2016. április 24., vasárnap

Bajót

Most szombaton először voltam Bajóton, a Gerecse egy másik oldalán.
Miskó Robi invitált erre a tripre, elég sokat kihagyott ügyes-bajos egészségügyi gondjai miatt, úgyhogy most könnyű terepet választottunk, és Ági is tudott mászni.
Nameg én sem vagyok életem formájában, amint ez a 8a és bhsk bejegyzéseim számából kiderül :)

Csak képekben:



video




2016. április 19., kedd

Futottak még kategória; avagy legjobb a selejtezőben...

A fényképek Vörös Tomi által készültek!
Kezdem a panaszkodással, mert az úgyis megy nekem mostanában. Leginkább az a problémám volt régen az Ujjerős utakkal, hogy volt 12 boulder, ahol jellemzően volt egy rettenet Zupi út amit senki se tudott megmászni, volt mondjuk 7-8 könnyebb amit flash lehetett mászni és a maradék 3-4 nehezebb de mászható boulder döntötte el - hogy ki juthat döntőbe és ki nem. Volt egy év aszem amikor a döntőbe jutott 5.helyezettől kb a 14.-ig mindenki ugyanannyi Top-ot mászott, csak a kísérletek száma döntött az emberek sorsáról. Én ezt annyira nem csípem. Döntőben se jó szerintem amikor az izoláció eredménye, a bejutás sorrendje az ami 4-5 ember helyét eldönti. Azért van a döntő, hogy az döntsön. - Nah ez volt a kipanaszkodás része a dolognak. Másrészt pedig objektíven az 5.helyezet és 14. helyezett ugyanannyi Topjával lényegében nincs semmi probléma, hiszem az egyik ötödik, a másik meg tizennegyedik. Vagyis eldőlt az ember közti különbség. És innentől csak rinyálás és nyafogás kérdésének is tekinthetjük a: Hogyan-t?
De amikor megtudtam hogy 22 boulder lesz... hmm, ez igazán elgondolkodtatott. Csókára valóban ki lehet menni máskor is - mondogattam magamnak, és nincs olyan rossz szinten magamhoz képest most a termi boulder flash tudásom... nézzük meg.
 
Előző este kicsit kimaradtunk - nem annyira sportember mentalitásba mint egy héttel ezelőtt. Barabás Bézölnél olyan beszélgetések kerekedtek amelyeket egyszerűen nem szakíthatja meg a halandó, ha ennyi ember jól érzi magát. Én legalábbis sosem szeretek az ilyen közösségi tevékenységekben a backface lenni - így most szemet hunytam a korán lefekvés felett, bár (leginkább) csak alkoholmentes malátasört iszogattam - ami (azért lássuk be!) szépít egy keveset. 
Hála Istennek nem veszik annyira komolyan ezt a reggel 8-9 közötti helyszíni nevezést, így én is csak délre gurulok oda biciklivel a verseny helyszínére. Nagyon erősen süt a nap, kint melegítünk a napon, nyújtogatás, beszélgetés. Már két kör lement, páran mondogatják a nehezebb bouldereket, ki hányat mászott meg - örülök, hogy nem ilyen "vérre menő" a hangulat.
térdékes toppolás
az ifjú tehetség
dyno
2 óránk van a 22 boulderre. Megint két boulderre van egy bíró - szerintem ez jó rendszer, főleg ha egyszerre mászhatnak a mászók. Bemelegítés, felpörgetés és indul a haddelhadd. Soma, Szájmon bí, Tamáska, Zoli, Papír, Zsoltika, Király Bandi - szóval jó pár keményebb mászó van a csoportunkban... nem lesz gond a verseny szellemmel. 
Lent sajnos beletörik az ujjam pár nehezebb boulderbe, s inkább a plafont választom melegítésnek. Nem is csalódtam ebben a taktikában, itt négy könnyebb bouldert sikerült flash csűrnöm, a két megamokkóba bele se néztem. Nem akartam fárasztani magam, láttam mindenki potyogja a seggeseket. Inkább a lemenet mellett döntök. Lent sikerül két bouldert nagyon határon lecsűrnöm, nem tudom eldönteni egy átlagos edzés alkalmával vajon sokkal könnyebben lementek volna-e, vagy akkor is kellett volna az a 3-4 próba és nemcsak most érzem ezeket olyan nehéznek. Látom, hogy a Szájmon nagyon potyog az egyik sárgából, mert Tamáska butaerős megoldását választja. Az agyam egy pillanatig eljátszik a gondolattal, hogy nem szól - lényegében a versenyen a másik segítése a magad hátráltatása is lehet? De nem érdekel igazán a szívem azt mondja "menj oda szájmon-hoz és szólj rá, mert a tamáska béta elvakította és nem fogja észre venni a könnyebb megoldást. Ez pedig egy szép boulder, amit megéri megmászni...tedd többé az életét ezzel a megmászással.
Elmondtam Szájmonnak a bétát, azt hiszem rögtön utána le is csűrte. 
Tovább állok, figyelem magam; szemezgetek a boulderek között, de végül muszáj belemennem ebbe az iszonyúan kinéző campusboard lécekből felépülő problémába. Nagyon sokszor esek ki a fenti léc duplázásából, de már nincs erőm megcsinálni. Na mindegy, kicsit sejtem -hogy ez a hajó is elment, de csak akkor kerít magába a csalódottság érzése amikor kiteszik az eredménylistát és én megint pont lecsúsztam a nyolcas döntőről, 9. hely. 
Saját eredményem nem sarkall csalódottságra, bár nem így álmodtam meg magamban ennek a napnak a végét. A döntősöknek azért szurkoltunk egy jót, a dobogósok a fiúknál ugyanazok mint a Monkey-ban. Nincs ok amiért azt mondanám nem tetszett ez a verseny, szerintem nagyon rendben volt. 
a szikkadtság foka
 
