim a megfelelő lépések irányába. Balos kis oldalsóst fogom már meg a jobbos segítő semmi oldalsóst, a térdemen még fordítok egyet jobbról balra, és már tovább is nyúltam a jobbos megmentő csücsökre, kimászás törős kőzeten, de a bemelegítő utakkal már akklimatizálódtam ehhez. Nem volt nagy küzdés, de jó kis út, önbizalomnak is ad.
Rudi eközben begyújtja a rakétákat az ifen, és már második próbára a végén lévő nagy nyúlásból esik, és utána ezt küldi még pár próbáig. Biztosítás közben, nincs esélyem elkerülni, hogy lássam a bétát, így flashre rámegyek én is. Sokkal kevesebb belső élményt ad egy ilyen mászás, mert kevesebb önálló döntésed van, mint os-nál, így hát mit tudnék mondani, csináltam motorikusan, amit a Rudi csinált előttem, egyedül az említett mozdulatot kicsit erőből megoldva biztonságiban áthúztam valahogy. Éreztem, hogy nehezebb az út, mint a másik, jobban lejtenek a fogások, és a lépő kipattanására is van esély. Rudi rámegy, leesik a végéből, de mivel duplán csűri a próbákat rámegy megint, ezúttal beakad. Nem akarom Rudit degradálni, motivált mászó, és gyorsan fejlődik, de nem tart még ott, hogy szériázzon gyakorlatilag egy 8a-n, így erre is inkább a 7c+ a reális fokozat.
Lényeg a lényeg, még van jó pár óra, és elvileg a hely 2. 3. legnehezebb útja pipa. Érzem, hogy ezek után már a VII-es VIII-as os-ok nem adnának nagy élményt, megpróbálom magam a Mikrokozmoszon. (Meg amúgy is megnőtt a motiváció az út látta után.) Na igen, csak jó magasan van az első nitt. Látszik, hogy PP mászásra lett tervezve, én sem gyötröm magam azzal, hogy neki megyek kopasz fasszal RP. Ráállok Rudi combjára!, és kis nyújtózkodás, helyezkedés után elérem az út első nyúlásának célpontját. Kellemes meglepetés ér, hogy az enyhén oldalsós perem mély. Meg is ragadom rendesen, hallom ahogyan recsegnek az ízületeim, biztos jó nekik most, bepattintom a köztes kötéllel együtt, de  sok ügyeskedés közben rátekeredett a lábamra, valahogy kibogozom magam, és lekerülök a földre, hogy Azt a kutya mindenségit neki! Megkezdem az ostromot. Itt jelezném, hogy akit nem érdekelnek a mászás és a kidolgozás részletei, az nyugodtan ugorja át a bekezdés további részét, nekem jó így leírni egyszer. Balos beszállóra még melegedni kell, csak megnézem egy-két lépésből a pozit, sehogy nem jó. Bújjuk Rudival kicsit a falat, majd egész jobbra kiszúr egy nem is olyan rossz peremet. Beleállok elküldöm,  nem kapom el a fogást, de érzem, hogy ez jó lesz, nem is erőltetem tovább, legyen elég egyszer beadni. A kövi mozdulat a híres rettentő magas térdejtése Pistikének.

Hát, nézem a falat, de csak nem látom át, hogy bármit is jó lenne nekem itt letekerni, de mivel jó a jobbos, úgy döntök keresek valami lépést amiből lehúzva elérem a balos oldalsósat. A beszálló fogás melletti lépés meg is teszi, nyújtózkodva pár próbából meg is van. Megjegyzem alacsonyabbaknak is működhet ez a béta, vannak szutyok lépések magasabban is, jó erős jobb bicepsz és ujjak kellenek hozzá. Na a következő move-hoz már egyértelmű a lépés, van egy kitaposott bütyök, ami irányba is áll, ballal pedig egy nagyon nagyon kicsi kiálló kavicsszerű lépést kell megtámasztani, és már stabil is a nyúlás, egy enyhén ujjékes oldalsósra. Azt hittem itt vége az útnak, mert már fullon befeledől. Csak a láb még áthajlásban van, és rettentő kis lépésekben kell megbízni a következő nyúlásokhoz, ami nagyon tetszik. Sok variáció lehet a végére, de jó kis technikás mozdulatsorral lehet csak feljutni az biztos. Igazából ennyi az út, ha lenne ebből még plusz 10 méter 8c körüli fokozatot érne, de hát magyarhonban vagyunk, annak kell örülni ami van. Rudi le is enged, kicsit már hűl az idő, így a bemelegedés kritikus kérdés, mondom neki, hogy csak dobnék most egy próbát már. Kicsit azért leveszem a cipőt, szusszanok kettőt, majd beszállok. Érzem, hogy meleg ujjakkal már csak jobb az a balos, fellépek a kimatekozott lépőre, és egész statikus közelien rányúlok a nagy jobbos peremre, lépegetek, viszont csak félig indítom utána el a mozdulatot. Nem, ezt ennél szikkadtabban kell, egy kicsit riszkibb move az első mozdulattal együtt, mint külön. Újraindítom a mozdulatot a végén még ráhúzva a maradék maxot is, ami a bickómban maradt. Akik ismernek, tudják, hogy nem tudok egy kezest húzni, itt nem is kellett, csak közel egykezest, mert volt egy lépésem az áthajlás aljában. Meglett a balos oldalsós 3 ujjas is végül, tudtam, hogy ha tovább akarok jutni, akkor nagyon meg kell tömnöm, így szántam a tömködésre még 2 mp-et, lépés a bütykökre, statikus felnyúlás az ujjékre, majd a végén még meglepően nehéz volt feljutni a mikrolépős kis peremes részen, de egy kis HÚ-HÁ-zással lehoztam, ott már nagyon koncentráltam. Standakasztás örömködés kiszerelés. 20 perc. Ennyi kellett a megmászáshoz, de nem azért mert olyan könnyű volna, egyszerűen annyi ideje mászom, hogy lassan ez a szint normális. De azért megveregettem a saját vállam.
