2010. augusztus 9., hétfő

Egy csöpp eső

Már a hétfői itthoni edzés után eldöntöttük, szerdán megyünk fel a bányába. Kimerítő volt, másztunk köröket, és maxerős bouldereket is. Még egy kis Fenevad rekonstrukcióval is megpróbálkoztunk, bár nem lett annyira élethű, nem tudtuk megcsinálni a mozdulatokat.
Tatán találkoztam Gáborral és Árpival. (agrárziát sose használjatok :D)  A sötétre és fáradtságunkra hivatkozva nem mentünk le a pusztamaróti táborhelyre, ahol a VESE-s csapat táborozott. Reggel a 23 karátossal indítottuk a napot, -igen durva hogy a végére hány béta van?!-, majd beszereltük a Fenevadat, az Elég volt!-ot és a Pszeudót. A forma elég pusztulatosan fostos volt, bár lehet nem melegedtünk be olyan rendesen. Árpinak nem nagyon adta még a Pszeudó ehhez még ujjra kell szerintem erősödnie sokat. Volt pár próba a vadakra, de Gábornak se ment igazán és nekem se. Végigmásztuk megint őket, ami talán előny hisz letisztul a mozgás és egyre pontosabbak leszünk, de ha egyszer nem ezért jöttünk ki. Balázs egy nappal korábban megmászta a Laurát, Pistike pedig a Zedet. Voltak hibáink inkább "logisztikai hibák mint mások" ha tanulunk belőle csak előnyünkre válik. Egy biztos legközelebb Amikor a murvás út végére érünk nem indulunk el az esőfal felé, hanem egyenesen a Titkos udvarba megyünk.
Beakadhatott volna. A mozdulatok megvannak, már álmomból felkeltve is tudom a lépéseket és a test beszédét. Mennyire kell eljönnie a testednek a faltól mikorra sikerül az alsó mozdulatsor. Nekem ha be vagyok melegedve, kb minden másodikra sikerül, Gábornak aznap negyedik kísérletre lett meg, igaz ez már majdnem a First Ascent is volt. Árpi második kísérletre megmászta a Csókolom VIII- os utat, Gábor pedig az Epifani VII/VII+ (kaller VIII-) utat mászta. Elég beszari vagyok, nem nagyon komálom ezt a Trad stílust, de a lényeg hogy ő hisz benne. Míg bent voltak a köztesek a Csókolomban, gondoltam én is mászok rá egyet. Emlékeztem még, hogy hogy mászta Gábor legutóbb és Árpival most is végigmondták az utat.
 7a+ után
"végre stand"

Hajtottam a Flashre, beleadtam mindent. Az alján az oldalsósban majdnem otthagytam a vállamat, de szerencsére már jól be volt melegítve, igen testerős mozdulat. A második akasztás után csak figyelni kellett, hogy úgy csináljam ahogy elmondták. A standban volt ám életérzés. Sosem ment ez-az elsőre mászás dolog, de örülök hogy ez beakadt. Gábor mászta még párszor az Epifanit, majd a közteseket a Dáridóban hagyva lementünk Pusztamarótra, ahol éppen megrendezték a XV. Nemzetközi Vese Mászótábor első Megasztár versenyét. Bár igen éles volt a közdelem, végül a döntőbe Gáborral mindketten bejutottunk, igen jó kis játék ez. A tábortűz mellett aludtam el, reggel arra ébredek hogy esik az eső. Mi a f*sz? Nincs mire várni csak nem akar elállni. Szarrá ázunk mire felérünk a bányába. Ha akarnánk se tudnánk mit mászni, minden elázott. Hazamegyünk. A pajszert sikerül Tardoson felejteni, ez már bizony a szellemi leépülés jele. Holnap lesz egy éve, hogy megmásztuk a Dáridót, nem lenne rossz a héten odabüntetni a Downtensiont!

Sok gondolat támadt amit Balázs ébresztett fel bennem. Nincs mögöttem se 100 7a, se 50 7b, se 30 7c. Mégis egy 8b-t akarok megmászni. Hova akarunk sietni egyáltalán. Miért annyira teljesítmény orientált a sport ma és mért akar mindenki hirtelen minél nehezebbet mászni. Lehet, hogy valóban egy követ görgetünk magunk előtt, ami csak egyszer nem gurul tovább, és így a valóságos fejlődésünknek zárjuk el az útját, MOST. Nem tudom. Amit most csinálok szeretem, ezért csinálom. Egyszer azt hiszem valahol olvastam egy interjút a Tódival, vagy valaki mesélte már nem emlékszem; ő azt mondta nem kifejezetten szeret mászni. Azt az érzést szereti amikor a dobogóra állhat, egy megnyert-, vagy jól sikerült verseny után. Én nem szeretek hatosokat mászni. Egyszerűen nem tehetek róla, nem okoz örömet. Én az egész folyamatát szeretem. Az utazást, -amit Gábor is mondott- utazol új helyekre, új embereket, sziklákat ismersz meg. Összeraksz egy nehéz utat (nehéz =bármi ami a határod környékén mozog akár hatos is lehet). Nem megy; visszamész érte. Az út maga nem változik, minden ugyanaz, a te felkészültséged lehet más. Sikerült-e vagy nem, újra kimész. Sokan beszélnek ma már srácokról akik másfél év után a Lélekharang standját csapkodják, fiúk akik 10 évesen a Küklopszot beadják toprope, és lehetne még folytatni a sort. Szeptemberben lesz 7 éve, hogy mászom, de most nagyon megfordult a fejemben hogy tönkreteszem-e magam, vagy nem. Jólenne a Jóistentől válaszokat kapni, bár lehet hogy akkor sem változtatnék semmit. Ezt viszont mindenkinek ajánlom, aki esetleg nem olvasta volna Feri profilján. Úgy érzem halász vagyok, mégha nem is minden hal kedves nekem. Hogy kimegyek-e legközelebb? Biztosan. Hogy megmászom-e a Dáridót legközelebb? Biztosan. Hogy honnan tudom ennyire? Mert hiszek benne...

"Szerintem a HIT különbözteti meg az igazi halászt a többi embertől.
A hit abban, hogy ma is érdemes kihajóznod a tengerre. Amikor már azon gondolkodsz, hogy ma nem elég jó az idő ahhoz, hogy
vízre szállj, vagy eredményesen halássz és ezután nem is teszed már
vízre a csómakod, na akkor, TE már NEM vagy halász. Te akkor... már csak egy
lakos vagy a sok közül, történetesen egy halászfaluban..." 

Gratulálok barnának a spanyolországi 7b+ os hez, Nándinak a magici fb. 8A-hoz, Bencének pedig a 7B hez.

5 megjegyzés:

trobertino írta...

Jó lett a bejegyzés:)Szerintem is az számít h élvezze(n) az ember, csak akkor kellemetlen a helyzet ha szereti magát szétszabni a mászással. Pedig de jó is az:)

"..csak akkor jó ha igazán fáj.." :)

gábor írta...

király az idézet, nagyon TRUE.

8A, az már nem szarral gurigázik...
grat

Izer Bálint írta...

kössétek fel a gatyákat mert nemsokára kész az eddigi legfaszábbul vágott videóm... :)

gábor írta...

Nagyon adja a videó ;)

Izer Bálint írta...

http://www.youtube.com/watch?v=BqX0_I7e0Xs

ez egy jobb version a videóra, bár a minőség egyiknél sem tökéletes... :S de ha van rá igény csinálok előlapot és dvd-n árusítjuk 500 huf ért..:D