Feri keményebb mint valaha :)

Az elmúlt két héten minden versenyzőnek beleégett a retinájába ki az a Stark Dénes..
Zárásnak az alábbi gondolatot szánom. Arról folyt a diskurzus, hogy az egyik mászónk mennyire kutyába van mostanában, mindent buta erőből old meg. (bár ez én is lehetnék.)
Bubb Feri: Hát igen, az erő az nagyon fontos - a világegyetemet is erő tartja össze.
Tamáska: Nem, inkább a szeretet.
Papp Simon Márton: Szerintem az lenne az igazán kemény, ha valaki edzés nélkül nyerne.
Bubb Feri: Tudod amikor Einstein-t megkérdezték, hogy segített-e neki a relativitáselmélet megalkotásában az hogy tud írni-olvasni, állítólag azt mondta: nem jött rosszul. 
Szép Napot!

2016. április 14., csütörtök

A szavak embere a tettek mezején

Nem is tudom hol kezdjem. Nagyon sok inger ért a hétvégén, amit nem lehet hirtelen kizúdítani magamból. Le kell hogy ülepedjen a felkavart víz, ha átadnám magam az érzelmeknek – bizony olyasmit is leírnék ami bántó másoknak, olyan formában amit később magam sem szívesen olvasnék vissza. Olyasmit szeretnék írni, amit később magam is szívesen visszanézek, olyan képekkel, melyek valamiért kedvesek nekem. Olyan dolgokat szeretnék itt megjeleníteni ami talán érdekes lehet másoknak – tanulságos, példaértékű, avagy elrettentő. Bárhogy is, ez egyfajta tapasztalat, ahogy megélem, ahogy leírom vagy újraolvasom. A Januári vizsgaidőszak és 1 hónapos pihenő után könnyen meg tudtam írni az edzéstervet. Minél több km sziklát tegyek az ujjaimba és az alkaromba 2016-ban. Ettől fog fejlődni az on-sight, ettől fejlődik majd a psziché. Nagyon finoman elkezdeni mászni, nehogy lesérüljek a hosszú kihagyás után…már ismerem mohóságom és ujjaim terhelhetősége is lassan körvonalazódik. Februárban állóképesség visszaszerzése, márciusban az első sziklázások és maxerő növelése. Március elején kezdtem kacérkodni a gondolattal, hogy lehet idén el kellene indulni egy két versenyen is.
Igen ám, de régóta úgy voltam vele, hogy áhh én inkább nem, sok minden nem tetszett e-körül. Még írásbeli levelezgetés is történt az MHSSZ vezetőséggel – azzal kapcsolatban, hogy szar versenyeket hirdetnek és ezért nincs annyi induló.
Termelik az utánpótlást, akik azonban valahogy a 14 és 20. életévük között lemorzsolódnak. Hol van már az a név hogy Hódi Levente. Még lehet hogy a közös éjszakákat Erbitssel együtt töltött srácra maga Geri sem biztos hogy emlékszik, najó ez butaság – én is megmosolygom ezt. De akkor Gál Máté, vagy a Széll hármasikrek bármelyike, akik több érmet zsebeltek be az elmúlt 10 évben sportmászásból, mint némelyik mászó egyesület. Igen…egyszerűen nem könnyű feladat, de talán a jó edző nem csak az aranyak mennyiségétől lesz jó edző, szerintem ennél humánus szempontokat figyelembe véve sokkalta fontosabb, hogy a sportoló szeresse a sportágát. Ebben hatalmas és súlyos szerepe van az edzőknek, hogy mit mutatnak be ebből a sportból, mit láttatnak a tanítványokkal.