Úgy éreztem, hogy teljesítettem az aznapi feladataimat, de még nem volt vége a napnak, „mászni kellett”. Gabó és Rudi is belemozogtak a Vágásiból kimenő valami Halászos Genezáreti tavas nevű 9/9+-ba. Látszott Rudi mozgásán, hogy elég fotyokba van az út. Na nem baj, megnézem én is, bár előre éreztem, hogy fogom emelni a mai mászónap fényét. Ott kezdődött, hogy a Vágási balos saskarmosából oldalra kellett akasztani egy méterrel. Hidegek is voltak az ujjaim, MEG ÍGY NEM. Beleültem. Végül is, mint utóbb Bálinttól kiderült kidolgoztam az official bétát, de esetlegesebbnek éreztem, mint a 8a-kat. Kicsit már mindenki kezdte feladni a napot, kicsit a megfáradás, kicsit a hideg miatt, még mindenki mászott egy utolsót. Én is rámentem félszikkadtba, de a rejbungról leszopódtam anyázás közben, mindegy, mára már teljesítettem eleget.
Hazaúton még dumcsizás célokról, edzésről, kapcsolatokról, külföld kontra Magyarország és efféle okosságokról. Az ilyen kifagyós trippek után még nagyon jó, amikor az ember vesz egy kád meleg fürdőt. Én is így jártam el.
Napközben Juhász Ati hívott, hogy valszeg beszállna a Misja tripbe, aminek nagyon megörültem, mert sehogy nem találtunk 4. embert, én viszont meg akarom mászni a Popolni mrk-t (8c), Márc. 15-én viszont síelni megyek családdal.
Ez a hét máshogy alakult, mint ahogy terveztem végül. Hétfőn Manki session Kucsival, továbbra is jó a forma, de van egy valami nemoké érzésem. Például minden ülésből felállás után szédültem picit. De a mászás megy, akkor nagy baj nem lehet. Kedden hív Ati, hogy mégsem tud szabit kérni, Dusánnál viszont le van foglalva a szállás csütörtöktől vasárnapig. Megy a kiírás minden csoportba, mindegybe csak jöjjön valaki, hadd másszam már meg a Popolni-t!. Persze szerda délutánig semmi, csak poénkodás a facebookon. Bencével megdumáljuk, hogy sztornó az ügy, és szinte amint írok Dusánnak, hogy visszamondjam a szállást, érzem, hogy a szar érzés, amit eddig a megmászás láz miatt elnyomtam, trip hiányában eluralkodik. Mondom Fruzsinak is, hogy nem megyek ma mégse Mankiba.
Hazaérve 39 körüli lázat mérek. Végtelen fáradtság és erőtlenség feeling, de valahogy nem egyöntetűen szar. Azt súgja valami, hogy ezzel most megtisztulok kicsit. Már régóta terveztem egy olyan napot, amikor csendben egyedül töltök el egy napot. Csütörtökön erre kényszerültem, és most jöttem rá, hogy mennyire kevés időt fordítok a történések megemésztésre, és a valódi belülről fakadó motivációból eredő célok realizálására. Érdekes élmény, mert egymagamban nagyon sok múltbeli esemény felsejlett, újrajátszódott, talán helyére is került. Egyes célok erősebbé, valósabbá váltak, és rájöttem, hogy többet akarok értük tenni, mint amennyit eddig tettem. Egyes célok, amiket eddig fontosnak tartottam, most inkább mondva csináltnak tűnnek. Egy biztos, hogy az egészségre sokat kell áldozni. Ezen kívül a megtisztulás abból is állt, hogy sok idő után nem kívántam egyáltalán szilárd ételt. Egy kompótot összedobtam délután, de addig csak folyadék. Estére persze nem tudtam meg állni a nagyapó által egésznap szívvel-lélekkel készített rántott husit. : )
Pár dolgot meg is osztok veletek. A nyári briancon-i WC-n láttam, hogy egyszerűen olyan lemaradásban vagyok Ondráoz, Ramónhoz, Sean-hoz, meg az összes él versenymászóhoz képest, amit egyszerűen nem tudok behozni. Maximum úgy lehetne, ha csak az edzésnek szentelném az életemet, de azt sem akarom. Viszont sziklán még biztos tudok egy-két elismerésre méltó dolgot megvalósítani. A sziklamászás mellé állást nagyban megkönnyíti a kombinált típusú olimpiai forma, vagyis a 2020-as olimpián úgy akarnak értékelni, hogy mind a 3 diszciplínában elért eredményt átlagolják. Há mikor leszek én jó gyorsmászásban, és mikor leszek én arra motivált edzeni?!
Eddig két napot pihentem, de valszeg kell még egy-kettő. Bízom benne, hogy ez a betegség már egy sok ideje gyűlő dolog, és csak most megy át rajtam a tisztító tűz, és a felépülés után még erősebb leszek, mint előtte, és egészségesebb. Gondolkodtam azon is, hogy ez egy jelzés, hogy többet kéne pihenni, de így is a heti 4, elvétve 5 edzéssel úgy érzem, hogy sportoló vagyok ugyan, de nem élsportoló. Hol van ez ahhoz képest, hogy a Soma hajnalban suli előtt felkel gyúrni, és utána is edz. Ennél kevesebbet egyszerűen nem akarok mozogni.
Uh most gyűjtöm az energiát, és a továbbiakban olyan életmódot akarok élni, hogy magas energiaszinten éljek, és produktív legyek az élet számomra fontos területein!

Írta: Farkas Tamás