És ezen a téren itthon nagyon gyerekcipőben vagyunk. Nyilván egy olyan országban melyben a sport kultúrája mellett sziklák is találhatók, könnyebben fent tartható a motiváció, mintha csak a hétvégente megrendezendő versenyekért edzene az ember. Nyilván nekünk ez utóbbi jutott, s az elmúlt években számomra ez is hanyatló színvonalon. Fáj ezt leírnom – de Tódi volt az egyetlen aki igazán magas színvonalú Döntőt volt képes kihozni a terméből, a négy fordulós Spider Kupasorozattal. Leszarta a Magyar Kupába való illeszkedést, nem vágyott ilyesmire, csak hogy csináljon négy valamilyen kategóriába sorolható selejtezőt – amit egy über döntővel koronáz meg. Elég csak Farkas Tamáska interjúsorozatába beleolvasni, miért ment el a spider versenyre…(Csak a döntő miatt csináltad végig a kupasorozatot? FT: Félig. Először azért mentem el, mert épp semmi dolgom nem volt. A másodikra azért, mert tetszett az első. Az utolsó versenyre már azért, hogy bekerüljek.)
Visszatérve a döntő! Szpíker, bemutatott versenyzők, mivel sosem voltam ott döntős nem beszélek az utak minőségéről – de megjegyzem nem tűntek olyan szarnak mint a selejtező utak – ahol 5kék azért kék mert a top leduplázása okozza a fizikai nehézséget.
Szóval rivalizálás, meghatározott idő, pódium. Úristen! Pódium. Ez a szó milyen szép, vagy nézzük így: dobogó. Huuuh. Kiráz a hideg amikor leírom ezt a szót… sajnos nem sokszor állhattam rajta. Mert tettek helyette zsámolyra, sörpadra, asztalra, crashpad-re. Tódinál volt az egyetlen esélyed, hogy Magyar versenyen dobogóra állhass. Vagyis ez jó sokáig így volt.
Jó nem mondom, hogy nem élveztem a Zsombói homokban a 101 boulderes versenyt két évvel ezelőtt…mert ha valami akkor az bizony kihívás volt. De mégis valamiért… én nem tudom miért siránkozok ennyit, de igenis szívügyemnek éreztem annak publikálását, hogy fontosak a döntők. Fontos az izolációban való szurkolás és fontos az is, hogy egymásért izguljunk. Egy selejtezős versenyen… JAM- aszem így hívják mostanában, szóval egy JAM versenyen erre nem igen van lehetőség. Kiabálhatsz a JAM alatt, de lehet az emberek hülyének néznek. Igaz a döntőben való kiabálásom is váltott ki negatív visszajelzést… de hát ezt a keresztet majd hordom én, annyi baj legyen.
Patkány és Papír
Monkey Magyar Kupa. 26 selejtező út – 2 óra alatt. Három csoportba osztva az emberek.  1 óra átszerelés, majd a legjobb 6 férfi és női induló külön döntőzik. Majdnem hanyatt baszódtam amikor ezt olvastam. Jéézus Isten! Patkányék csinálják a bouldereket… hát kell ennél több. Hiába a többiek unszolása… meg elkezdődött a Gerecse szezon…én a versenyre akartam készülni. Oda akartam tenni magam. Tudatosan figyelve mindenre – ahogyan csak tőlem kitelik. Testsúlyra, étkezésre, alvásra(talán a munka miatt ez volt a legbézölebb). Április elején már teljesen éreztem, hogy kezdek formába jönni. Bár a reggeli testsúlyom – a tavaly nyári, őszi 74-75kg-tól jelentősen megszaporodott inkább 76-77-re, a kesergésen kívül nem estem pánikba, felfogtam úgy mint az egy kilós bokasúlyt. Ha ezzel campusozok… legalább megerősödnek az ujjaim és mire eljön a nyár és a tripek addigra a pehelysúlyra visszatérve nyeregben leszek. A plusz súly ellenére is éreztem az erőt, kezdtek tartani az áthajlásban a kis peremek, egyre nyitottabb lett a csípőm, újra éreztem hogy határon tudok flash mászni nehéz bouldereket.
 
 
 
 

Ez a hiányzó mumus-mozdulat...
A verseny napja. Reggeli testsúly kereken 76kg, aludt óraszám 9. Az utolsó harmadik csoportban kértem magam a selejtezőben, egyrészt délután jobban tudok mászni, mástrészt alaposan be akartam melegíteni és átnézni az összes bétát. Soma sok útra elmondta a szerinte legjobb megoldást. Az elején elég gyorsan bekezdtem pár könnyebbel, de most nagyon figyeltem az általános hibámra…hogy a könnyű bouldereket hajlamos vagyok félvállról venni és emiatt kiesni belőlük. Őszintén nem szaporítom a szót, igen jól és élvezettel másztam. Igazából három boulder maradt a végére. Még fél óra volt hátra, amikor a 23. Top-ról leugrottam. Volt egy lehetetlen fehér(amit senki nem mászott meg), egy narancssárga és egy zöld, elemes, majd aprólépéses ugrós kunszt. Végre egy ugrás amiben a magasakat kiszopatják?! Nice!
Kicsit kiengedtem. Azt gondoltam ez is elég lehet, de nem volt az. A zöld ugrósnak vagy tízszer estem le a topról, sajnos a narancsra nem szikkadtam rá. Egyszerűen a béta nem adta kis és egy lábellógatás az elején valahogy nem jutott eszembe. Megrostált a boulder. A verseny után sikerült a narancs beszállásánál beadnom utcai cipőben zia nélkül azt a mozdulatot amit a verseny hevében nem tudtam, lévén nem jöttem rá a nekem legjobb fogás és lépéskombinációra, máséval bétája nem volt rám jó…
Sóhajtottam egy két nagyot, de nem lett meg az a nagyon (áhí)tott döntő. 23 Top és 24 zóna lett az eredményem, ezzel hetedik lettem – pont lecsúszva a hatos döntőről. Ha magamat akarnám nyugtatni azzal tenném, hogy lemásztam Patkány öccsét Zsoltikát, Király Bandit és Simon Bencét. Ez csak azért májhízlaló számomra, mert ezen versenyzőket az elmúlt 2-3 év során nem tudtam lemászni rendes versenyen. Persze szar volt a selejtező után. Tartalékkal másztam a bouldereket, azt éreztem nagyon sok maradt még bennem. Nagy kár hogy nem sikerült a selejtezőben kihozni… de károgjanak a varjak. Majd legközelebb.
 
 
Kucsera Bálint - 4.hely
Stark Dénes - 3. hely

Bobi - 1.hely

Vamáska - 1. hely

Komjáti Zoli - 6. hely
A verseny mozdulata Tamáskától
Nem kellett Disney landbe menni ahhoz – hogy csodát láthassunk… a döntő ugyanis minden elvárásomat felülmúlta. Ez az az élmény, ami valóban megfizethetetlen… és bár a CS Entertaintment próbálkozik majd vele…de nincs videó ami ezt visszaadja. A versenyzők tüzét és puffogását, azt amikor Papír beszól Tamáskának hogy nézzen már körül, vagy azt, ahogy Komjáti kiszól nekem – hogy fogjam be a szám. Ezeket nem fogod megkapni a videóból.
Ez a hangulat ami a döntő alatt volt, ez az ami idevonzza a versenyzőket, ez az amiért érdemes igazán edzeni egy olyan országban, ahol ez a sportág… hát na mint a jamaicaiaknak a bobozás, vagy az angoloknak a síugrás.
Buddha a 7A selejtezőben
Ezek az én lábaim...?! :O
 Már csak egy dologra térnék ki ami számomra zavaró volt, ennek kifejtését a Magyar Olimpiai Bizottság sportpszichológusának; Dr. Lénárt Ágotának egy mondatával kezdeném:
A hatékony rehabilitációhoz fontos, hogy a sportoló felismerje, hogy a megfelelő helyen és időben hasznosak az olyan érzések, mint a vágy, a büszkeség és az elköteleződés, ugyanakkor szélsőséges esetben ezek a minták károsak is lehetnek. A sportolókat mindig arra tanították, hogy eredményes sportolóvá válásukhoz mentálisan keménynek, kitartónak kell lenniük, és mindig 110 százalékon kell teljesíteniük (Williams, 1998). Kétségtelen, hogy ezek mind nagyon fontosak a sikerhez, de fel kell ismernünk, hogy ha túlzottá vagy szélsőségessé válnak, hibázáshoz vagy sérüléshez vezethetnek.(…)Ha a sportoló nem képes megfelelni a növekvő elvárásoknak, az a gyengeség jeleként értelmezhető.(…)”
Az már teljesen lényegtelen, hogy a sportolót kik támasztják szigorú elvárások elé, a társai, az edzője vagy önmaga. Nálunk mászóknál ez bizony legtöbbször az utóbbi. Mi vagyunk akik rácsapunk a kezünkre a süteményért való nyúláskor, mi vagyunk azok akik megtiltják a repetát, mi vagyunk azok akik eldöntik a magánélet csak a miénk-e, vagy a mi magán életünket űzi átvitt értelemben a család, aki visz ide-vagy visz oda, akik teszik le a köveit annak az útnak, amelyet mi elvileg az álmainkhoz vezető ösvényként definiáltunk. Ígyis-úgyis de leginkább a saját elvárásainknak kell megfelelnünk, -aminek persze, jelen esetben én is jó példa vagyok – lássuk be ez valóban nehéz feladat. Ha a kitűzött cél nem úgy sikerül, torzul az a kép amit mi elvártunk… hiszen elvárásokat támasztottunk magunkkal szemben. Leminősítjük magunkat. Talán sikertelennek gondoljuk magunkat, több ezer okot keresve arra, hogy miért is nem sikerült. Az az egy hajszál. Nekem az az egy Top. Már régi és felkopott volt a cipő, épp menstruáltam, épp keveset aludtam, túl messze tette az útépítő a fogásokat, túl csúszósak voltak a lépések. A focipálya mindenkinek ugyanakkora, a labda mindenkinek ugyan olyan gömbölyű. A fogások ugyan olyan messze vannak egymástól… hát igen, mi nem vagyunk egyformák.
DE ezt meg kell tanulni kezelni. Egy csapkodó huszonévesnek is, harminc évesnek is, férfinak is, nőnek is. Tudom, hogy a lányok pityeregnek, néha a fiúk is. De nem menni ki a dobogóra, azért mert nem Te nyerted meg a versenyt – ez egy gyerekes és buta dolog. Ha nem tudod feldolgozni a második hellyel való sikertelenség tényét, ne versenyezz, mert ez a kockázat mint Damoklész kardja örökké lebegni fog feletted.
De ha valamit ILLIK ebben a sportban, akkor az nem csak az hogy megkefélem magam után a sziklán a fogásokat, hanem hogy kezet fogok azokkal akik jobbak voltak nálam és gratulálok nekik. Ez a sportolói magatartás. És aki sportolónak akarja tartani magát, mászónak, az bizony ne csak az egykezest tanulja meg meghúzni, hanem nyújtson kezet annak, aki az aktuális versenyen a jobb. Ez egy hölgynek szólt, akinek én nehezményezem a viselkedését – de nem ő az egyetlen akik a fenti sorokat magára veheti.
A döntő után felmértem a döntősök dehajlékonysági képességeit:
-Nah ezen túl vagyunk..

Sokak számára az ismeretlenségből érkező szegedi Hegedűs Balázs, 5.hely
Kucsi hajlékonyság

na de az szikkadt!!!
Felhívom a figyelmet az alkarméretre... oó

Tamáska is beszállt rontani az átlagot :D

Megjelent Morzsi kutya gazdája, Fidy Marci is
Az est hátralévő részét a barátokkal egy kis házibuli keretében töltöttük. Ki finomabban – ki keményebben, de jó volt már kiereszteni a gőzt. Kis pihenés, kisfutás, kisnyújtás, kisedzés, még párat alszunk és Ujjerő Magyar Kupa.
Pálma alatti pózoláshoz nem kell tengerpart...

Ki lehet a gyilkos?
Jó Éjt Kenyér!

2016. április 11., hétfő

Corvinos Oscar gala

Többször történik meg az életemben, hogy izgulva megyek be egy mászóterembe, de most különösen őrlődtem. Igazából egy nagyon jó utat akartam építeni a Bigwall Pénteki Bajnokságának döntőjére. Lényegében talán ez az utolsó utam itt. Legalábbis a rendszeres építőként való munkálatoknak vége, hála a fix gyakornoki pozíciómnak. Körülbelül 40 út készült itt el a kezem alatt, 4a nehézségi fokozattól 7c környékéig. Számos szép emlék fűz ide, számos új arcot megismertem, minden reggel amikor tartottam a terembe egy új kihívásnak éltem meg. Ez a munka egy művészet volt, alkotás - csavarbehajtóval és műgyanta fogásokkal.
Most még stresszesebben érkezdtem meg. Ennek a négy fordulós körversenynek a döntőjébe négyen holtversenyben vannak a férfi mezőnyben, akik eddig On-sight mászták mind a 6 utat. Nehéz, jó utat kell építeni, ami megszórja, s nemcsak megszórja - de szétszórja a mezőnyt. Ne egy fogásnál essen le mindenki, ezt nem könnyű belőni olyan mászóknál, mint Barabás Gábor, Nagy Ervin, Derék Laci - akiknek a termi OS szintjük 7b környékén simán mozog. Ferinek persze - ez sem okoz gondot, Barabás hibázik, Feri nyeri a versenyt.
boldog Gerecse SE tagok...
 
 
 
Számomra is igazi kihívás ez, nem csak nekik. Helyükre kerülnek az új elemek. Helyére került egy újabb út. A Bigwall után átmegyünk az Ujjerőbe, én csak lógicsálok, már nem akarom fárasztani magam a szombati Monkey Magyar Kupa előtt. Végre egy verseny amire sikerült tudatosan hozzáállni. Este kapok egy fülest, Tomcsiék is ott lesznek a Corvin-mozi színpadán! Ez úgymond a Magyar Mászás Oscar díjátadó gálája, ahol az elmúlt év legkiemelkedőbb sportolóit díjazzák, némi támogatással és tárgynyereményekkel.
Nincs tétlenkedés, azonnal alakul egy oda menő kocsi és valami ügyeskedés folytán 21 óra környékén már mi is ott ülünk a Banff Hegyifilm Fesztivál színpada előtt a Corvin moziban. Tomcsiék az alpesi és trad kategóriában lettek harmadikak az 500méter hosszú 16 kötélhosszas Millenium 7b/+ megmászással. 
Nem csak Flaska Petinek volt nagy az öröm a sampont és hajzselét tartalmazó ajándékcsomag láttán, én is örülhettem a fejemnek. Ment a fejemben az agyalás beszálljak-e a nagy golyón való lógó versenybe. Nem akartam felesleges játékokkal fárasztani magam, amúgy is fáradt voltam és ha esetleg lerottyan a csuklóm ebben... nem tudtam volna elviselni a szombati verseny előtt. Végül a versenyszellem meggyőzött - (nomeg, hogy 10alkalmas belépőt lehet nyerni az Ujjerőbe.) Szerencse hogy számoltak vissza a többiek, nagyon sokkal már biztos nem bírtam volna, bár rámegyek még majd ha kilógatják a srácok a golyót a teremben. Két másodperccel bírtam többet, mint Zoli - úgyhogy sikerült megnyerni a bérletet. :)
Péntek teljesen a versenyre hangolódás jegyében telt, minden gondolatom a másnapi boulderek körül forgott...
Zupinak nem gond az 1 perc feletti lógás
Nekem ez az akarás tetszik!!!